Köddé vált a nyár, összezsugorodtak a nappalok, dér lepi be a hajnali tájat és fázósan húzzuk össze magunkat a hidegen metsző szélben. Beköszöntött a november és vele együtt az őszutó, jelezvén, hamarosan vége az évnek.

A november a régi római naptárban az év kilencedik hónapja volt, innen ered a neve is, a „novem” latinul kilencet jelent. Ekkorra már kicsit meghal a természet, a fák lombkoronái az ősz színeibe öltöznek, és a hó végére már csak egy-egy levél árválkodik rajtuk. Azonban ennek az egyre szürkébb, borúsabb hónapnak is megvannak a maga csodái.

Rögtön az első napja mindenszentek ünnepe, melyet 835-ben ismert el IV. Sixtus pápa, hogy ekkor emlékezzünk a kevésbé ismert szentekre. A néphagyomány szerint ezen a napon az is megtudható, milyen télre számíthatunk. Ha havazik, az már nem is olvad el márciusig, ha esős, nedves az idő, akkor a tél enyhe lesz, ha pedig száraz, akkor kemény télnek nézünk elébe.

November 11-e Márton napja, annak idején a téli időszak kezdetét jelentette. Ekkor kapták meg éves járandóságukat a juhászok, kanászok, kondások, és már a termést is betakarították, valamint a szőlősgazdák ezen a napon kóstolták meg az idei bort.

„Aki Márton napján libát nem eszik, egész évben éhezik.” – tartja a mondás. …és ha már elfogyasztottuk a libát, akkor a csontjából azt is megtudhatjuk, milyen telünk lesz. A hosszú mellcsont állítólag havas telet ígér, a rövid és barna pedig latyakosat, sárosat.

Nem sokkal Márton után, november 19-én Erzsébet is ránk köszönt. Szent Erzsébet, Gertrúd királyné és II. Endre lányának állít emléket ez a nap. A hányattatott sorsú Erzsébet már 4 évesen messze került a családi háztól, 14 évesen Thüringiai Lajos felesége lett Wartburg várában, ahonnan férje halála után elűzték. Az ekkor 20 éves Erzsébet Marburgba került, ahol kórházat építtetett és fiatalon bekövetkezett haláláig (29 évesen hunyt el) itt gyógyította a szegényeket. Emlékére emelték a marburgi Szent Erzsébet templomot. Mint november havában oly sok napnak, Erzsébet napjának is időjósló jelleget tulajdonít a néphagyomány, ha ezen a napon esik, akkor nem kell ráreccsentős téltől tartani.

„Ha Katalin kopog, karácsony locsog.” – ki ne ismerné a mondást. Azt viszont sajnos egyre kevesebben tudják, hogy a vértanúhalált halt Szent Katalin napjához (november 25.) párkapcsolati hiedelmek is fűződnek. Ha a lányok ezen a napon vízbe tesznek egy gyümölcsfaágat, és az kihajt karácsonyig, akkor már nem sokáig maradnak pártában, a legényeknek pedig javasolt ezen a napon a böjt, mert ennek hatására álmukban megláthatják jövendőbelijüket.

Végül, de nem utolsó sorban, András napja zárja a hónapot. Szent András az apostolok egyike, józan gondolkodású, nyitott, szeretetteljes hittérítő. Jézus keresztre feszítése után Örményországban és Kurdisztánban térített, megértve a helyiek kultúráját, hitét, szelíden vezetve be őket a kereszténység tanaiba. Így történhetett, hogy Örményország lett az első ország, ahol a kereszténység hivatalosan is államvallás lett. András térítő munkája során a szkítákhoz is eljutott, ő volt az első, akit ez a titokzatos nép beavatott a titkaiba. Végül Görögországba vitte az útja, ahol Pátrai városában hitvitába keveredett az uralkodóval, aki úgy zárta le a nézetkülönbségeket, hogy tömlöcbe vetette, majd X alakúra ácsolt keresztre (András-kereszt) feszíttette. Habár fizikai értelemben az uralkodó elpusztította Szent Andrást, a szellemiségét nem tudta megsemmisíteni, szetetetteljes odafordulása mások felé mindenki számára példa lehet, és nem csak így év végén, mikor többet beszélünk a megértés, elfogadás, szeretet fontosságáról, hanem életünk minden percében.

Képek forrása: flickr.com