Ó Uram, te mindent megbocsátó!
Tudom, vétkem égbe kiáltó,
Mert élek bűnök közt eltemetve,
De nézz le gyarló gyermekedre!

Csak a jóra és szépre vágyok,
És lásd, Uram, most Hozzád kiáltok.
A szerelmemre nincsen mentség,
De Tőled kaptam ezt a szerencsét,

Hogy rám lelt, akinek rabja lettem.

Ne ítélj, hát szigorún felettem!

Csak szeretet a bűnöm, semmi más.

Csak a Tőled kapott kívánás,

A boldogságra vágyó férfi lélek,

Csak a szép, szerelmes remények.

Csupán az, hogy lelkem feléledt,

És testem szívemmel együtt övé lett.

Hogy szeretek őszintén, önfeledten,

Szent tűzben égő, tiszta hevületben.

Soha nem nézek jobbra-balra,

Nem vágyom csalóka diadalra,

Sem öncélú gyönyörökre, kéjre,

Csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.

Csak adni, és nem kapni vágyok...

De lásd, megbocsátásért kiáltok!

Uram, Te adtál férfi lelket,

Ami szomjazza a szerelmet,

S vele testet, örömre készet,

Amíg el nem veszi az enyészet.

Akaratot is, hogy ellenálljak,

Száz kísértésnek, ezernyi vágynak,

De képességet is, hogy szeressek,

S miatta ez-egyszer bűnbe essek...

Uram, segíts, hogy amíg élek,

Ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,

De őt, engedd boldoggá tennem!

Azután helyette is ítélj felettem!

                          (ismeretlen)