Tengerparton, hol sok fehér sirálymadár szálldosott,

Réges-rég, a vihartündér, valakiről álmodott.

„Ó, csak jönne! Bár láthatnám!” Naphosszat így énekelt,

És nézte a tenger partját, ám de senki nem felelt.

„Bár láthatnám! Ó, csak jönne!” És a szíve zokogott,

Énekelte, és pergette ujja közt a homokot.

„Ó, csak jönne”… de hát nem jön… Nincsen másik megoldás,

Tajtékból oltár lesz rögtön, készül a tündérvarázs.

Apró magányos ház, odafenn a hegyoldalon,

Cseppnyi fényét az éjszakában nem találom,

Hazafelé tartok, a sötétséget kémlelem,

Ezer lámpa ragyog, - én a tiédet keresem.

Nemrég ott álltam ajtód előtt, elnéztelek,

Odabenn aludtál, mint önfeledt kisgyerek,

Az alkony lassan kimúlt a hegyek mögött,

Vöröslő fénye, ablakodon kettétörött.

Nem érezted, hogy meglestem az álmodat,

Tudtam - most kell elfutnom, maradnom nem szabad,

S én maradtam mégis.