Az éj palástján megcsillannak az apró csillagok.
Ma talán még a Hold is fényesebben ragyog.
De hiába mindez, hisz Te nem vagy velem,
Ma nem ringat el karján a szerelem...

Ma csak a csend hangjait hallgatom.
Közben Rád gondolok, Rólad álmodozom.
Képzeletemben szorosan ölel át két karod,
S én Hozzád simulok, s ettől boldog vagyok.

Arrafele nézek, amerre sejtelek,
Hiába állnak közénk a kilométerek,
Én lehunyt szemmel is látom az arcodat,
S ha nem is szólsz hozzám hallom a hangodat.

Érinteni vágyom a bőröd bársonyát,
A számon érezni ajkad forróságát,
Testemmel szorosan testedhez simulni,
S e forró ölelésbe szinte feloldódni.

De ma mindez csak hiú ábránd marad,
Hisz nem érinthetlek, meg se csókolhatlak.
Ma tőlem távol hajtod álomra a fejed,
De remélem ott is érzed mennyire szeretlek...

Felnézek az égre, fel a csillagokra,
A cinkosan reám mosolygó vén Holdra,
Nézem a kacsingató apró csillagokat,
És eszembe jut egy kedves kis gondolat.

Talán most Te is a csillagokat nézed?
Talán most Reád is ragyognak e fények?
Talán a vén Hold Terád is mosolyog,
S huncutul néznek le Rád a csillagok?

Holdfénye, ha érint - én simogatlak,
Millió csillagként én csókolgatlak.
Fák halk suttogásával azt üzenem Néked,
Csak Téged szeretlek, csak Teérted élek.

                                   (kiss)