"Menj bátran, minél mélyebbre az erdõk közé. A fák alatt itt-ott még látod majd a harmatot, ahogy megcsillan a fûszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye ez. Angyaloké, akik sokat sírnak ma is, mert annyi sok embernek marad még zárva a szíve a szép elõtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, ha meglátnak jönni. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan, puha illatlabdákkal. Minden olyan szép, puha, tiszta és illatos körülötted.

"Az ész millió darabra szabdalja a világot. A szív egybeforrasztja."

"Talán nincs is olyan, hogy jó barát meg rossz barát - talán csak barátok vannak, olyanok, akik az ember mellett állnak, ha megsérül, és akik segítenek, hogy ne legyen olyan magányos. Talán értük mindig érdemes aggódni, reménykedni, õértük érdemes élni. Talán még meghalni is, ha úgy kell lennie. Nincsenek jó barátok. Nincsenek rossz barátok. Csak olyan emberek, akik házat építenek a szívedben."

?Barátok, társak, szeretõk ? õk azok, akik saját felbecsülhetetlen értékük szerint kezelnek bennünket.

 És akkor Almitra szólott újra, és azt mondá: És a Házasság, Mester?
És õ így válaszolt:
Együtt születtetek, és együtt is maradtok mindörökre.
Együtt lesztek akkor is, amikor a halál fehér szárnyai szétszórják napjaitokat.
Bizony mondom, együtt lesztek, még az Isten csöndes emlékezetében is.
De együttlétetekben legyenek távolságok.
És a mennyek szellõi táncoljanak kettõtök között.

Szeressétek egymást, de a szeretetbõl ne legyen kötelék:
Legyen az inkább hullámzó tenger lelketek partjai között.

Találj örömet és megelégedést családi életedben:

 Hogy otthont építesz és lakást rendezel be - kísérjen áldás!

 Hogy munkát találsz, és szorgalmasan dolgozol - kísérjen áldás!

 Hogy kisgyermeket nevelsz,

 és barátokat találsz a környéken - kísérjen áldás!

 Hogy mindenben Istenhez fordulsz segítségért és útmutatásért,

 minden gondoddal hozzá fordulsz, igen, imádkozzz,

 és valóban kísérjen áldás!

             Dsida Jenõ: Tíz parancsolat     

Én vagyok a Te távoli

társad és örökös barátod,

kinek kezét sose fogod meg

s igazi arcát sose látod.

Én is, mint te, egyazon úton

járok szüntelen körbe-körbe

s éjszakánként ugyanúgy nézek

önmagamba, e furcsa, görbe,

törött és fátyolos tükörbe.

De nem szabad velem törõdnöd,

legfeljebb ints egy lenge búcsút

felém, ha más tájakra visz

ez a vidám és néha bús út,

mely annyi felé kanyarog,

mert szánalmasan gyönge, gyatra

vadász, ki másra is figyel,

mint az üldözött drága vadra:

célod, hogy rálelj önmagadra.

Dsida Jenő:
Megbocsátod-é?

Szél vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy port hintettem égszinkék szemedbe? Nap vagyok
Megbocsátod-é,
hogy leperzseltem hófehér karod? Ősz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy ingválladra tört levelet szórtam? Fű vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy megcsiklandtam rámtipró bokádat? Víz vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy áztattalak forró könnyesőben? Árny vagyok.
Megbocsátod-é,
hogy véletlenül arcodra vetődtem?

Gondolkodtam, hogy ma mit is írjak ebbe a blogbejegyzésbe... Egy szép idézetet, vagy talán egy kedves verset, ami már a tavaszt idézi fel nekünk. De talán megbocsájtjátok nekem, ha ma egy kicsit magamról írok. Ha az ember jól érzi magát a bõrében, nem kerülgeti semmilyen nyavalya :):), vagy vírus - akkor olyan természetesnek vesszük, hogy hurrá, minden oké, és velem nem történhet semmi olyan, ami kizökkent a dolgos hétköznapokból. A mi olajozott gépezetünk forog, napról-napra, tesszük a dolgunkat.

Ma van Édesanyám névnapja. Ha még élne, hazarohannék hozzá és elmesélném azt, ami bánt. Nem titkolnék el már semmit, ami nyomja legbelül a szívemet. És én tudom, hogy Õ megértene. Ha nem is adna mindenben igazat nekem, de meghallgatna, bólogatna szavaimra, keserû-édesen mosolyogna.De jó is lenne, ha még hazafuthatnék. Ó, Istenem bár még egyszer megtehetném. De már nem tehetem meg, hiszen már hét éve, hogy nincs közöttünk, hogy nincs mellettem, hogy elveszítettem, hogy meghalt.