Kis türelmet...
Kis türelmet...
Ma van Édesanyám névnapja. Ha még élne, hazarohannék hozzá és elmesélném azt, ami bánt. Nem titkolnék el már semmit, ami nyomja legbelül a szívemet. És én tudom, hogy Ő megértene. Ha nem is adna mindenben igazat nekem, de meghallgatna, bólogatna szavaimra, keserű-édesen mosolyogna.De jó is lenne, ha még hazafuthatnék. Ó, Istenem bár még egyszer megtehetném. De már nem tehetem meg, hiszen már hét éve, hogy nincs közöttünk, hogy nincs mellettem, hogy elveszítettem, hogy meghalt. Nem érzem a hét évet, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára találkoztunk. Ahogyan ott állt a kapu előtt és integetett... Aztán elment, egyetlen szó nélkül, nem tudtunk elbúcsúzni. Ma sem tudom, hogy mi lett volna jobb, ha el tudunk búcsúzni, avagy ez - a búcsú nélküli hirtelen távozás. Nem gondolkodom ezen. Az idősebbek, a bölcsek azt mondják - ahogy telnek múlnak az évek, már nem fog úgy fájni a hiánya, elhalványul az emlék. De ez nem igaz. Ma is úgyanúgy fáj, mint amikor ott álltam a temetőben - azon a novemberi napon. Iszonyúan hideg volt, jeges metsző szél fújt, az elmúlás szele... Szomorú idő volt, mintha még az ég is siratta volna az én jóságos Anyámat. Aztán jöttek a hétköznapok, a napok, hetek, hónapok, évek. És mindig eszembe jutsz, nem felejtelek el. Sem az arcodat, sem a mosolyodat, de még az intő szavaidat sem. A mellény amit én kötöttem neked, amit még ma is őrzök, amit ha megszagolok érzem az "Anyu illatot", még ennyi év után is. Sokszor álmodom veled, ilyenkor tudom, hogy mellettem vagy, vigyázol rám - úgy ahogyan életedben tetted. Talán nem mindig tudtad megítélni, hogy helyesen cselekszel-e - dehát mindnyájan így vagyunk ezzel - de tudom, hogy minden tettedet a szeretet irányított. Sokszor rácsodálkoztam arra, hogy milyen szelíd és békés természeted van. Ahogyan Apát szeretted, soha el nem múló szerelemmel, ahogy minket nevéltél, ahogyan Annát imádtad. Annyi méltóság, szeretet, és ugyanakkor olyan alázat volt benned a szeretteid iránt - amit én még soha nem tapasztaltam, és soha nem láttam még asszonyt így szeretni - ahogyan Te szerettél Anyám.. Hazugság amikor azt mondják az emberek, hogy mindenki pótolható, hogy nincs pótolhatatlan ember. Ez nem igaz, mert belőled csak egy volt, és mindnyájunkból csak egy van, egyetlen lenyomat vagyunk a világmindenségben, egyetlen teremtett példány vagyunk Isten által.Már évek teltek el, és nincs kinek mondanom azt, hogy "Anyám". Hiányzol, kimondhatatlanul... Olyan jó lenne még egyetlen egyszer érinteni a kezedet, megpuszilni, átölelni. De már nem lehet. Nem meghaltál, előrementél, mert Isten hazahívott. De egyszer majd újra találkozunk, és újra emlékezünk, ahogyan a lelkek emlékeznek... Most imádkozom, és gyertyát gyújtok érted. Szeretlek, szeretlek Anyám...
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!