Néhány hete majdnem belevetettem magam egy látszólag remek dologba, de mégsem tettem, és jó, hogy így alakult.

Úgy kezdődött, hogy mint minden este épp ágyamból néztem a tévét, és mivel elmélkedőszünet, azaz reklám ment, eltöprengtem. Apu meglátogatott az elötte való héten, hozott nekem picike üveg pingvint és picike papír eurót, én pedig az elmélkedőszünet alatt mint valami gondtalan ostobébi, azon tűnődtem, hogy mivel is lepjem meg magam a papír eurómból?

Itt a tavasz! Egy mély lélegzetben benne van a lelkesedés. Egészen átitat. Próbálja ki mindenki! Lélegezzünk!

Réges-régen ez a nap csak nekünk, gyerekeknek volt szünet. Igaz, ha jól emlékszem, a gyerekek iskolai rendezvényeken, ünnepélyeken szünidőztek, én meg, mint általában, néztem a tévét. Mindig beleéltem magam a régi időkbe és egészen forradalmi hangulatba kerültem. Úgy éreztem, most jön a tavasz és minden megújul, megváltozik a Világ.

Így is lett. Minden évben változott, és már rá sem ismerek.

Ma van a nagymamám születésnapja.

Az én nagymamám egyszerű ember volt, nem vágyott előléptetésre a munkahelyén, nem érdeklődött a művészetek iránt, de a Család mindennél fontosabb volt neki. Sosem kértünk tőle semmit, felesleges volt, mert ha úgy érezte, hogy egyik-másik unokája segítségre szorul, addig nem tudott megnyugodni, amíg nem segít. Ő szponzorálta az első mesekönyvemet is.

Sokat olvasgatta a gyógynövényekről írt könyveket, és úgy hitte, minden bajra legjobb orvosság a körömvirágkenőcs.