Most visszakanyarodom egy kicsit idősíkon, egészen szeptember elejéig, és folytatom beszámolómat a nagy olaszországi kalandozásról. Pénteken pontosan szeptember negyedikén, bejártuk Ferrarát, megnéztük a vízivárat, átböngésztük a hirtelen termett kirakodóvásárt, és gyertyát gyújtottunk a katedrálisban.

Nézelődés a Castello Estense, másnéven vízivár ablakából.

Mély vizesárok veszi körül, amelyben kövér halak úszkálnak. Lehet, hogy a turisták hízlalták fel őket szendvicsfalatkákkal, nápolyival meg behajigált fényképezőgépekkel.

A teraszon cserépben zöldelnek a citromfák, erről is feltöltök egy kisfilmet, odabent pedig minden terem csodaszép, más-más mennyezetű.

Aprólékosan festett, kazettás mennyezetek, íme egy terem, a sokféle közül.

Úgy tűnik a vár hajdani lakói szerettek felfelé nézni, vagy sok időt töltöttek fekve. Mivel a termek egymásba nyílnak, egy hosszú, széles turistaszállító-futószalag futhatna végig a színes mennyezetek alatt. A látogatók lefeküdnének rá és kényelmesen heverészve nézelődhetnének felfelé, míg végigutaznának a termeken.

Persze egyszerűbben is megoldható a felfelé bámészkodás problémája.  

Tükörrel.

Amerre jártunk Olaszországban, mindenütt sok biciklit láttam, ámde Ferrarában rengeteget! Vicces volt ahogy csilingelve kerülgették egymást, a gyalogosokat meg az autókat, merthogy hihetetlen, de bizony némelyik utcában mindenki azzal közlekedett, amivel akart. Behajtottak az autósok, a motorosok, suhantak a biciklisták, beszélgetve lézengtek a járókelők, tologatták a babakocsikat és még ott kavircoltam én is! Egyikünk sem gázolt el senkit, és egyikünket sem gázolták el. A jó reflex, ez lehet a magyarázat. Gyorsan elindulni és gyorsan megállni.

Más népek szokásaiból néhányat mi is átvehetnénk, mint például a délvidéki népeknél megszokott sziesztát. Végül is az éghajlati övek már egyértelműen arrébb csúsztak, Pécs mediterrán város és nemsokára Miskolc is az lesz, kétségtelen, hogy nekünk is jár a szieszta.

Dél, fél egy körül kezdődik, ilyenkor mindent bezárnak, az emberek fele eltűnik, egy kicsit az egész város lelassul, eltelik egy-két óra, aztán hipp-hopp, minden újraindul. Mi a gyorspapizóban vártuk a szieszta végét, onnan jól láttuk a főteret, figyeltük, mikor nyit ki a székesegyház. Ugyanis a szieszta idején zárva. Őszintén szólva, erre nem számítottam.

Íme a katedrális főbejárata, és az épület oldalán van egy kellemes akadálymentes bejárat is.

Odabent csak ámuldozni lehet, a hatalmas, festett boltívek fölém hajolnak és szinte megnémulok. Feltétlenül kellett filmecskét csinálni róla, még ha sötét lesz, akkor is, legalább pár másodperceset! Feltöltöttem.

Egy katedrálisban, székesegyházban mindig úgy érzem, mintha egy óriás varázslatos dobozkájába kerültem volna. Egy különleges dobozba, amiben titokzatos kincset rejteget.

Néhány évvel ezelőtt láthattam a Pécsi Székesegyházat is, de nagyon nehéz volt bejutni tolókocsival. Vajon változott a helyzet? Van a Pécsi Székesegyháznak akadálymentes bejárata? Marikanéni, vagy bárki más aki tudja, kérem írja meg itt! Előre is NAGY köszönet!

Mivel ferrarai barangolásunk pénteki napra esett, már sejtettük, hogy ideiglenes, ámde kedves otthonunkban, a Florenz kempingben mi vár ránk: Eredeti olasz valóságsó, élőben!

De erről majd később mesélek.

Tiszta üdvizet Mindkinek!

Csandi