Gyönyörű városok vannak Olaszországban (épp úgy, ahogy nálunk is), csodaszép, régi épületek, ezekről tudok mutatni képeket, de azt a hangulatot amit ott éreztem nem biztos, hogy át tudom adni.

Az emberek egészen közvetlenek, barátságosak és úgy viselkednek, mintha minden természetes lenne, magától értetődő. 

Az utcákon többen beszélgetnek, amúgy ráérősen, sok az öreg ember, ámde ők egészen fürgék, fittek, fiatalosak, és még a legmacsóbb apukák is játszanak a gyerekekkel.

Ha köszöntem valakinek, azonnal, gondolkodás nélkül visszaköszönt és bár nem igazán értettük, ki, mit mond, és valószínűleg ők sem értették pontosan, miről beszélünk, mégis könnyedén el tudtunk csevegni bárkivel. 

Comacchioban szeptember 3.-án este.

 Ez egy nagyon szép kisváros, a házak között csónakkal is lehet közlekedni, mint Velencében.

Itt épp köszön egy angyal.

Sétáltunk, majd megtorpantunk egy képkattintásig, mert télen is látni szeretném magamat itt!

Erről is feltöltök egy kisfilmet.

(Figyelem! A kisfilm különlegessége, hogy kockáin feltűnik egy ritkán látható, ámde fontos szereplő: Anyu!)

Nagygyűlés a főtéren.

Szerintem nyilvánvaló, hogy az olaszoknak fontos a család és jobban megbecsülik az idős embereket, mint más népek, ez pedig talán visszahat: az öregek is többre becsülik magukat, nagyobb az önbecsülésük, nem mondják "Ó nekem ez már nem megy, én már öreg vagyok!". Felpattannak a biciklire, és huss!

A nagynéném, Mari és én.

Esteledik Comacchioban.

Szívből üdvözöl Mindenkit: Csandi

Bondzsornó!