Tegnap spontán módon és teljesen váratlanul valóra vált egy régi álmom: megtekintettem a Zsolnay Múzeumot!

Voltaképpen fesztivált kerestünk, amelyeknek helyszíne "Pécs közterei". Pécs közterein sok embert találtunk, bizonyára ők is fesztivált kerestek, és így egytömegben már egészen fesztiválszerűek voltunk.

Benéztünk a Zsolnay Múzeumba és meglepetésként mit találtunk? LIFTET !

Három fiatalkorú mamival voltam, Anyuval, a nagynénémmel és egy ismeretlen barátnőjével, akinek szeméjét illetően csak találgatni tudok, ámde felesleges, amíg tolni képes, nekik talán még meglepőbb volt ez a technikai fejlődés.

Meseszépek a kerámiák, színesek cifrák. Mind gyönyörű, nézze meg mindenki! Felfelé is nézzen!

Sajnos nem volt nálam a szokásos felszerelés, ezért csak a mobilommal tudott Anyu néhány sztárfotót kattintani:

 A gombás fatönk és én.

A kacsás kút! Régen a Fegyveres Erők Klubja udvarán volt, ott dolgozott a Nagymamám.

Éljen a láb, a bicikli meg az elektromotoros tolószék!

Ráadásként Munkácsy Krisztus-trilógiáját is megnéztem, simán!

Elképesztő! Mármint az akadálytalanság.

A három Munkácsy festmény inkább elgondolkodtató.

Furcsa, hogy a történet elejét és végét festette meg először Munkácsy, majd tizenkét évvel később, a millenniumra festett még egyet a kettő közé. Az Ecce Homo!-t, ami szerintem a három közül a legszebb. Mozgalmas, színes, sok és sokféle ember van rajta.

Csak hogyan kerül oda a buzogány??? 

Szép időket!

Csandi