Furcsák vagyunk mi, emberek. Tudjuk, mi a helyes, leírtuk vaskos könyvekben, pontokba szedtük, mégsem tesszük. Szerintem ez azért van így, mert amit tudunk, az sosem boldogít minket, csak az tesz boldoggá, amit érzünk. Sosem tanulunk, csak megismételjük ami jó volt, akkor is, ha rossz vége lett.

Előfordul, hogy toprongyos éhező embereknek azt mondják a gazdag szomszédok: Átmegyünk hozzátok játszani oda, a nyomor közepébe! Csapunk egy fergeteges ramazurit, jó lesz, mert viszünk pénzt és meglát majd titeket a Világ! De előbb menjetek át a szupermarketbe, és vegyetek négy tucat stroboszkópot, öt gumiasztalt, csokiszökőkutat, meg ehhez hasonló nélkülözhetetlen miegymást, és akkor jól fogunk szórakozni!

Hihetetlen, ámde azok az ágrólszakadt emberkék valóban beszereztek mindent a szupermarketből, és elkezdődött a hatalmas hepaj. Látja őket az egész Világ, és nagyon örülnek, és nagyon boldogok, és nagyon trombitálnak! Nyilván mindig is vidámak voltak, hiszen a trombitálás nekik megszokott dolog, és egyáltalán nem zavarja őket, viszont a többieknek kicsit fülrepesztő. A többieknek így már egy cseppet megterhelő a móka.

No de nem éppen ez a lényeg? Kit érdekel a foci?! Megismertük a vuvuzelát!

Szép időket!

Csandi