Vasárnap elsétáltunk Anyuval a vásárba. Most még tart az indián vénasszonyok nyara, de hipp-hopp, itt a tél, meg a magam kis h1n1 virgulenciámat sem szabad hurcolni, szóval ez egy begubózás előtti kirándulás volt. 

Egyik-másik árus ismerősként szokott üdvözölni, azt mondják: kolléga. Ez rettentően jólesik, hiszen a kissé arcátlan tolókocsis kéregetőnek nem ezt mondják. Bizony, eladtam jó pár könyvet, meselemezt a vásártéren. Még a korai ébresztő és jóval fárasztóbb fintorgások, megjegyzések ellenére is jó móka volt, élveztem.

Vissza is megyünk olykor-olykor, de már nem keresni, hanem költeni!

Felújítottam a ruhatáramat, többek között vásároltam kardigánt, mivel nem kevés mániám egyike a kardigángyűjtés. (Tolókocsiban könnyebb levetni egy kardigánt, mint egy pulóvert, erre pár évvel ezelőtt jöttem rá, azóta vagyok kardigánbeteg.) Nem vettem sokat, csak hármat.

Atyámmal is megbeszéltük, hogy találkozunk a gumicukor-árus előtt, és megnézzük a régiségeket. A vásár legjobb része a régiségpiac, mert a múzeumokkal ellentétben, itt lehet turkálni a poros, rozsdás kacatok között, és néha igazi kincsek kerülnek elő. Például egy szép régi dobozka, merthogy dobozgyűjtő is vagyok.

Engem egészen megbabonáznak a kis dobozok, szelencék, kívülről mindegyik más és más, színesek, kopottak, cirádásak és ki tudja, mit rejtettek el benne?! Titokzatos és izgalmas a doboz.

Most nem került elő egy se, de sebaj, így maradt némi kardigánra való.

Mindenki pihizzen jól és sokat!

Szép hétvégét kíván:

Csandi