Szeptember 9.-én hajnali fél hatkor hosszú, kanyargósan kalandos autózgatásunk végén ismét megérkeztünk Pécsre.

Anyuval és Marival (aki a nagynéném) Lido degli Scacchiban kempingeztünk (Ravennától kb. 40 km), épp úgy, ahogy tavaly és tavalyelőtt.

Comacchioban hörpölünk.

Hiába, annyira magával ragadott minket a talján hangulat, hogy feltétlenül vissza kellett térnünk egyszer, majd még egyszer, és … Nem, többször már nem. 

Comacchioban, sziesztakor. (Műkacsákkal.)

Ott Olaszországban legtöbben nagyon lazák, barátságosak.

Visszamosolyognak, ha mosolygok, és beszélgetni akarnak velem, mint például kempingszomszédunk, Graziella néni.

Valójában nem volt egészen szomszéd, mert az ő lakókocsija és a miénk között volt a toalett, ámde a tengerpart felé jövet-menet tavalyelőtt, tavaly és idén is Graziella néni mindig megállított minket pár kedves szóra, amelyekből mi nem sokat értettünk meg, de annál többet megválaszoltunk.

Anyu és én beolvadunk.

Némi idegropi után bejutottunk Bolognaba is! (Olykor az az érzésem, Gépées Péter csikorgatja a fogait.)

Bologna hatalmas város, hatalmas épületekkel, és mintha senki nem lenne odavalósi. Mintha mindenki tapasztalni, tanulni menne oda, tanártól, vagy a nagy-nagy Élettől.

Sala Borsa, könyvtár és amolyan "közösségi ház".

Ilyen belülről:

Alattam a régi romok épp úgy láthatók plexi alatt, mint Pécsett.

Bologna híres ferde tornyai.

Igazi vándorokkal teli város, olyan fura csavargókkal teli, mint amilyen én lettem egy kis időre.

Ravennában megnéztünk több csodaszép templomot, nekem a San Apollinaire-bazilika tetszett leginkább, a város szélén.

Talán ez a székesegyház volt a legszebb, amit eddigi röpke életemben láttam. Hazahoztam hógömbben!

Kicsit belestünk a San Vitale-templomba is, csodaszép!

Bevallom, én nem tartom szép dolognak, ha egy templom kapujában belépődíjat szednek, no de bizonyára a templomra költik a beszedett pénzt.

Persze engem fizettség nélkül is beengednek mindenhova, és általában a kísérőmet is, csakhogy van, aki nagyon szegény. Isti háza mindenkié, aki belép oda, az ha turista, ha nem, megláthatja, mire képesek az Istent szeretők.

Lehet ezért pénzt kérni?

A tengerpart viszont ingyenes, a kemping pedig olcsó és nagyon szórakoztató lakóhely.

Miután Mari egy kevésbé átgondolt pillanatban átvitt a toaletten túlra, Graziella néninek és mogorva férjének egy-egy pohárka bort, örök életemre emlékezetes, szívet melengető barátság szövődött köztünk, Graziella néni és az ő feledhetetlen barátai között.

A nagynéném laptopja, az internet és a fordítóprogram segítségével esténként sokat csevegtünk Graziellával. Minthogy a fordítóprogram nem ismeri a nyelvtan, mi pedig az olasz helyesírás szabályait, időnként felbukkantak olyan szavak és kifejezések, melyeket egyikünk sem szeretett volna leírni vagy kimondani, de végül is megértettük egymást.

Graziella néninek a paradicsomszedés és dunsztolás mellett a tésztakészítés volt a kedvenc hobbija, ő tésztát gyúrt nekünk, anyuék pedig örömmel főztek gulyást neki és barátainak abból a töméntelen mennyiségű pörköltből, amit magunkkal vittünk. Ezután Graziella úgy érezte, el kell halmoznia minket mindenfélével, főképp paradicsommal, és a barátai, Giuliano bácsi és Giulia néni szintén így érzett irántunk. Nehezen tudtunk mindent belepréselni az autónkba, búcsúzásunk napján Graziella meg is kérdezte, nincs-e véletlenül tetőcsomagtartónk, mert akkor még vihetnénk pár ládányi paradicsomot.

Természetesen címet cseréltünk, bár Graziella néni október közepéig még a kempingben gyúrja a tésztát és üvegezi Giuliano bácsival a paradicsomot, október végén írok neki. Küldök majd képeket a Családomról, mert ő is egyetértett velem abban, hogy a legfontosabb a Család, és én szerencsés vagyok.

Szép időket!

Csandi