Alapvetően jókedvű ember Kőhalmi Zoltán, neki a nevettetés olyan, mint másnak a sírás. A humorista szerint tréfát csinálni bármiből lehet, de hogy az emberek valójában miért és min nevetnek, amikor a szövegeket hallva kacajra fakadnak, Freud sem tudta megfejteni. Kőhalmi Zoltán úgy véli, csak azokkal esnek meg történetek, akik el is tudják mesélni a történetet, mielőtt megtörtént volna. A majdnem valósághű mesélés szórakoztató, erre már rájött az iskolában. Mint lapunknak elmondta, kisdiák korában kicsit félszeg volt, ezért csak a padtársának merte elmondani a poénokat, a szomszéd fiú viszont a sajátjaként adta tovább.

Ez a folyamat azóta is tart, időnként megszakítja, és önállóan szerepel. Fábry Sándor egyik közelmúltbeli műsorában maga mellé ültette a fiatalembert, akivel együtt alkot – a háttérben – a nézők kedvéért. Zoltán azt mondja, közös munka eredménye az Esti Showder, dolgoznak még benne néhányan rajta kívül. A munkát nagyon élvezi a diplomás mérnök, építészként pedig eddig egyetlen percet sem dolgozott.

Hócipőben

A humorfesztivált 1998-ban nyerte meg Kőhalmi Zoltán, azután a Hócipőben rendszeresen jelentek meg írásai Farkasházy Tivadar, Litkai Gergely, Majláth-Mikes László és Trunkó Barnabás mellett. Fábry Sándornak az Esti Showderben éppen kilenc éve dolgozik. Rendszeresen fellép a Dumaszínházban, mellyel országszerte utazik. Legutóbb szülővárosában, Szentesen szerepelt nagy sikerrel.

A leggyakorlottabb humoristák sem tudják előre, hogy egy poén ül vagy nem ül abban a percben, amikor a közönség hallja, ezért minden fellépés megismételhetetlen pillanat. Az élő előadás egyszerű Kőhalmi Zolinak, rendszerint bezsebeli a népszerűséget gyöngyöző nevetés formájában. A televíziónézőkkel már más a helyzet, igazán jó poént vesznek csak a nézők. A legutóbbi előadására nem panaszkodhat Zoltán, csaknem nyolc percet kapott a képernyőn, a Showderben, melyet legalább másfél millió ember figyel.

Szentes az egyik nagy témája Zoltánnak. Ország-világ előtt azt mondta el szülővárosáról, hogy vidéken és panelben nőtt fel, ez a létező legrosszabb kombináció. A városban van egy gimnáziumi testnevelő tanár, aki már értelmiséginek számít, mert gimnáziumi. Ez a tanár minden olimpiai évben elindul biciklivel az olimpiára, amikor szimpatizánsok tömegei búcsúztatják, vagyis az édesanyám – így beszélt Zoltán a műsorban.

Kőhalmi Zoltán családjában sosem volt este tévénézés. A humorista úgy emlékszik vissza a gyermekkorára, hogy körbeülték az asztalt és beszélgettek. Édesanyja, Kőhalminé Forrai Julianna matematika szakos tanárnő már akkor is „realtime" beszélt, azaz a történetmesélés addig tartott, amíg maga a történet megesett. Édesapja harminc évig dolgozott a régi szentesiek szavai szerinti csirkegyárban. A családi vacsorák ma is kimeríthetetlen forrást jelentenek a fiatal humorista számára.