„Utánozhatatlan jelenség”, „őstehetség”, a „legjobb karakterszínész”, s akad még megannyi jelzős szerkezet, melyet a riportalany méltatására ötöltek ki a hivatásos és amatőr véleményezők. Ami tény: Badár Sándor a kortárs magyar film páratlanul izgalmas alakja, káprázatos rögtönzései, lendületes humorérzéke, intenzív játéka révén – a szó szoros értelmében - játszva csavarja az ujja köré a közönséget

Az ember csak kiáll, és dumál”

Badár Sándor utánozhatatlan jelenség. Közel húsz filmben – legutóbb a Buhera mátrixban – szerepelt, játszik a Godot Dumaszínházban, és a UPC legújabb kampányának az arca. Káprázatos rögtönzései, intenzív játéka azt az érzetet keltik: Badár egyszerûen önmagát adja.

Hogyan kerültél a Buhera mátrixba, és milyen szerepet játszol benne?
A Buhera mátrixba Litkai Gergô révén kerültem. A Fábry Sándor-féle gegcsapatból ismerjük egymást, már nem is tudom milyen régóta. A Godot Dumaszínházban még szorosabbá vált a kapcsolatunk. A film sok epizódját hallottam már tôle személyes kalandként, vagy fellépése részeként. A Buhera tulajdonképp az ô élettörténetét dolgozza fel. Szabó Gyôzôvel vetetviszonylag kis szerepet játszunk a filmben. Két biztonsági ôrt, akik valahogy odakeverednek a moziba, ahol a fôhôs – nem véletlenül szintén Gergô – egy fejsérülés után épp saját élete filmjét nézi. Ebbe a történetbe próbálunk belefolyni, és rendszeresen kiakadunk, hogy miért éppen ezt a mûsort adják.

A UPC-reklámmal fantasztikus sikert arattál, hogyan jött az ötlet?
Egy ügynökséggel állok kapcsolatban, ôk kerestek meg, hogy vegyek részt a kampányban. Nagyon tetszett az ötlet, hogy a stand-up comedyt reklámban alkalmazzuk. Tulajdonképp szabad kezet kaptam és az alkotói részébe is belefolyhattam, így nagyon jól éreztem magam. Az volt a célunk, hogy ne a megszokott kommersz reklámokra hasonlítson, amelyek direkt el akarnak adni valamit, hanem valami egyedi, szerethetô dolgot hozzunk létre. Azt hiszem, ez sikerült, hiszen számtalan visszajelzést kaptam, hogy milyen jó volt. Színésztársak, kollégák is gratuláltak, negatívumokat viszont csak nagyon kevesen hoztak fel.

Készül a könyved új kiadása, az elsôt elkapkodták?
Az elsô kiadást már nem lehet kapni. A történet azonban ma is aktuális. Horváth János barátommal 1987-ben vágtunk neki az útnak, hogy felfedezzük Japánt. Az élményeket is együtt idéztük föl és jegyeztük le. A második kiadásban – okulva az elsô hibáiból – igyekeztünk az egészet élvezhetôbbé és szórakoztatóbbá gyúrni. Másfél éve dolgozunk rajta, és remélem egy szép, új köntösben tudjuk kiadni ezt a régi történetet. A könyvfesztiválon mutatjuk be az új kiadást, és Jancsival egy kis dumaszínházat is elôadunk ez alkalomból.

Vannak újabb témáid is?
Egyelôre csak kézirat formájában van meg, de készül egy új könyv is. Két éve Fábryval és Wahorn Andrással átszeltük Amerikát és Ázsiát egy Cadillac-kel. Horváth Jancsi ezúttal is velem tartott. Sofôrködtünk és kutyaszános kapcsolatainkat kamatoztattuk Alaszkában. Nagy hasznát látták tapasztalatainknak, és mi egy csomó élménnyel lettünk gazdagabbak. Ezeket vetettük papírra. Anyag van bôven, köztük számos olyan epizód, amely a tévémûsorba nem került bele. A stílusa és a jelenlegi munkacíme – USSA – is hasonlít az elôzô kötetre. Új stílus ez a könyviparon belül: stand up comedy könyvben. Az ember csak kiáll, és dumál, azt hiszem, meg lehet ezt oldani nyomtatásban is.

Színpadon, filmvásznon miben láthatunk legközelebb?
A Buhera mátrixon kívül a Hasutasok címû film is mostanában kerül a mozikba. Sok felkérést, ígéretet kaptam, de ezekrôl babonából egyelôre nem beszélek. Sok helyre hívnak, színpadi dolgokon is gondolkodom és a stand-up comedyben is nagy lehetôségek vannak. Hamarosan a honlapom is beindul, onnan mindenki megtudhatja, mi történik velem.

Horányban gyereklovagoltatással foglalkozik.
Ha hívják, akkor filmekben játszik.
Fellép a Duma Színházban és a Fábry Showban.
Szőke András filmjeinek állandó szereplője.

Szőke: Hatvankilenc (1987)
Pálos: Országalma (1998)
Szőke: Vattatyúk (1990)
Szomjas: Roncsfilm (1992)
Szőke: Európa kemping (1991)
Szőke: Citromdisznó (1989- 1992)
Szőke: Kiss vakond (1993)
Dárday: Nyugattól Keletre, … (1993)
Szőke: Boldog lovak (1995)
Fekete I: Bolse Vita (1996)
Szomjas: Gengszterfilm (1999)
Szőke András: Helyfoglalás, … (1999)
Szőke András: Tündérdomb (2000)
Tóth Tamás: Anarchisták (2001)
Bereményi: A Hídember (2002)
Tóth Tamás: Rinaldo (2003)
Antal N: Kontroll (2003)
Szőke : Zsiguli (2004)

Egy-két interjú volt csak. Egy helyi lap, a szentendrei újság jött, aztán egy internetes lap, meg talán még valaki. Az Országalma forgatása közben kijöttek, a Kontroll alatt nem. Furcsa, hogy a Kontrollnak kezdetben nem adtak akkora sanszot. Nagy érdeklődés csak a siker után volt. Szőke Bandi forgatásán, a Zsigulin voltak kinn, azt most fejeztük be. De nem mindig azt írják ám, amit mondok.

Azóta kérem ezt, mióta egy tévéstáb kijött ide, hogy beszélgessünk. A szakmáról lenne szó - mondták. Vannak olyan színészek, akik sosem lesznek főszereplők, vannak sztárok, karakter színészek, ők ide sorolnak engem is. Erről kérdeznének, hogy én ezt hogy látom. Utána úgy éreztem, hogy egy egész jó kis riport kerekedett ki belőle. Néhány nap múlva Szentendrén megyek az utcán és kiabálnak az emberek, hogy „Sanyi, miért mondasz ilyeneket? Te nem is vagy csúnya! Ne sajnáltasd magadat, hogy te soha többet nem lehetsz Rómeó!!” Nem értettem semmit. Képzeld el, hogy egy olyan riport sorozatba tettek be, aminek az volt a címe, hogy Csúnya emberek. Zámbó Jimmy, egy kiszőrösödött nő, meg nem tudom kik, és Badár Sándor, akinek egyébként szétverték a fejét baltával és azóta csúnyának tartja magát. A beszélgetésben ez kettő mondat volt. A riporter rafkósan rákérdezett, hogy hallotta, hogy történt velem valami tragédia. Hogy volt az? Mondom, hogy egy rendezvényen volt egy területi afférom. Nekem volt a rendezőkkel egy szerződésem, egy másik férfinak meg semmije. Kértem, hogy szóljunk a rendezőknek, majd ők tisztázzák a dolgokat. Az lett a vége, hogy baltával szétverte a fejemet.

Azóta is úgy gondolom, hogy a dolog azért fajult el idáig, mert a rendezők erélytelenek voltak. Nem mondták neki, hogy uram szedje a cók-mókját és húzzon innét. Próbáltak vele egyezkedni.

Nem volt adok-kapok, odáig nem jutottunk. Szóltam, hogy jönnének az emberek, segítünk arrébb vinni a cuccát, csak haladjunk már. Ezt ő sérelmezte, rám küldött egy dobbermant. Aztán a férfi fölvett egy baltát és fejbe vert. 32 helyen tört szét a fejem, úgy lett utána újraépítve. Nem volt orrom, az arccsontom eltört, majdnem megvakultam a bal szememre. 9 és fél órás műtét volt. Visszatérve arra a riportra, ők nagy valószínűséggel már tudták, hogy mire akarják használni az anyagot. Csak a baltázás érdekelte őket, semmi más. Ezért elhatároztam, hogy mindent visszakérek, amit velem csinálnak, hogy lássam mi van benne, hogy van benne…

Igen, akkor sokat gondolkodtam. Szép letisztulás volt. Egy ideig nem is tudtam, hogy mi történt. Azt hittem, hogy megrúgott, mert nem láttam, hogy mire készül. Oldalról ütött. A kórházban azon gondolkodtam, hogy hogy juthattam el én idáig? Hogy kerültem bele egy ilyen helyzetbe? Erősen át kellett gondolnom mindent, hogy lesz-e még belőlem valaha valaki vagy valami. Az embernek egy pillanat alatt omlik össze az élete. És minden, ami ehhez tartozik. Az anyagiak, a család fönntartása, megtartása… Volt mit átgondolni... Hónapokig nem volt mimikám, nem tudtam nevetni. Ha fúj a szél, akkor fáj a fejem, nincs könnycsatornám…

Az hagyján…

Sírni még lehet, hogy tudnék,… bár nem vagyok biztos benne, azóta se sírtam, mert nem volt mire. Az a baj, ha begyullad a szemem, akkor a váladékot le kell szívni. Megfogod a székkarfát és érzéstelenítő nélkül a szemedbe …

Nem akarlak terrorizálni, de ilyenekkel jár, na. Hát, ne álljon az ember balta elé.

Mindenki ezt mondja. Ma már tisztában vagyok azzal, hogy miért történt ez velem. Azért, mert az agyam akkor már nem ott járt, mint 12 évvel ezelőtt, amikor karatéztam. Akkor a reflex önállóan dolgozik, ez beleívódik az agyba. Vannak kocsma szabályok, azokkal is megelőzhető a baj. Aki harcművészettel foglalkozik, az nagyot tud ütni, de ennél sokkal fontosabb a megelőzés. Az nem megy bele bizonyos szituációkba. Ha előkerül egy balta vagy egy kutya, már a közelébe se engedi. Én túlságosan bíztam a papírban, hogy az majd megvéd. Nem azért jártam így, mert hős vagyok, hanem azért, mert nem megfelelően dolgoztattam az agyamat. Amit 12 évig tanultam, azt az utána lévő 10 évben elfelejtettem. Ebben a világban azt a tudást, szinten kell tartani.

Nem, mert féltem a fejem. Csak piánóban lovagolok. A napi teendőim sportoltatnak. Kaszálok a mezőn, szénát pakolok, jó levegőn vagyok. A parasztmunka is egyfajta sport.

Itt, Horányban.

Igen, télen sem áll meg az élet, a lovakkal foglalkozni kell. Szerencsére nem lettem dilis, ezért filmekben is tudok dolgozni és más művészetekkel kapcsolatos dolgokat is tudok vállalni. A Duma Színházban is fellépek, ami komoly észmunkát igényel.

13 éve nem lakom Szentesen. Jászberényben születtem, de mindenkim szentesi. Ott végeztem a gimnáziumot, ez egy fontos állomás. Úgy szoktam mondani, hogy a tudatra ébredésem ott történt és az élet alapvető dolgait is ott szívtam magamba. Ez nagyrészt az iskolának köszönhető. Bácskai Miska bácsi maga köré gyűjtött egy szabadelvű csapatot. Mi abban az időszakban jártunk iskolába, amikor máshol a szünetben kettesével sétáltak az udvaron.

Nekünk mindent lehetett. Iskolába jártunk, de mi ezt nem így éreztük. A drámai tagozat külön osztály volt. Ugyanazt a képzést kaptuk, mint a Színművészetin. Logopédus irányításával beszédtechnika órák voltak, kreatív képzés, színházelmélet, drámaismeret. Túrbosított magyar órákkal. Komoly képzés volt. Várkonyi Zoltán találta ki, hogy ne csak egy helyen, Budapesten legyen képzés a főiskolán. Akkor még nem voltak tanodák vagy magániskolák. Sok ismert arc került ki onnan. Én Hevesi Tamással jártam, Ternyák Zolival, Jantyik Csabával.

Ő egy évvel fölöttünk járt. Gáspár Sándorék vittek egy nagyon komoly diákszínjátszó kört. Kit mondjak még? Czvetkó Sanyi, Alföldi, Náray Erika, Nagy Erika, Festbaum Béla, mind ott végeztek, de nem csak színészek kerültek ki onnan. Tévés főszerkesztők, Novodomszky Éva bemondónő, énekesek … sokan. Ez az iskola komoly ugródeszka annak, aki a Színit vagy egyáltalán ezt a szakmát szeretné megcélozni. Akik odajártak. mindig elmondják, hogy abból élnek, azt viszik magukkal amit ott kaptak.

Hogyne! Most dolgoztunk együtt Szőke Bandi filmjében, a Zsiguliban. Nem változott semmit! 75 év körül lehet. Fantasztikus figura!

Utána Szentesen játszottunk. Érdekes hely, mert nincs színháza, csak egy színjátszó kör, ahol soha nem adtunk elő semmit, mert a választott darabokat - mire végre oda jutottunk, hogy bemutatjuk - betiltották. Lázadó csapat voltunk, aztán ezeket nem engedték. Viszont mindenféle ünnepélyen mi szavaltunk, mi adtuk a műsort. Ezek szintén nagyon érdekesek voltak. Ez a tingli-tangli élet viszont nem jött be nekem. A Színire meg nem akartam jelentkezni.

Soha. Az osztályból 16-ból kettőt vettek fel. Tanár szakra akartam menni, mondták, hogy jó is, mert nagyon kevés tanár van. Hát, 400-an jelentkeztek az évben 20 helyre… Abszolút esélytelen voltam, úgyhogy elmentem a vasúthoz dolgozni. Az is lázadás volt, mert azt mondtam, ha elmegyek vasutasnak, akkor bebizonyítom, hogy így is lehet élni, kétkezi munkával, becsületesen, normálisan. Nem kell mindenkinek művészkedni. Így utólag úgy gondolom, hogy nem is volt ez olyan rossz választás. Egyrészt olyan légkör volt, amely szabadsággal járt. Ez nekem nagyon tetszett. Először bakter voltam, de ott mindenki így kezd, és akinek van ambíciója, az halad szépen fölfelé. Engem az érettségi följogosított arra, hogy tovább tanuljak, ezért beiskoláztak. Szakképesítést szereztem és forgalomirányító lettem. Nagyokat röhögtünk, jókat szórakoztunk. A vasutasok sajátos nyelvezetét már többször kifiguráztam. Ott törvénytelenül sok vicc van! Adják-veszik egymástól a telefont, hogy elmondhassanak a másik állomásnak egy viccet. A közlekedő vonat megáll azért, hogy a mozdonyvezető elmondjon a bakteroknak három viccet. Az ablakokból meg fejek kandikálnak ki, hogy „mi történt, kit ütöttünk el?” 12 évig dolgoztam A Vasútnál.

Igen, sőt már akkor lovam is volt. Az unokatestvérem apja bolondított be és nála tartottuk a lovakat. Már a gimnáziumi képzésnek alapfeltétele volt a lovaglás. A katonaságnál lovas határőr lett belőlem, minden nap 4 órát lovagoltam. Ez elég komoly alapot adott. Már akkor elhatároztam, hogy nekem is lesz saját lovam.

Kutyánk úgy lett, hogy a haverommal ültünk az asztalnál és beszélgettünk, hogy milyen fajtával kutyázzunk. Mondja Horváth Jancsi, hogy „Komám, olyan kutyát vegyünk, ami nincs másnak, mert annak akkor lesz értéke!”. Fölütöttük a lexikont, lapozgattuk… szánhúzó kutya! És akkor el kell menni Alaszkába érte? De aztán körülnéztünk és kiderült, hogy Csehországban is vannak. Találkoztunk egy prágai vasutassal, akinek ilyen kutyái voltak és versenyzett is velük. Zborniknak hívták, mondtam is, hogy én a Zbornik Universiten végeztem, mert amikor kijártunk hozzá, 5 sör után, már folyékonyan beszéltem csehül. 2 forint 60 fillérbe került, hogy kijussak Prágába, ennyibe került az igénylő lap. Egyébként egész Európába ingyen volt a jegy, ezt én ki is használtam, szorgosan járogattam Prágába. Egyszer Zbornik szólt, hogy elvált a feleségétől, aki meg akarja kaparintani a kutyákat, úgyhogy jó lenne, ha megvenném mindet. 7 kutyát menekítettem haza, de hát ennek egyenes ági következménye lett, hogy másodperceken belül 36-an lettek. Ekkor már nem tudtam kibújni az alól, hogy ne foglalkozzak velük.

Kutyaszánt hajtottam! Semmi másra nem jók. Ugatni nem tudnak, házat nem őriznek. Az Európa kempingben lehet látni, hogy ezeken a kerekes szánokon szaladgáltunk a Tisza-gáton meg a Lődomboknál és okoztunk magunknak ilyen …hegy-völgy élményt, mert hogy Szentesen 180 km-es körzetben nincs semmilyen magaslat. Bár van egy Nagyhegy elnevezésű – teljesen sík terület. Hajtottuk a kutyákat és készültünk a versenyekre. Csehországba járogattunk, később Ausztriába, aztán egyszer ültünk az asztalnál és elhatároztuk, hogy egyszer elmegyünk az Olimpiára. És 4 év múlva Albertville-ben a Téli Olimpián megjelentünk, mint a magyar kutyaszánhajtó válogatott tagjai! Minden csak elhatározás kérdése.

A rajtnál és a célnál is a sorrend: kutya- szán- ember. Így kell behajtani, de hát közben sok minden történt. Estünk, keltünk. Egy csehországi versenyen volt, hogy Horváth Jancsival ketten külön csatát vívtunk. Mindenki ment, mint a szél, csak mi gondoltuk, hogy olyanok vagyunk, mint a Ben Hurban a kocsiversenyen, és egymást csapkodtuk az ostorral. Az történt, hogy a cél előtt úgy 500 méterrel egy lejtő tetején fölborultam a szánnal. Ott már kordon volt, amin át is estem. A kutyáim meg fölszabadulva a tehertől, vad csatározásba kezdtek a másik csapattal. Én meg mint az őrült rohantam lefelé. Úgy 2-3000 ember volt a célnál, a völgyben. Az mind azért tombolt, hogy utolérjem a szánt. Utolértem.

Azt hiszem a 22. Az volt a célunk, hogy végigmenjünk. Ahhoz képest elég jó eredményeket értünk el.

Az rossz szó, hogy kihasználta, inkább…

Igen, jó érzékkel ráugrott ezekre a dolgokra.

Azt hiszem a legelső a Hatvankilenc volt, amit közösen csináltunk, ott egyáltalán nem volt forgatókönyv, csak ilyen …ráérzéses alapon ment minden. Az ő agyában és a montázs asztalon állt össze a film. A Vattatyúknak már volt koncepciója, de úgy emlékszem, hogy csak szinopszis alapján szerezte meg a rávalót. Igazi forgatókönyve talán csak ennek az utolsó filmnek volt, a Zsigulinak…

Annak is van biztos, de nála … a hőskorból még a Citromdisznónak volt egy jó vastag forgatókönyve. Az már egy kisregény szerintem, de abból alig került be valami a filmbe, …egy-két részlet. Annak nagyon olvasmányos könyve volt, csak …senkit nem zavart. De ez Bandi hihetetlen képességeit emeli ki. Egyébként fantasztikus forgatókönyveket tud írni. Olyan termékeny, hogy évente 7 könyvet is képes megírni. Pillanatok alatt. Más meg évekig filózik, anyagot gyűjt. Neki szivacs agya van. Ha tetszik neki valami, megjegyzi, felhasználja. Pikk-pakk teremt helyzeteket. Aztán azt forgatókönyvnek hívják vagy másnak, az már mindegy.

Én nagyon élvezem őket. Olvasmányosak. Azért szoktam elolvasni, mert megindítja az agyamat, ráhangol a filmre.

Nem, nem. Valahogy az utóbbi időben olyan az agyam…nem vesz be semmit. Elkezdem olvasni és 3 mondat után elalszom rajta. De hogy miért, nem tudom. Nincs az agyamnak rá kapacitása.

Kimegyek, elmondják a sztorit és megcsinálom.

Nem. Azt se bírom megtanulni. Már elterjedt rólam, hogy 3 mondatnál többet nem tudok megtanulni. Biztos tudnám, ha muszáj lenne. Megtanultam én darabokat is. Verseket is.

Ha improvizálni kell, akkor igen. Az Országalmában Kárpáti Péter mereven ragaszkodott a szöveghez. Ő volt a film írója és dramaturgja is. Nehéz volt, de azért csak beletoltam egy-egy szabad mondatot. Ez legalább igazolja, hogy meg tudom tanulni a szöveget. Ha nagyon kell. Ha a szituáció hozhat szabad mozgási lehetőséget, akkor miért ne hozzon szabad beszéd lehetőséget is?

Így. Előtte Nimród elhívott egy filmjébe, a Biztosítás című vizsgafilmjébe. Ott volt szövegkönyv, de a filmen belül kaptam egy lehetőséget, 5 percet. Abba, amit lehetett beletoltam. Ez megadta az alapot a Kontrollhoz, megadta Nimród bizalmát. Nem beszélve arról, hogy előtte még volt 2 videóklip. Az egyik Sub Bass Monster taxisklippje. Ez a baltázás utáni első év végén volt, amikor a kutya nem hívott föl egyetlen szereppel se. Vagy meg voltak győződve, hogy meghaltam, vagy attól féltek, hogy hogy fogok kinézni. Nimród volt az első ember a szakmából, aki fölhívott, hogy „figyelj, ha ki akarod próbálni magad, itt egy lehetőség, rád gondoltam, gyere el” Nimród nagyon sokat segített. Emberileg is nagyon jó figura. Ragaszkodtam is a munkához, szerettem volna dolgozni, bizonyítani. Délután mentem, aztán éjfél körül odajött hozzám, hogy „az a gáz, hogy nem jutottunk a végére, alig van nyersanyagunk, még nem vagyunk túl a megtervezett részeken, sok mindent föl akartunk venni, fáradt mindenki, figyelj, hívok egy taxit, semmi baj, én hívtalak, én kérek elnézést” Hát, mondom „én azért jöttem, hogy valamit csináljak!” „Ha kérsz pénzt, akkor adok valamennyit.” Mondom, „hülye vagy, én nem a pénzért jöttem! Azért jöttem, hogy valamit összehozzunk.” Negyed óra múlva visszajött, hogy „kb. 1 perc nyersanyag van, míg ki nem fut a film, ha akartok, csináljatok valamit…” Bekamerázták a fahrt kocsin a Ladát, Sub Bass-sal ketten beültünk és nyomtunk egy olyan 1 perces imprót, hogy szinte vágás nélkül az került be. A körút azt hallotta éjjel fél egykor, hogy egy ember ordít a fahrt kocsin, fülhallgatóval a fején, hogy „ez az, megvan! megvan!!” Ugyanis addig nem nagyon akart összeállni, nagyon light-os klipp volt és ez a párbeszéd dobta föl a közepén az egészet. A Roncsfilm után 9 évvel először éreztem azt, hogy az emberek úgy állítanak meg az utcán, hogy „Te, Béla én vagyok meg ég a fater, meg aznap nem volt halsütés…” mentek ezek a dumák. A taxis klipp után meg ment az, hogy „itt állj meg, öreg vedd észre magadat, Ladában ülünk nem Mercedesben, ne Mercedes áron mérd a kilométert!” Utána sok taxis csak ezért dudált rám. Ez megalapozta Nimród bizalmát felém. A Kontrollban is sok humoros rész van, ami a forgatókönyvben nem volt benne. De Nimród tudta, hogy mire számíthat. Tudta, hogy hozhatók ezek a figurák.

Igen, mindenkiről tudta, hogy ki játssza.

Igen. Nem tudom, hogy mit ír, de biztos vagyok benne, hogy nem lesz rossz. Nagy tehetségnek tartom. Jó figura, jó ember, érzékeny lelkű fickó, aki megérdemli az odafigyelést. És jó szeme van.

Nimróddal, de Szőke Bandival is nagyon szeretek dolgozni. Van, aki nem jön ki vele, de én azt mondom, hogy minden film után nagyon sokat ért. Amikor karatéztam és egy övszínnel arrébb tudtunk lépni, akkor jó’ megvertek bennünket, Olyankor mindig azt mondták, hogy az érdemli meg azt a színű övet, aki megért arra a szintű övre. Aztán kaptuk az övszínnek járó verést. Ha Bandit nézem, akkor minden film után váltott egy övet és most már szerintem danos. Ott van. Vannak, akik azt mondják, hogy nem lehet vele dolgozni. Én úgy látom, hogy nincs az a stáb, amelyik ne úgy ment volna el, hogy ez nagyon jó volt, élmény volt itt lenni. Nem mindenki dolgozik ilyen fölfogással. Nem mindenki dolgozik olyan precízen, hogy ne csapjon át idiótizmusba a forgatás. Nem akar mindent sarkosan betartani, de furcsa mód így is pörögnek a dolgok. A Tündérdombot 5, a Zsigulit 12 nap alatt forgattuk, napi olyan mennyiségű hasznos anyaggal, ami más filmnél nincsen. 6-7 perces imprókkal! Én egyébként mindenkivel próbálok kijönni. Az életben is sok súrlódás van, ott is meg kell találni az összhangot.

Ez a Godot Színház, és stand up comedy-nek hívják. Felállsz és dumálsz. A Madách téren van és a hely művészeti vezetője a barátom. 40-50 ember elé kell kiállni teljesen egyedül és dumálni. Én sokszor, mikor fölállok azt se tudom, hogy mit fogok mondani.

Igen, igen! Szabadon választható a duma, nincs meghatározva, hogy miről beszéljünk, nem kell kötni semmihez. Sztorizunk. Van, akinek konzerv dumája van, van, aki imprózik. Nem színházat játszunk. Én legalábbis nem úgy fogom föl, hogy műsor kell a közönségnek, hanem előadás. Aminek viszont humorosnak kell lennie. Van életemnek néhány olyan pillanata – gyakorlatilag bármelyik – ami arról szól, hogy olyasmi történt velem, ami mással soha. Azokat mesélem el. Szerencsére sok ilyen történetem van, úgyhogy egy darabig még kitartok. Meg menet közben is mindig történik valami új.

Az a Nyócker című rajzfilm közben volt. Megrajzolták a figurákat, és a fejek helyére befényképezték a miénket.

…igen, de a Vattatyúk a felnagyítás alatt elveszítette a hangját és senki nem tudta, mert nem volt ugye szkript, hogy mi volt a szöveg. Ember nem volt, aki egy évvel később még emlékezett rá, hogy mit mondott. Úgyhogy Bandi rafináltan egy szájról olvasó emberrel leolvastatta, hogy mit beszéltünk, és az alapján az egész filmet egy éjszaka alatt leszinkronizáltuk. Nekem ez elég volt ahhoz, hogy megtanuljam hogy kell csinálni. Tényleg külön szakma, de az utószinkronokat meg tudom csinálni. Azóta már sokat csináltam.

Megtetszett a hely, mikor egyszer erre jártunk. Csend van, tiszta levegő, vízpart. Pest csak pár kilométer. Mondtam is, hogy nem vagyunk normálisak, hogy nem itt élünk. A párommal eladtuk a pesti lakást és kiköltöztünk. Ez a hotel csak egy rezidencia, itt dolgozunk, nem messze innen egy házban lakunk. Én nagyon szeretek itt lenni. Pazar.

Most játszottam egy vizsgafilmben. Ha minden jól megy, akkor befejezzük a Nyóckert és a Zsigulit, és talán lesz még egy film. Nimród is készül. Egyelőre ennyi, de sok tervem van.

Nem, az csak kétszer egy hét. Nyáron rendezvényekre szerződöm, ahova én szállítom a lovat és lovagoltatunk.

Föltolták az ázsiómat, azt mondják, hogy színész vagyok. De én nem vallom magamat csak annak. Gyereklovagoltatással foglalkozom, de színészi munkát is végzek. A névjegykártyámra az van írva, hogy Badár Sándor – szóra sem érdemes művész. Sose gondolkoztam azon, hogy mi vagyok.

Nehezen találtunk újabb időpontot az interjú elolvasására. Badár iderohan, odafut, intézkedik.

Telefonált, ha egy óra múlva Óbudán vagyok, akkor van annyi ideje, hogy megnézze.

Délután Horváth Jancsival találkozom, tovább írjuk a japán könyvünket, holnap meg Krétára megyek, forgatok Ragályi filmjében.
Elolvasta az interjút, elköszöntünk, aztán másfél órát beszélgettünk a kapuban. (2204 szeptember)