Fodor András   Egy barátságra


Kötöztük szélre, vízre, lángra,
beszakadt évek szurdokára,
a fal nélküli éjszakára,
ez az erő el nem szakadt.
Gyanakvó vád, ha megtapodta,
kapaszkodott a csillagokba,
sugara szárnya összefogta
a züllő távolságokat.

Ha dől a hegyre, házra este,
ráismerek intő kezedre,
lépcsőkön, ajtón át peregve
megyek veled az útra ki.
Léptünk verődő könnyű érce
muzsikát rak időre, térre,
a pusztulás iradtlan éhe
se tudja csendbe rontani.

Véges szabadság ráadása,
egyetlen érv az elmúlásra,
árulók elleni égi dárda,
hatalmuk benned él, perel.
Kötődik bátran éjre, napra,
a lét fagyán is megtapadva
nem évül el, nem évül el.