Hogyan másztak át a kémény árnyékán a Szentlőrinciek?

Szentlőrincen egyszer a főbíró, a bíró meg az elöljáró késő este mentek haza.

Valahol boroztak, onnan siettek volna hazafelé. Egyszer csak megállnak mind a hárman. Előttük volt az úton keresztben egy kémény árnyéka, de ők azt hitték, hogy valami árok.  A főbíró nekiszaladt, hogy átugorja, mondja a bírónak, hogy ugorjon csak utána. Azt mondja a bíró, ő már nem fiatal ember, neki már az ugrás nem való, inkább átmászik az árkon.

Komáromi János

valami üres

kinyíltak az utcák
a járdák lábam köré tekerednek
átölelnek udvarokba rejtőző árnyak
mennék tovább, de nem engednek

néma sikolyok ásítanak
tátongó, sötét ajtók mögül
elnyeli lelkem a mélység
a seholnincssemmi körül

ez valami köd lehetett csupán
valami nyirkos élet-illat
amint beszippantottam volna
már régen elillant

de feldereng az ölelő homály alól
sápadt fényként a jövő
szememben tükröződik a hit
az eltűnő

ismét a vak-csend
ismét a süket valóság
monoton sötétbe tartó léptek
emberi gyarlóság

az üresség szívem körül
egyre nehezebb
a hiány kegyetlen szorítása
egyre erősebb

valami nincs ami volt
valami szín, valami folt
valami van, ami kell
remény, hogy minden nem tűnik el

Erre most leltem.....

Részlet a Mindennapi élet mágiájából.

,,,

Mindazonáltal addig is, míg gyarapodó ismereteink, segítõtársaink, végül az önanalízis támogatásával rátalálunk egyéniségünk minden betegséggócának sajátos szellemi ellenszérumára, vannak bizonyos általános törvények, amelyeket belsõ és külsõ magatartásunkban sem szabad többé figyelmen kívül hagynunk. A lélek egészségének olyan törvényei ezek, mint a test elemi higiéniai szabályai. E törvényeket négy pontban foglaljuk össze:

1.

Nagy László

TULIPÁNFEJŰ KAKASOK

Lelkemből kelve világra,
dalaim tollasodjatok,
táncoljatok, ti sarkantyús,
tulipánfejű kakasok.

Ágaskodjatok vállamon,
hívjatok új hajnalt nekem
kukorékolva köznapon,
pirossal nyomott ünnepen.

Ne cibáljátok hajamat,
hogyha a búbaj rámesett.
Fölfuvalkodva vörösen
védjétek meg a szivemet.

AZ ÉN SZIVEM

Az én szívem játszik,
ingemen átlátszik,
másik szívvel tündérkedik
hajnalhasadásig.

Az álmokat meg kell kétszerezni

Álmaimba fogódzom, kifut
a láthatár peremén az út
alólam, kitágult körömbe menti át,
mi a múlandósághoz méri magát:
hozza a tél vonuló rajvonalát,
hozza a szív, sorsomhoz tanút,
csikószem-egű gyerekkorát –
Csak boldog akartam én lenni, boldog,
s riasztok kitágult álom-égboltot,
s magasabban, mint az űrrakéta,
vallom én, hogy gyönyörű hitét a
szív ha néha el is veszti,

az álmokat meg kell kétszerezni,
szűz havon vérpiros mályvák
oltsák ki szemem világát,
ha bicsakló lábam alól kifut
a láthatár peremén az út.