Hegy – heggyel nem, de ember – emberrel találkozik.

Azt szerettem volna, ha a diri mától enged el, hogy régi munkahelyemre visszamehessek, de nem igy történt. Egész nap vártam, hogy aláírja a szerződést, de csak délután került elő és azt mondta, maradjak még 15.- éig. Igy van még 10 napom, amit ennél a vállalatnál kell eltöltenem. Semmi baj, ezt még kibírom. Az egyik soförrel kivitettem magam Csicsóba, mert ott volt a csatlakozása a Galac – Temesvári gyorsnak és Csicsóba érkezve megvettem a vonatjegyet, az 5- ös vagon 27 – es székét kaptam.

 >>Hegy heggyel nem,de ember emberrel találkozik.<<

Igy mondja a közmondás és ez most nálam bevált. A Temesvári Állami Szinház magyar tagozata Csikszeredába látogatott a  ,, Mágnás Miskával’’. Nagy nehezen én is kaptam jegyet az előadásra. Örültem, mert tudtam, hogy Zsozsó és a gyerekek is látták  otthon és most én is látni fogom. Terepen voltam és nagyon fáradt voltam. Bementem kenyeret vásárolni az üzletbe.   Kit látnak szemeim?

A Hold én vagyok.

A Hold én vagyok, - s ha szemed rám nevet –

Ne nézd, hogy útam sok csillag közt vezet.

Mind elkerüli azt, bár milliónyi van,

A láthatatlan ezüst szárnyival.

                                                                Az Ő szeme mindig csak Rád nevet,

                                                                Téged keres, Téged lát és szeret,

                                                                S csak úgy boldog, ha a Te csillagod,

                                                                Mint drága ékszer, ha kigyulad ott.

SZERETLEK-E  ?

Álmodtam,és boldog voltam akkor

Virágos kertben találtam Reád.

Sok-sok virág csokrétába kötve,

Te voltál köztük a legszebb virág.

                                                Csak néztelek, - boldogságot sejtve, -

S aztán sétáltam egyedül tovább...

Egy nagy titkot magába rejtve,

Felém sanditott a Holdvilág.

Szeretlek-e? Félek bevallani,

Hiszen a legszebb álmom vagy nekem,

                                S az álmot nem szabad elmondani

Ezt súgja-búgja balga képzetem.

EGY KIS KALAND VONATON.

Marosfő – Ifjusági tábór. Ez a címe annak a munkának, amit  felkellett mérnünk annak érdekében, hogy javítani tudják a villanyellátást. Hárman jöttünk terepre de csak ketten maradtunk, mivel a tervező nő, miután megmutatta mit kell mérni hazament. Megkért, hogy szerezzünk neki is jegyet Marosfőtől Marosvásárhelyig s így ő három napot otthon űlhet és még diurnát is kaphat, ha jegyet tudunk szerezni neki is. Nagyon sok volt a batyunk, mert három napra élelmet, a szerszámokat, és még az iratokat is kellett hozzuk.

    CSILLAGOT  VÁRUNK

Sötét lett minden a szívemben

Úgy érzem valaki halott

S e temetési gyászos csöndben

Kivált belőlem egy valót.

            Halottam van, gyászolnom kéne,

            Mert ma Te meghaltál nekem.

            Meggyötörve sápadt arcal

Néked írom az énekem.

A baj az, mi csillagot várunk,

Tündöklő fényüt, ragyogót,

Nagy nehezen rá is találunk

Betölteni egy hézagot.

            Nem voltam sohasem Rómeó

            S nem vágytam tündérek után.

FELEDÉS.

Valamikor úgy gondoltam

Nem tudok élni Nélküled,

Valamikor csak azt láttam

Összefort életem Veled.

Egy kedves emlék biztatott,

Mit igértél Te nekem ott.

Emléked, csókod idegen,

Rájöttem...- meghaltál nekem.-

             Elfeledjelek?

Emléked él egy év szakában

A fák között a Vár-hegyen,

Csörgő patak csobogásban,

Vadvirágos réteken.

És minden, ami bennem él

Téged idéz, Rólad beszél,

Száz emlék idéz a láthatár felett...

Ne akard azt, hogy elfelejtselek?

            A malomárki kidölt fában

            Egy kedves emlék felderül.

            Csillagtalan éjszakában

            Nyomasztó csend köröttem űl.

Nincs tovább?

Hogy lehet, hogy elmúlik a május?

Hogy lehet,hogy elmúlik mi szép?

Hogy mondhattad ?– nincs tovább ! -  Oly fájó...

Elmúlhat-e ez az álomkép?

            Egy nyáron át álmodoztunk ketten,

            Szivünkben a legszebb dal zenélt.

            Minden szép virágot Neked szedtem

            És minden köröttem Rólad beszélt.

Sétáltunk a parkban kéz a kézben

Az illatos fenyőfák alatt

Boldogságban nem is vettük észre,

Hogy az égről letünt már a Nap.

        Ősz van, s mi válunk.

Süvit a szél a fák alatt

Suttogva pereg a levél,

Búsan, haldokló szavával

Mindig csak Terólad mesél.

            Ősz van, és szakadó vihar,

            S széttép egy év álmát vágyát,

            Hogy megőlve letiporva,

            Megvesse a télnek ágyát.

És mi , elválunk szótlan csendben,

Szivünkbe nincs más gondolat.

Nem emlékezni, csak feledni

Az eddig szépen szőtt álmokat.