EGY KIS KALAND VONATON.

Marosfő – Ifjusági tábór. Ez a címe annak a munkának, amit  felkellett mérnünk annak érdekében, hogy javítani tudják a villanyellátást. Hárman jöttünk terepre de csak ketten maradtunk, mivel a tervező nő, miután megmutatta mit kell mérni hazament. Megkért, hogy szerezzünk neki is jegyet Marosfőtől Marosvásárhelyig s így ő három napot otthon űlhet és még diurnát is kaphat, ha jegyet tudunk szerezni neki is. Nagyon sok volt a batyunk, mert három napra élelmet, a szerszámokat, és még az iratokat is kellett hozzuk. Két  embernek nagyon sok cipelni való, de mit tehetünk, hogy béke legyen, hát menjen haza. Mi elintézünk mindent.

Marosfő, Ifjusági tábor, szikrázó fehér hó, no meg a hideg. Hideg kinn, hideg bennt a szálóban, hideg a szobában, egyszóval mindenütt hideg hideg és hideg.

Befejeztük a méréseket és alig vártuk, hogy megszabaduljunk a hideg szálódai szobától, a kolegámmal elhatároztuk, hogy kimegyünk az állomásra. Sok a csomag és nehezen tudunk menni a csúszós úton. Mit tehetünk. Azért vagyunk, hogy kinlódjunk. Annál jobban esik majd a pihenés. Hogy könnyebben haladhassunk a parkon vágtunk át, mert ott nem csúszott és nem írta, hogy a hóra lépni tilos. Elég hamar kiértünk a kapuig, aztán ott kezdődött a baj. Egy hosszú szerelvény állta útunkat és azon kellett átcipelnünk minden csomagot, de előszőr találjunk egy olyan vagont, amelyiknek fékező fülkélye van ahol át tudjuk cipelni a sok cuccot. Szerencsésen áthordtunk mindent és mi is épen átjútottunk, amikor berobogott egy másik tehervonat és el állta az útunkat. Minden kezdődött elölről. Nagy nehezen átevickéltünk a tehervonat fékező hídjain és csak akkor vettük észre, hogy milyen messze eltávolodtunk az állomástól. Volt amit cipeljük a szerszámokat. Nagy nehezen elértük az állomás ajtajáig és ott letettük a csomagokat és bementünk a váróterembe. Üres volt, szemetes és hideg. A szobában körben fapadok voltak elhelyezve és mivel nem adták a jegyeket leültem az egyik padra. Fáradt voltam a sok cipelődéstől. Útazni vágyók jöttek és lassan megtöltötték a várótermet. Próbáltam megtudni ki hova megy de egyelőre még a jegyeket sem adják. Valamit kitalálok, hogy jegyet szerezzek a koleganőnek.

Egyszer csak az állomásfőnök int, hogy vegyük meg a jegyet, és én az ablak mellé álltam. Sötét volt és már nem lehetett kivenni az emberek arcát, és én azon gondolkoztam, hogy tudnám meg ki hová megy. Meg álltam a jegypénztár mellett mintha várnék valakit. Figyeltem az embereket, de semmi nekem való jegy nem rendelődött. Nyilt az ajtó és egyszerre világosság lett a váróteremben. Mintha megrendelére gyujtották volna meg a villanyt. Egy kislány lépett be a váróterembe és lépdelt a kassza felé. Gyönyörüszőke göndör haja befedte a vállát. Tenger kék szeme mintha csak azért lenne, hogy ragyogjon.Finom metszésü fitos orra ugy volt megoldva, hogy mosolygós szája érvényesülhessen. Hosszú szürke kabát volt rajta hátul kapucnival, és kék forrónadrág. Mivel az állomásfőnök már nem állt a kasszánál egy ideig bizonytalanul állott, aztán hozzánk jött, leült és megkérdezte románul, hogy adták-e a jegyeket. Igenlő választ adtam és mindjárt meg is kérdeztem, hogy

-         Hová tetszik utazni?

-         Marosvásárhelyre.

-         Mi is oda megyünk. Ne nézze tolakodásnak, de nekünk szükségünk van egy jegyre, Marosfőtől Marosvásárhelyig, az egyik kolleganőnk részére, aki nem  tudott ittmaradni velünk, beteg a kisfia, és igazolni szeretnénk, hogy ő is terepen volt velünk. Ha őn nem számólja el a jegyét akkor elkérném, miután már nem szükséges.

-         Nem ! Nem számolom el, de egyszer meg kellene vásárólnom, de még nem adják.

-         Vásárhelyen hova tetszik menni?

-         A Kövesdombra.

-         Az jó, mert a kolegám is ott lakik és ha őn is úgy akarja elkisérheti, mert Vásárhelyen késő este egy ilyen szép lánynak nem tanácsos járni.

-         Mikor érünk oda?

-         Ha nem késünk, akkor 11 órakkor.

Közben jött az állomásfőnök és láttam, hogy a lány egy százassal fizetett, és volt nála egy öt lejes is. Nem értettem mit akar az ötlejessel, mert a jegy 33 lej volt. Kimentünk a peronra, ahol már összesereglett a nép akik útazni szerettek volna. Észrevettem, hogy a kislány nem tágít mellölünk. Jobb is így, mert nem kell félnem, hogy jegy nélkül maradunk. Mellettem állt és egyszer megszólal:

-         Jaj milyen meglepetés lessz Vásárhelyre  érkeznem. Úgy izgulok, hogy nincs

Kifejezés.

-         Valami fiú van a dologban?- kérdeztem rögtön.

-         Igen. Revizor Vásárhelyen. 28 éves, és esküvőre megyünk.

-         Mikor lessz az esküvő ? Szombaton?

-         Igen. – Mondta a kislány, de én kételkedtem, mert nem úgy volt öltözködve, mint aki esküvőre menne. Forrónadrágban nem szoktak esküvőre menni és a lánynál nem volt más mint egy nájlon zacskó, amibe nem fért el valami ruhanemü.

-         Addig még egy színházba is ellehet menni. Pont most megy ,,Az emlékek kávéháza,’’ az nagyon jó darab. Igaz Vásárhelyen nem lehet unatkozni. Mindig van valami szórakozni való.

-         Jaj,  mit is fog szólni, amikor felhívom telefonon?Van kocsija és azzal fog várni az állomáson. Mekkora meglepetés lessz.

-         Félek, hogy őn fog a legjobban meglepődni, ha nem fogja várni. Igérem és fogadom, hogy őnnel maradok amig jőnni fog, ha őn is úgy akarja.

-         Oh nem fontos, mert nagyon sok ismerősöm van Vásárhelyt, ismerem a várost, nem fogok elvesztődni.

Közben jelezték a vonat érkezését és a tömeg mozgolódni kezdett. Mi is szedelőzködtünk.

-         Segíthetek valamit?- kérdezte a kislány látva, hogy milyen sok csomagunk van.

-         Köszönöm kislány. Csak szálljon fel gyorsan és foglaljon helyet nekünk is, azzal többet segít nekünk. – Gyorsan fel adogattam a műszereket és a többi cuccot aztán felugrottam én is. A vonat el indult. Nyilt vagonba kerültünk, ahol nem voltak fülkék. Hangulat világítás volt. Alig égett a középen egy neon cső. A kislány leűlt egy fiatal ember mellé, aki az ablak mellett űlt és én vele szemben foglaltam helyet és mellettem a kolegám.A kislány a kolegámmal beszélgetett és én nem akartam zavarni őket, megkérdeztem a szembelévő fiatalembert, hogy hova utazik. Megmondta, hogy Maroshévizig megy, és többet nem beszéltünk. Olvasni nem lehetett a tangófényben és igy körülnéztem a vagonban. A mellettem lévő padon két tizenéves kislány és egy fiatalember volt. Beszélgettek nevetgéltek. Aztán az egyik lány belefeküdt a fiú ölébe és csókolózni kezdtek,de olyan sokáig, hogy azt gondoltam ebből sex lessz. A másik kislány pedig irigykedve nézte vágyakozva, hátha neki is jútna egy kis csók.

-         Milyen jó volna egy kis zene most ebben a csendben, - szólt hozzám magyarul a szőke útitársnőnk, mire én kivettem a táskámból a kicsi rádiómat és oda adtam a szöszinek. Mivel a rádió nem szólt csak az ablak mellett át adtam a helyemet az ablak mellett és én űltem a helyére. Most még jobban láthattam a fiatalokat amint csókolóznak. Most már kiestem a kislány bűvköréből. Ő a kolegám mellé került a Hévizi fiúval szembe. Gyergyószentmiklós következett, és a fiatalok szedelőzködni kezdtek, felálltak és kitódultak a folyosóra. A vonat meg állt és kiszálltak. Üres maradt a túlsó oldal és én,

-         Átűlök a szerelmesek fülkéjébe. Ott több hely van. Hátha ragad rám is valami a fiatalok szerelméből.

Át űltem és éppen csak elhelyezkedtem amikor a kislány fel állt és átjött hozzám, és elhelyezkedett velem szemben. Iglesias énekelt,  de mivel az elem régi volt és kigyengült, alig lehetett hallani. Nagyon meleg lett a fülkében és a kislány levetette a kabátját és csak nadrágban és egy magasnyaku fehér bluzban maradt. Levetette a csizmáját és végigfeküdt a padon.Én fel álltam és levettem a kabátját és reá terítettem

-         Alvó ember hamarabb megfázik, - mondtam, és visszaűltem a helyemre. Megköszönve figyelmességemet, a rádiót a füle mellé tette és hallgatta a zenét..

Olyan édes volt így lefeküve, mint egy filmszínésznő. Csak űltem vele szemben és bámultam, hogy is lehet ilyen szép egy nő? Tényleg bámulatosan nagyon szép volt. Észrevette, hogy tetszik nekem és kacéran reám mosolygott s így szólt:

-         Nem akarja ön is hallgatni a rádiót? Nagyon jó zene van.

-         Én már hallgattam eleget, maradjon csak nyugodtan. – Én arra gondoltam, hogy a rádiót akarja vissza adni és én nem akartam őt megbántani azzal, hogy elveszem, fogtam a sapkámat és a feje alá tettem, hogy ne nyomja fejét a karfa. Ahogy elhelyezte a feje alatt a sapkát szőke haja szét omlott a kezem fején és én éreztem, hogy valami forróság önt el, és ez a melegség nem a melegítőből jön, pedig a fülkében nagyon meleg volt. Ez a melegség más volt. Közben Maroshévizre értünk és a fiú leszállt és mi csak hárman maradtunk a vagonba. Kollegám az ablak mellé űlt és kabátjával betakarózótt és aludni készült. Csend űlte meg a fülkét, csak a rádió hallatszott halkan.

-         Hajoljon közelebb és hallgassa ön is, megint Iglesias énekel.

Közelebb  hajoltam hozzá, aztán még közelebb, már éreztem a leheletét az arcomon. A zene andalító volt, gyér a világítás, körülöttem csend, semmi mozgás csak a kerekek kattogása hallattszott. Ránéztem a lányra aki becsukott szemmel hallgatta a zenét, haja szét bomolva, Istenem milyen szép is gondoltam. Egyszer csak kinyította a szemét és rám mosolyogva megcsókolta a számat. Én arra gondoltam, hogy hálás a rádióért, és megpusziltam én is. Ő letette a rádiót, megölelte a fejemet és csókolni kezdett. Én éreztem, hogy elmelegedek és a feje alá tettem a kezem, magamhoz húztam a fejét és csókolni kezdtem önfeledten. Istenem, ilyen fiatal és szép leánykát csókolni sohasem hittem volna, hogy lessz alkalmam. Éreztem amint a pici nyelve a számban csilingel, hevesen csókoltam vissza és az egyik kezem rátettem a kislány mellére a bluzzon keresztül, és simogatni kezdtem. A csókok özöne még jobban felgyorsult, még hevesebben csókolt, aztán benyóltam a bluzza alá és megfogtam a csupasz mellét. Ilyen kemény kislány mellet sohasem fogtam.

-         Hogy te milyen jól tudsz csókolózni, sohasem hittem volna. Hány éves vagy?

-         Majd megmondom. Most csókolózzunk. Nagyon szeretek csókolózni.

Csókolóztunk tovább s a kezem a melléről alácsúszott a hasára, a köldöke körül símogattam. Olyan csodálatos volt símogatni még a hasát is hiszen semmi fölösleges nem volt ezen a testen, csak a hamvas bőre, és a pici piros szája. Kezem a nadrág alá szeretett volna becsúszni, de nem engedte a nadrágon lévő gomb, ami  a nadrágot szorosan feszítette a csipőre És kénytelen voltam visszatérni a köldökig és ismét a mellére. Aztán átcsúszott a kezem a másik mellére, a kislány megremegett, és én még vadabbul csókoltam. Ő mind a két kezével átölelt és olyan szorosan, hogy azt hittem mindjárt beleharapok ebbe a szép teremtésbe.

-         Símogassál. Úgy szeretem ahogy simogatsz. Engem még nem simogatott ilyem kellemesen senki. – mondta a lány és még jobban szorított magához.

Úgylátszik kellemes partnernek bizonyultam, tetszett a kislánynak Örvendek, hogy tetszik neki is. Kár, hogy nem lehet a végsőkig fokozni ezt az érzést, mert a vonaton nem lehet csinálni semmit. Mégis addig fokoztam magamban ezt az izgalmat,hogy úgy éreztem bennem is lüktet minden. Simogattam a mellét aztán a hasát és egyet gondolva kipattintottam a nadrágja gombját. A zibzár engedett és a kezem beért az apró szörzettel fedett helyre. Teste remegni kezdett, karjai szorosan öleltek, szája mégszorosabban tapadt a számra, nyelve ismét csilingelt a számban és éreztem nem bírom tovább. Játszadozni kezdtem a csiklóval, a lány lábai szétnyiltak csipőjét kissé fel emelte, és éreztem, hogy itt az alkalom amikor én is be kéne dugnom az enyémet, hiszen úgy ágaskodott, hogy fájt belé a testem. Ujaimmal játszadoztam a harmatos rózsabimbon s éreztem, hogy ezt tovább nem lehet csinálni, mert ez örület... Gyorsabban kezdett rángatózni, fel emelte csipőjét, nyöszörgött, combjai remegni kezdtek, aztán egész teste megrázkódott. Olyan szorosan ölelt, hogy fájt,és csókolt ami fájdalmas volt, de ez a fájdalom édes volt, amit nem lehet elfelejteni. Néztem félig nyitott szemét az extázis mámorával, lázzas csillogásban égett, szíve vadul vert,  orlikai lüktettek, ziláltan  lélegzett, aztán egész teste megmerevedett. Kinyújtózkodott és én még egyszer megrándult. Aztán  megcsókoltam a száját búcsuzásként. Ő megszólalt

-         Simogassál, simogassál még. Az arcomat, és a mellemet is. Szép mellem van?

-         Ennél szebbet nem is láttam, - mondtam és azt hiszem nem is hazudtam neki.

-         Már nem is vagyok álmos,- mondta és fel űlt, majd elvette a rádiót és beakarta kapcsolni. – Azt hiszem ez a rádió egész móstanig szólt csak mi nem hallottuk.

-         Hát igen! Ilyen körülmények között nem is akartuk hallani. – A rádióban valami szöveg volt és a kislány kikapcsolta. Már nem érdekelt. Ami ezelőtt volt többet ért minden zenénél, mindennél a világon. A lány kivett a szatyrából egy üveg bórvizet és egy doboz cukorkát. Megkinált. Elvettem egy cukorkát és ittam egy korty vizet, aztán ő is ivott. Jól esett, mert nagyon meleg volt a vagonban.

Milyen is az élet. Két ember véletlenül találkozik, össze sodorja a sors, meg ismerkednek, jól érzik magukat egymás társaságában és kapcsolat születik és nem is akármilyen kapcsolat. Annyit tudunk egymásról, hogy útazásunk célja Marosvásárhely. Az összes többi csak a véletlen dolga. Az, hogy a kislány jegyére szükség volt, az nem jelentett semmit, mert ha nem kapunk jegyet az élet úgy is megy tovább. Tehát a jegy szükségessége, a rádió, ami pont nálam volt és pont akkor, milyen bonyodalmat és milyen szép emléket hagyott nekem. A kislányról még annyit, hogy meglepetést akar szerezni barátjának, aki várni fogja az állomáson.

-         Hogy állunk kislány a telefonálással, a meglepetéssel?

-         Bíztos fog jönni, csak telefonáljak és mindjárt jön.

-         Hátha nem lessz otthon? Hátha elútazott valahová? Annyi hátha van, hogy én nem indultam volna el bizonytalanra. Mit fogsz majd csinálni, ha véletlenül nem jön ki?

-         Van elég ismerősöm a városban. Fotbalisták. Édesanyám nem is engedte, hogy elhozzam a buletinemet, nehogy a szálódába kössek ki.

-         Kislány én téged féltelek, és nem kötekedni akarok veled. Nem szeretném, hogy egy ilyen szép és fiatal lány elkallódjon. Meg igérted, hogy majd megmondod a neved és ,hogy hány éves vagy? Én nagyon nagynak és gyönyörünek látlak.

-         Barabás Arankának hívnak és  16 éves vagyok, Marosfőn lakunk. Van egy barátnőm, ő Domokosi és Rózsikának  hivják. Minden nap bejár a szálódába takarítani. Ő még szebb mint én. Csak aranyért fekszik le a vendégekkel. Már kapott fülbevalót és nyakláncot is. Ő mondta, hogy az idősebb férfiakkal jobb lefeküdni mint a fiatalokkal, mert nem sietik el a sexet, hanem kivárják amig a nő is élvezze a dolgokat. A fiatalok csak ők akarnak élvezni. Csak gyi bele Balázs, aztán fordulnak egyet és kész. Ti tudtok simogatni, csókolni, tudtok igazán szeretni. Ezért próbáltam veled. Nagyon jó voltál. Élveztem sokat. – elhalgatott, aztán, - Jaj mit fog mondani Mihály, ha felhívom?

-         Mihálynak hívják azt a fiút akihez mész? Vele kell menjél az esküvőre?

-         Igen. 28 éves és nagyon rendes.

-         Ezt tudom! Én csak attól félek, hogy nem fog várni és nem szeretnélek közprédává tenni Vásárhelyt. Nem valami jó egy szép lánynak éjjel csavarogni a városban.

-         Bíztosan várni fog.

-         Akarod, hogy megvárjam, amig ő megjön? Sok a huligán a városban, nem ijesztgetni akarlak, de jó lessz vigyázni. Van még testvéred?

-         Igen. Ötön vagyunk. Három lány és két fiú. Én vagyok a legkissebb. Az egyik testvérem Aradra ment férjhez, a másik Csikszentkirályra, pont a bórvíz forrásnál laknak, ahol van a töltőde. Bátyám Marosfőn lakik, ott nősült meg. A kissebbik bátyám még nincs megnősülve. – Megállt a vonat, és én kinéztem az ablakon.

-         Szászrégenben  vagyunk.Egy jó félóra múlva otthon vagyunk.- mondtam, mire a kislány  ismét felsóhajtott.

-         Vajon mit fog szólani Mihály? – aztán – megtetszik fogni a csomagomat, amig a  WC-re megyek?- Ő elment és én hirtelen arra gondoltam, hogy ha visszajön egy  milicistával, hogy elloptam a csomagját mit fogok tenni? Főleg, ha azt mondja, hogy pénz is volt benne. Aztán elvetettem ezt a gondolatot. Nem olyan rámenős ez a kislány. Naiv és egy kicsit butácska. Ez az esküvői dolog is csak hanta. Hogy megy igy esküvőre? Kölcsönzőből? Ez még elfogadható gondolat. Nem kellett sokáig gondolkodnom, mert nemsokára jött vizes kézzel. – Kérlek vedd ki a táskámból a zsebkendőmet.

-         Bocsáss meg, de nem szeretek női táskában kutikálni. Inkább adok selyem papirt és azzal megtörölheted. Van elég a táskámban. Megfelel?

-         Igen. Azt hiszem nagyon jó. – Megtörölte a kezét, aztán leűlt velem szembe. Vissza adtam a táskáját, ő elvette kivett belőle egy kis tükröt és ruzst, kipirosította a száját és én láttam, hogy igy még szebb. Milyen kár ezért a lányért, szerintem tönkre megy, tönkreteszi magát, ha igy viselkedik. Kivette ismét a cukorkát és megkinált, majd átment a másik felére és ott is megkinált mindenkit, akik csodálkoztak ugyan, de elvették a cukorkát. Azt hittem ott marad, de visszajött hozzám, és most mellém űlt. Közben valaki az utasok közül leűlt velem szemben, miután megkérdezte, hogy leűlhet-e. Harminc év körüli nő lehetett, olyan tanárnő vagy egézségügyi káder, aki lekéste az előző vonatot és most haza igyekszik. A kislány a vállamra hajtotta a fejét és szundítani próbált, mert még van egy félóra.

Az újonnan jött nő azt gondolhatta, hogy milyen szép lányom van, amire én büszke is voltam, és meg sem fordulhatott a fejében, hogy egy néhány perccel ezelőtt milyen csók partit rendeztünk mi ketten. Ismét elővette a rádiót a kis szöszi és valami halk zenét hallgatott Vásárhelyig. Már látszodtak a város fényei

-         Közeledünk a kicsiállomáshoz.- Mondtam

-         De mi a nagyállomásnál szálunk le. Ugy-e?

-         Igen kis butuskám, nem is fogom a szerszámokat haza cipelni. Megőrző csak a nagyállomáson van.

A  útitársnőnk  fel állt, további jó útazást kivánt és jóéjszakát kivánt, aztán kilépett a folyosóra. Ketten maradtunk, és én mégegyszer megcsókoltam a kislányt, mert bíztosan többet nem fogom megcsókolni ebben az életben soha...

Miután leszálltam és a szerszámokat elintéztem, láttam még a kislányt egy csoport fiatal fiúval  beszélgetett,akik körülfogták, de nem vett észre engem. Foglalt volt.     Én már nem jelentettem neki semmit. Új város új emberek. Nem várta senki  az állomáson ,  amint ő elmesélte nekem,csak a huligánok....Én megvoltam győződve, hogy így lessz...

Tudom nem ez volt az első esete, és nem is ez az utolsó az életében...