Hegy – heggyel nem, de ember – emberrel találkozik.

Azt szerettem volna, ha a diri mától enged el, hogy régi munkahelyemre visszamehessek, de nem igy történt. Egész nap vártam, hogy aláírja a szerződést, de csak délután került elő és azt mondta, maradjak még 15.- éig. Igy van még 10 napom, amit ennél a vállalatnál kell eltöltenem. Semmi baj, ezt még kibírom. Az egyik soförrel kivitettem magam Csicsóba, mert ott volt a csatlakozása a Galac – Temesvári gyorsnak és Csicsóba érkezve megvettem a vonatjegyet, az 5- ös vagon 27 – es székét kaptam. Beűltem a váróterembe és vártam a vonat indulását. Közben megjöttek a kolegáim is, akik a hérmas vagonba kaptak helyet. Tehát elváltunk, legalább is a vagon tekintetében. Ők szerették volna, hogy maradjak velük, őket a régi vállalat nem kérte vissza csak engem, és  nem esett jól nekik, hogy tőlem elválnak. Volt benne egy kis irigység is. Nekem nem kellett többet ingáznom. Egy idejig beszélgettünk, aztán én bementem a váróterembe és ott leűlve olvasni kezdtem. Tőlem nem messze egy kislány olvasott. Farmer nadrág és dzseki volt rajta. Fekete haja lófarokba volt  kötve. Velünk átellemben egy idős házaspár egy  nővel beszélgetett. Egyszer csak berobog egy festett szőke nő úgy harminc, esetleg harminc öt éves lehetett, piros kötött nadrágban és fehér magasnyaku bluzba, amit egy ugyancsak fehér balonkabát takart. Két böröndje volt és két necce, amit elég nehezen tudott fogni. Letette a böröndöket az asztal mellé ás a necceket az asztalra, leűlt és hangosan elmondta, hogy ő Aradra szeretne útazni, mivel aradi és csak látogatóba volt itt a székelyföldön, azt szeretné ha megmondanánk milyen vonattal tudna minél hamarabb Aradra jútni.

-         Ez a buta liba nekem azt mondta, hogy ezzel a galaci vonattal kell menjek, amelyik Temesvárig megy. Az a baj, hogy Temesvártól Aradig még  sok kilométer van és hogy júthatok oda? Én azt hiszem engem át akar verni ez a nőszemély.- Az asztal mellett űlő nő elővette a menetrendet és nézelődött abban, de nem tudott eligazodni a sok táblázat között.- Ön ki tud igazodni ebben a könyvben?- kérdezte felém fordulva, de én elhárítottam

-         Azt hiszem a hölgy is ki igazodik benne, hiszen azért vette. Ellemben az én véleményem is az, hogy a Galac- Temesvári gyorssal lehet menni, Temesvárról pedig vált vonatot, Aradig.

-         Én úgy látom – szólalt meg az asztal mellett űlő nő, hogy a Brassó – Fogarasi közelebb van Aradhoz.

-         Az a baj, hogy én már megvettem a jegyeket – mondta alig hallható hangon.

-         De akkor miért kiabálta szét, hogy önt becsapták – szólt közbe az öreg úr, akit zavart a nő hangoskodása.

-         Azért, mert úgy éreztem, hogy becsaptak.

Mindenki elhallgatott, én is olvasni kezdtem, de a szemem sarkából figyeltem a nő tevékenykedését. Fel állt levetette a balont, ami rajta volt összehajtogatta és letette az asztalra. Kivett a neccéből egy dzsekit és azt vette fel, aztán a balont a táskába helyezte, aztán a másik két kis csomagot is széjjel szedte és mindent a két táskába rakott. Igy nem volt csak két csomagja a négy helyett. Már ez is valami. Azt jelenti, hogy nem is olyan buta ez a nő, ahogy azt az előbb gondoltam. Hiába az ember ne ítélje a társát az első benyomásra.Ha megfigyeljük embertársainkat és nem ítéljük el sok minden jót is megtudhatunk róluk. Kis gyerekeknek szánt játékok és csokoládé volt a neccekben. A hangosbemondó értesített, hogy a vonat érkezik és a nép kitodult a peronra. Én is kijöttem és találkoztam a kollegáimmal akik már nem tidom hányadik pánkót ették a várakozás közben. Tamás, az egyik  társunk meglök és egy nő felé mutat aki a sinek mellett állt és azt mondta, hogy Csicsákinak a lány testvére és orvos Csikban. Nagyon hasonlít Jancsihoz.

Egy kislány a forró pánkótól rosszul lett és hányni kezdett. Nagy csödület támadt körülötte. Aztán az anyja a vízcsaphoz vezette és ott megmosta a kislány arcát. Mellettem egy nő állott meg a fal mellett egy neccet tartva a kezében, szürke nadrág volt rajta és sötétkék kis kabát. Haja hosszan omlott a vállára. Nagy kék szemeivel bámulta a jövő menő embereket. Ismét a bemondó figyelmeztetett, hogy a harmadik vágányra érkezik a vonat, és a tömeg megmozdult, helyezkedtek. a harmadik vágány közelébe. Én is elindultam a vágányok felé. Nem siettem, mert  a szerelvény 12 percet áll és az elég idő, hogy felűlhessek. Mire beértem a fülkében, mér egy idősebb házaspár űlt a folyosó melletti ajtó mellett, szemtől szemben. Az én helyem  velük szemben volt a menetiránnyal  ellenkező irányban.

Mellettem Csicsákinak a huga űlt, pont az ablak mellett. Régebb bejöhetett és olvasott valamit. Nyilt az ajtó és egy  fiatal nő és egy öreg ember jött be, keresték a helyeiket, amin az idősebb házaspár űlt, akik mellettem kellett volna űljenek, de akkor a menetiránynak háttal kellett volna űlniök. Igy a fiatal nő és az öreg került mellém. Nagyon elítéltem az öreg házaspárt. Akik kihasználva az alkalmat, hogy ők űltek fel hamarabb elfoglalták a jó helyet és nem engedték át utólag sem annak akié volt valójában. Épp az ablakon néztem ki amikor az Aradra igyekvő nő lépett be az ajtón és űlt le az ablak mellé velem szembe. Levetette a kabátját és kivett belőle egy doboz cigarettát, gyufát keresett, de nem talált. Tüzet adtam, amit megköszönt, aztán egy fiatal ember került mellé, aki vagy öt sport újságot hozott és olvasni kezdett.

Kinn a mezőn a gyerekek a kruplit szedték és hancuroztak. A nap melegen sütött, egyszóval kellemes szép idő volt. Végignéztem útitársaimon és próbáltam megálapítani jellemüket, legalább is az én elképzelésem szerint. Az idős házaspárról: a férfi kapzsi, nagyszáju, irigy, sok roszindulat gazdája. A nő alacsony homloku, a szeme majdnem az orrából nőtt ki, szerintem buta, veszekedő,roszmáju teremtés. Szembe velem a férfi, egy negyvenes koru, kopaszodó, pökendi, terpeszkedő, ki vagyok én tipus. Azt hiszem Magyarországból való. Mellette a nő kb. 20,  22 éves. Ahogy levetette a kabátját, csíkos bluz volt alatta, vastag szűrke, fehér és zöld csíkokkal, a mellén nagy zsebbel, a gallérjánál nem volt begombolva két gomb, ahogy fel emelte a könyvet, ( Tamási  Gáspár ,, Vadon nőtt gyöngy virág’’legújabb kiadását), látni engedte jobb mellét, ( nem volt rajta melltartó ) kihívó jelenséget árult el. Szippantott egyet a cigarettából, aztán nagy kék szemével végig mustrált mindanyiunkat, kezdve a mellettem űlő  kislánytól egyész a mellette lévő nőig. A mellettem levő kislány az öreggel a tanításról beszélgettek, a gyakorlati órákról, a krumpli szedésről. Én is kinéztem az ablakon, még mindig voltak krumpliszedő diákok, pedig már néhány kilométert megtettünk azóta amióta megpillantottuk az első krumpliszedőket.

Jött a kalauz és kérte a jegyeket. Előszőr az idős házaspártól kérte és a férfi adta oda a jegyeket. Azt álapítottam meg ebből, hogy együvé tartoznak. Aztán  a velem szembe űlő férfi adta oda a jegyét és kérdezett valamit a kalauztól románul. Tehát nem lehet Magyarországból, mert ők nem tudnak csak magyarul, és nem férje a nőnek, mert a nő külön adta a jegyét a jegycsipőnek. Észrevettem, hogy a nő is azt figyeli ki hogyan adja a jegyét, és figyelte ki hova megy. Ő is azt gondolta, hogy én és a Csicsáki lány  összetartozunk.

Hirtelen fékezés, mintha a vészféket húzta volna meg valaki és a vonat hirtelen meg állt. Néztünk ki az ablakon és láttuk, hogy a vonat elütött egy szekeret. Az öreg tartotta a tehenet kötőféken, tehát a tehén és az öreg él, nem történt bajuk. A szekér törött el és a krumpli szóródott szét a sinek között. Az éreg asszony jajveszékelt a sinek mellett, hogy vajon mi van az urával. Ketten a vonat két felén voltak és nem láthatták  egymást. Mondták az emberek, hogy nincs semmi baj. Itt van a másik oldalon. Miután meggyöződtek a mozdony vezetők, hogy haléleset nincs, hát elindították a szerelvényt. El indult  a beszélgetés is mindenkinek volt hozzáfűzni valója a történtekhez. Én nem beszéltem, mert nem voltam elég okos. A mellettem levő öreg kivett a táskájából egy üveget és ivott egy kortyot belőle. Csak kávé fordult felém. Kiszáradt a szám, és gyorsan visszatette az üveget a táskába. Ezt is úgy csinálta, hogy senki ne vegye észre. Irigy gondoltam magamba. Az ablak melletti lány rám néz és megkérdezi

-         Nem tetszik tudni van-e a szerelvényen  vendéglő?

-         Jőjön nézzük meg – mondtam neki és elindultam a folyosó felé. Nem gondoltam, hogy ki jön velem, de amint viszanéztem látom, hogy ő is jön. A folyosón egy két ember lézengett és így könnyüszerrel közlekedhettünk. Én tudtam, hogy nincs vendéglő a vonaton, hiszen nem egyszer utaztam ezzel a vonattal, de élveztem, hogy a kislány jön utánnam. Már a harmadik vagonba járhattunk, amikor a kalauz szembejött velünk, - kérdezzem meg a Kalauz bácsit van – e kávézójuk?

-         Kérdezzük.- Mondta a kislány, és románul kérdeztem meg, mivel azt gondoltam, hogy román a kalauz és  a legnagyobb meglepetésemre magyarul válaszolt, hogy  sajnos nincs.Két meglepetés egyszere. Én azt hittem, hogy a kislány  magyarországi, és nem az, és a kalauz is magyar, vagy legalább is tud magyarul. Visszajöttünk a helyünkre és tovább sem beszálgattünk, hanem olvastunk. A kislány ismét rágyujtott és engem mivel zavart a füst kimentem a folyosóra. A mellettem ülő férfi is kijött és ott álldogáltunk. Az öreg házaspár gyorsan elfoglalta a szembelévő helyet kipakolt és falatozni kezdett, sokat és sokáig. A társam megunta a várakozást és mivel nem volt más mit tegyen elment a VC-re. Közben a vonat lassított, mert a munkaszolgálatos katonák javították a sineket. Ott álltak kopott ruhában elnyütten, lebarnultan, fáradtan, amig a vonat lassan tovább ment és aztán folytatták a félbehagyott munkát. Már Toplicát is elhagytuk és bekerültünk a sziklák közé. Gyönyörü szép délután volt. Sütött a nap és én néztem a gyönyörü tájat. Egyszer csak valaki a vállamra teszi a kezét, lágyan, puhán, alig érintve. Megfordultam és a szürkenadrágos kislány akivel a vagon vendéglőt kerestük állt meg mellettem, mosolyogva.

-         Egy tüzet kérek, ha lehet. Mindenem van csak éppen gyufát felejtettem venni.-  Meggyújtottam a cigarettáját, aztán ő az ajtó mellé támaszkodott és az egyik lábát az ablek alatt lévő párkányra tette.

-         Megkérdezhetem miért kereste az étkező kocsit kislány?

-         Egy kávét szerettem volna inni, sajnos nem sikerült.

-         S ha szerzek önnek egy kávét, mit kapok?

-         Egy puszit , - mondta édesen mosolyogva huncutul.

-         Az igazán nem sok, de lehet, hogy megéri nekem.

Bementem a fülkébe és az öreg embertől kértem egy kis kávét. Szabadkozott, hogy csak zabkávé, de ha nekem is jó akkor szívesen ad. Mondtam nem nekem kell, hanem a kislánynak, mire ő töltött a poharába egy adagot,kacsintott nekem, aztán sok sikert kivánt és fogyasszuk egézséggel. Oda adtam a lánynak aki nagy örömmel fogadta és mohón ivott belőle. Miután elkönyveltük, hogy nekezol kávé, de ez is jobb mint semmi, beértünk az alagutba. Sötét lett és nagy csend.

-         Na most meg adhatja azt a puszit, - mondtam halkan a lénynak, de én úgy éreztem mintha mindenki minket figyelt volna és mindenki hallotta volna amit mondtam. Hozzám hajolt és megcsókolt. Puha és forró volt a csókja. Kellemes érzés volt. Kiértünk az alagutból és felém nyújtotta a kezét,

-         Szabó Magdi vagyok – mondta meg a nevét, - az I.M.Hargitánál dolgozom a kaolin osztályon.

-         Igaz én nem szoktam nevet és foglalkozást mondani vonaton, hanem csak beszélgetni akivel lehet, de önnel más a helyzet. Ön már megpecsételte a mi barátságunkat.- megmondtam a nevemet, hol dolgozom és mivel foglalkozom, aztán megkérdeztem. – Hová tetszik utazni?

-         Temesvárra. És ön?

-         Én Marosvásárhelyre. Van még egy jó másfél óránk addig.

-         Elég közel van. Voltam én is Vásárhelyt a hugommal a Zsuzsikával, mert ludtalpu és betétet csináltattunk a cipőjébe. Három napot voltunk akkor. Voltam a Somostetőn, a vikkenden, a luxorban, voltunk szinházban, egyszóval kihasználtuk a vásárhelyi kirándulást.

-         Tényleg kihasználták, jobb programot én sem tudtam volna összeállítani. Ketten vannak testvérek?

-         Nem, hárman. Van még egy Katica nevezetü hugom is, ő a középső.

-         Tehát három a kislány?- Hirtelen nem értette miről van szó.

-         Ja, igen, - mondta aztán nevetve.- láttam megitta a kávét, még egyet szürcsölt a csészéből, aztán

-         Jó volt a kávé?

-         Igen.

-         Akkor vissza adhatjuk a poharat az öregnek. Igaz nem magyar kávé, de még nem is cseh, de pillanatnyilag meg kell elégedjünk ezzel.

-         A legjobb kávét a lengyeleknél ittam. A tavaj voltunk Lengyelországban. Az úgy kezdődött, hogy Mamaján  a tengerparton megismerkedtem egy lengyel fiuval, aki meghívott hozzájuk, és mi el is mentünk, de nem tudtunk lengyelül. Mikor megtudták, hogy magyarok vagyunk, mindenki segíteni akart, amikor kérdeztünk valamit, olyan nemzetközi nyelven, vagyis mutogatással, kézzel lábbal.

-         Igaz ilyen szép lánynak ki nem segítene?

-         Higyje el öreg vagy fiatal mindenki kész volt segíteni, vagy útbaigazítani. Emlékszem egy öreg aki valamicskét tudott magyarul és elmeséltük neki kihez és hova szeretnénk eljútni taxit fogadott, megmagyarázta a taxisnak hová vigyen és kifizette előre a taxit, hogy ne kelljen kinlódjunk. Mikor eljútottunk oda, ahol laktak a fiuék kisült, hogy már elköltöztek onnan. Az új lakó eljött velünk, hogy megtaláljuk a családot akit kerestünk. Na volt aztán nagy  meglepetés és öröm, hogy itt vagyunk és megtaláltuk őket. Az édesanyja jól beszélt magyarul, mert  amikor a németek elfoglalták lengyelországot, ők magyarországra  menekültek és ott éltek a háboru végéig. Persze mint gyerek könnyen megtanult magyarul a többö gyerekektől. Örömmel beszélt az akkori élményeiről. A fia 15 éves volt és Zsuzsikának kezdett udvarolni, mert ő volt hozzávaló. 14 éves. Kati 17 és én 21. Már a vonaton figyeltek az emberek, hogy magyarok vagyunk, mert magyarul beszéltünk, mondogatták is, hogy Magyar lengyel két jó barát,  együtt issza meg a borát. Azt sem tudták mit is adjanak emléket nekünk. Azt mondják, hogy jegyrendszer van Lengyelországban. Én nem tudom, hogy csinálják, de ott minden van. Hús, kenyér, cukor, csokoládé, tej, vaj egyszóval minden ami nekünk nincs. Jó lelküek, tiszták, és főleg szépek. Én csak szép fiukat és szép lányokat láttam.

-         Én nem voltam csak Magyarországon és Csehszlovákiában. Eljútottam Prágáig, de tovább nem mertem menni. Arra számítottam náluk sztrájk van és mi lesz akkor velünk.

-         Oh mondtam már nekik több mindenük van igy is mint nekünk.

-         Hát legközelebb, ha még engednek külföldre oda is kérem az engedélyt. Hátha eljútok én is oda.

Esteledett, a nap alászált ésmár nem lehetett látni semmit kinnt az ablakon.Egy nyurga fiatal ember nézelődött felénk, és én szóltam is a lánynak, hogy van vetélytársam, mire ő elmosolyodott és hagyta, hogy figyelje nyugodtan a fiu tovább. Aztán elhagytuk Régent is, én kinéztem az ablakon a Gál hegye felé, mert tudtam mellette van a temető ahol drága szüleim és nagyszüleim vannak eltemetve, de alig lehetett kivenni a temetőt a sötétben. Azok akik siettek hurcolkodtak már is a kijárat felé, hogy közelebb kerüljenek az ajtóhoz.

-         Vásárhelyen egy fiatalember kell felűljön, aki velem jönTemesvárra, de nem ismerem még. Azt sem tudom hogy néz ki. – Én már nem törődtem semmivel, azon gondolkoztam, hogy egy hete mentem el otthonról és vajon mi van otthon.

A vonat kattogva rohant a sötétben, megálló nélkül tette meg a 32 kilométert Régen és Vásárhely között. A kicsiállomásnál sokan szálottak le, aztán lassan elhagytuk a felüljárót, a stadiont, a Sándor János (most Szabadság utcát), aztán ismét lassított. Búcsuztam a kedves útitársnőmtől. Elöszőr a kezét emeltem fel és megcsókoltam, aztán enyhén felém húztam és amikor láttam, hogy közeledik felém és becsukott szemmel nyujtja a száját, hát megcsókoltam. Leszállott velem a vonatról,

-         Hátha meglátom az új útitársamat, - aztán mégegyszer megcsókolt, most  senkitől sem tartva aztán én eljöttem tőle és vissza sem néztem.....