Egy csokor virág...

Barátságunk jeléül csokrot hoztam neked.
Gyűjtöttem mezőn, színes dombok felett,
S ím kész ajándékra a virágcsokor.
Kérlek, bármerre is sodor az élet,
Ajándékom vidd magaddal,
Akár gyalog jársz, akár víg fogattal...

Csokrodban első virágszál a szeretet,
Azért oly fontos, mert Istentől ered.
Emberi sorsok összeötvözője.
Ha elveken nyugszik, nem múlandó,
Neked is ilyen szeretet a jó.

Türelem a második virágszál,

Hogy ne sírj, ne zúgolódj, ne kiáltsál,

Bármi is menjen végbe a szívedben.

Mikor rád gondolok, s behunyom a szemem,

Szeretném hallani, hogy ezt mondod nekem

"Ne sírj itt vagyok veled.

Nem mentem el csak, megpihenek.

Megpihen lelkem, s visszajövök hozzád.

Te csak bízz bennem, s meglátod

újra veled lesz a te boldogságod.

Tudom, hogy szerettek.

Én is benneteket.

Azt ígértem "Odafenntről figyellek titeket,

és vigyázok rátok" ez így is van. Tudjátok.

Ne sírj, itt vagyok veled.

Letörlöm könnyed, s megfogom kezed.

Ha majd mélyen alszol, őrzöm álmodat.

Egy férfi éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félre tett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új „álomautót". Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet, ahova beparkolhat, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire halotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt.

Hozzávalók:

• 1 liter tej
• 0,5 kg túró
• 6 dkg vaj
• 1 tojás
• szódabikarbóna

Elkészítése:
Felforraljuk, leszűrjük, (sűrű szűrőn) csöpögtetjük. Összekeverjük 6 dkg olvasztott vajjal, 1 tojással, 1 teás kanál szódabikarbónával. Lassú tűzön 10 perc alatt kevergetve összefőzzük. Szilikon mini torta-formában hagyjuk kihűlni. Minél tovább áll, annál keményebb, sőt már másnap reszelhető állagú lesz. Fűszerezhetjük köménnyel, fokhagymával, snidlinggel, zöld-fűszerekkel.

Valahol az égen, van egy fényes csillag

Iránytűje lehet a mesés angyaloknak

Hogy merre is van azt senki nem tudja

De biztos, hogy van hisz mesélnek róla

Mesélik még azt is ha távozik egy élet,

Születik egy angyal, s benne újra él a lélek

Mert angyalok leszünk csak még nem tudunk róla,

De így van én tudom, hisz valahol meg van írva

Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk,

Anyákkal, Apákkal, s kikkel együtt randevúztunk

Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk

Kiket egyedül hagytunk a földön, de innen fentről látunk.

Egy férfi az élet értelmén, a halálon és az utolsó ítéleten töprengett, amikor elnyomta az álom. 

Azt álmodta, hogy halála után tétova léptekkel közeledik Isten kapujához. 
Bezörgetett, mire egy angyal mosolyogva kaput nyitott, s helylyel kínálta a mennyország várószobájába. 
A szoba komor volt és kietlen. 
Az angyal nemsokára visszatért kezében egy papírlappal, aminek a tetején ez ált: "SZÁMLA". 
A férfi elvette, s olvasni kezdte: 
"Napfény, 
lombsusogás, 
hó, 
szél, 
zöld fű, 
madarak éneke 
csillagok 
esték és nappalok 
gyermeked mosolya 
friss víz....." 
A lista nagyon hosszan folytatódott. 
Ahogyan az ember haladt előre az olvasással, egyre jobban aggódott. 
Hogyan és miképp lehetne megfizetni mindazt amije csak volt? 
Míg ő olvasott, megérkezett Isten. 
Egyik kezét a férfi vállára tette: -Én fizetem az egészet - mondta nevetve - egészen a világ végéig.

"Ott ültem a vonatsíneken, vártam. . . . az egyetlen megoldást. 
Nem az jött. . . amit vártam. Egy kisfiú közeledett felém a a sínek között. Csak képzelődöm, gondoltam, és tovább bámultam a talpfák közé szórt köveket. 
- Mit csinálsz itt? 
Szőke hajú, ötéves forma kisfiú állt előttem. Nagy barna szemeivel a tekintetemet fürkészte. Éreztem, hogy olvas benne, most olvassa ki belőle az elmúlt évtizedeket. 
Elfordultam, nem akartam, hogy lássa. Elkéstem. 
- Ezen a vonalon nem jár vonat. 
- Honnan?.

„Kislánykora óta kísérte az az élmény, hogyha lelógatta a kezét az ágyról, végtelen szeretettel megfogta egy másik kéz, és ő ettől mindig megnyugodott, akármilyen erős volt is benne a szorongás. Nemegyszer előfordult, hogy keze véletlenül csúszott le az ágyról, és a másik kéz érintése meglepetésként érte, ilyenkor elrántotta a kezét, ami megszakította a kapcsolatot. 

Mindig tudta, mikor nyúljon a kézért, hogy megnyugvást találjon. Mondani sem kell, az ágy alatt fizikai valójában senki sem tartózkodott. 

Aztán felnőtt, de a kéz megmaradt.

Mindig vágyott valami csodára, ami csak vele történhet meg, és elrepíti őt, egy új titokzatos világba, ami csak az övé
De nap napot, év éveket követett, és nem történ meg a várt csoda, ő meg már-már le is mondott róla. 

Volt egyszer egy favágó, ki élte becsületes, dolgos életét. Nap, mint nap járt az erdőben, és végezte a favágók nehéz munkáját. Reggel korán kelt és este későn ért.
Mindig vágyott valami csodára, ami csak vele történhet meg, és elrepíti őt, egy új titokzatos világba, ami csak az övé
De nap napot, év éveket követett, és nem történ meg a várt csoda, ő meg már-már le is mondott róla.

Tény: A vadlibák csoportosan „V” alakban szállnak. Repülés közben mozgatják szárnyukat, s a levegõ felhajtóereje fenntartja a következõ libákat. Így lehetséges, hogy 71%-kal hosszabb távolságot tudnak megtenni, mintha csak egyetlen pár repülne. 
Tanulság: Ha egymást segítve dolgozunk, s közösségi szellemben végezzük a munkánkat, sokkal gyorsabban érjük el a célt.

Tény: Ha egy vadliba kirepül a sorból, és egyedül próbál célhoz érni, azonnal lelassul, mert nem segíti õt többé a levegõ emelõ hatása, amelyet a többi vadliba szárnycsapásai biztosítanak számára.

Képzeljetek el egy színek nélküli világot! Nem hallottak még soha se pirosról, se zöldrõl, se sárgáról, se kékrõl.

Egy poros, gubancos, csapzott hajú õrült kereste a varázskövet. Teste már árnyékká soványodott, ajka szorosra zárult, mint szívének örökre bezárult kapuja, szemei világítottak, mint párjukat keresõ szentjánosbogarak. Lábainál a végtelen tenger morajlott. 
    A fecsegõ hullámok rejtett kincseikkel dicsekedtek és gúnyolták az õrült vándor süke fülét, aki nem értette beszédüket. 
    Talán már maga az örült sem reménykedett, de mert a keresés életévé vált, nem pihenhetett.

Álmomban látogatóban jártam Istennél. Bekopogtam, hogy beszélgetni szeretnék vele, ha van rám ideje. Az Úr elmosolyodott és így válaszolt:
    - Az én idom végtelen, mindenre jut belőle. Mire vagy kíváncsi?
    - Az érdekelne, mit tartasz a legfurcsábbnak az emberekben?
  - Azt, hogy nem szeretnek gyerekek lenni, siettetik a felnőtté válást, majd visszavágyódnak a gyermekkorba. Azt, hogy akár az egészségüket is feláldozzák, hogy sok pénzük legyen, majd rengeteg pénzt költenek rá, hogy visszanyerjék egészségüket.

BOLDOGOK, akik tudják, miért élnek, 
mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek. 
BOLDOGOK, akik összhangban vannak önmagukkal, 
mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz. 
BOLDOGOK, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, 
mert örömös lesz az életük. 
BOLDOGOK, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, 
mert békesség lesz körülöttük. 
BOLDOGOK, akik nevetni tudnak önmagukon, 
mert nem lesz vége szórakozásuknak. 
BOLDOGOK, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, 
mert sok zavartól kímélik meg magukat.

Volt egyszer egy kicsit fa, amit a kertész és a felesége ültettek. Nem telt el sok idõ, és máris lehetett látni, amint az elsõ zöld hajtás szelíden kibújt a földbõl. A fa, ami tulajdonképpen még egyáltalán nem volt egy igazi fa, elõször pillantotta meg a Napot. Érezte levélkéjén a Nap sugarainak melegét, és feléje nyújtózott. Köszöntötte a maga módján, boldogan hagyta magát beragyogni és csodaszépnek találta, hogy a világon van és növekszik. 
- Nézd csak, hát nem kedves a mi fánk?

Tizenkettedik születésnapjára Stefano Roi azt kérte hajóskapitány atyjától, vigye magával a szép vitorlásán. 
– Ha nagy leszek – mondta –, én is a tengereket akarom járni, akárcsak te. Még szebb is, nagyobb is lesz a hajón, mint a tiéd. 
– Adja Isten, hogy úgy legyen, fiacskám – felelte az apja. S mivel épp aznap kellett tengerre szállnia magával vitte a fiát. 
Gyönyörû, verõfényes nap, tükörsima tenger. Stefano elõször volt a hajón, boldogan bóklászott hát föl-le a fedélzeten, ámulva nézte a bonyolult vitorlásmanõvereket.

Volt egyszer két jégtömb. A hosszú télen keletkeztek egy sziklás, bozóttal körbevett üregben, a hegyoldalt beborító erdõ közepén. Makacs közönyösséggel méregették egymást. Viszonyuk meglehetõsen hûvös volt. Néhány "jónapot", egy-két "jóestét". Semmi több. "Jégtörésrõl" szó sem volt. Mind a ketten azt gondolták a másikról: - Igazán eljöhetne hozzám! De a jégtömbök egyedül nem tudnak elmozdulni a helyükrõl. Így nem történt semmi és a jégtömbök még jobban önmagukba zárkóztak.

A 80 feletti házaspár már hatvan éve volt együtt. Messze nem gazdag emberek, sose voltak azok, de megéltek, mert nagyon beosztottak minden fillért.
Dacára annak, hogy már idősek, nem panaszkodhattak az egészségükre,
leginkább annak köszönhetően, hogy az asszony mindkettejük egészégét védendő csak egészséges élelmiszert tett az asztalra.
Egy napon azonban a jó egészség már nem segített, mivel repülőre szálltak,
ami lezuhant velük, és ők a mennyben találták magukat.

Volt egyszer három fa. Egymás mellett nőttek az erdőben. Barátok voltak, és - mint többnyire a barátok - ők is sokat beszélgettek egymással. Továbbá - mint többnyire a barátok -  ok is teljesen különbözőek voltak, bár ugyanazon a helyen nőttek fel, és mindhárman nagyjából egy magasak voltak. Az első fa szerette a szépet. A második fa szerette a kalandokat. A harmadik fa pedig szerette Istent. 
Egy napon fáink arról beszélgettek, mik szeretnének lenni, ha majd nagyok lesznek.

Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele: 

- Milyenek itt az emberek? - tudakolódta. 

- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs. 

- Athéni vagyok. 

- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg. 

- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan. 

- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet

Nézted valaha a gyerekeket játszani a körhintán?
Hallgattad, amint az esőcseppek földet érnek tompán?
Követted szemeddel egy pillangó szeszélyes röptét,
Nézted a tovatűnő éjben a felkelő nap fényét?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj oly gyorsan!
Az idő rövid,
A zene elillan…

Átrepülsz szinte minden napodon?
S mikor kérded: „Hogy s mint?”
Meghallod a választ?
Mikor a nap véget ér, te ágyadban fekszel,
Tennivalók százai cikáznak fejedben?
Lassítanod kéne.
Ne táncolj olyan gyorsan!

A barátom kinyitotta a felesége komódjának a fiókját és egy csomagot húzott ki belőle, ami selyempapírba volt tekerve. 
„Ez – mondta – nem egy egyszerű csomag, ez egy fehérnemű.”
Eldobta a papírt, amiben volt és figyelmesen nézett a finom selyemre és csipkére.
„Akkor vette, amikor először mentünk New Yorkba, 8, vagy 9 éve. Nem használta soha. Egy különleges alkalomra tartogatta. Rendben. Azt hiszem ez lesz a legmegfelelőbb alkalom.”
Odament az ágyhoz és odatette a többi holmihoz, amit a temetésre akart vinni.

Képzeld el, hogy az élet egy olyan játék, amelyben öt labdával kell zsonglőrködni.

A labdáknak nevük is van: munka, család, egészség, barátok és becsület.
Mindezeket a levegőben kell tartanod.

Azután egy napon rájössz, hogy a munka gumilabda, ha leejted, visszapattan.

A másik négy labda – család, egészség, barátok és becsület – üvegből van.

Ha ezek közül valamelyiket leejted örökre megsérül, megreped, akár össze is törhet.
Ha megértetted az öt labda jelentőségét, meg tudod teremteni életed egyensúlyát.

Michael egy olyan típusú srác volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni.
Mindig jókedvű és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy hogy van azt válaszolta:

"Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem."

Született optimista volt. Ha valamelyik beosztottjának rossz napja volt, Michael azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie. Annyira kíváncsivá tett a természete, hogy egy nap odamentem hozzá és azt mondtam:

"Ezt egyszerűen nem értem.

1. Nem azért szeretlek aki te vagy, hanem azért, aki én vagyok melletted.

2. Senki sem érdemli meg a könnyeidet, aki pedig megérdemli, az nem fog sírásra késztetni.

3. Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.

4. Az igaz barát a kezedet fogja és a szívedet simítja.

5. Akkor a legelviselhetetlenebb valaki hiánya, amikor melletted ül és tudod, hogy sosem lehet a tiéd.

6. Sose felejts el mosolyogni.

Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy
rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg,
azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de
meggondolnám azt, amit kimondok.

Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek,
hanem azért, amit jelentenek.

Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott
szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.

Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék,
amikor mások alszanak.

Egy jó szót szólni.
Egy beteget felvidítani.
Valakinek kezet nyújtani.
Megdicsérni az ételt.
Nem feledkezni meg a közelgő születésnapról.
Óvatosan csukni be az ajtót.
Apróságoknak örülni.
Mindenért hálásnak lenni.
Jó tanácsot adni.
Egy levél megírásával örömet szerezni.

Az apró tűszúrásokon nem évődni.
Jogos panaszt nem melegíteni fel újra.
Nem tenni szóvá, ha a másik hibázott.
Nem fogni fel elutasításokként, ha háttérbe szorulunk.
Levert hangulatot nem venni komolyan.

Volt egyszer egy falu, ahol az emberek mind vakok voltak. Ebben a faluban lakott egy vak király és öt vak bölcs is.
Egy nap egy elefánt érkezett a faluba, nagy zajt csapva, s megállt a főtéren. A falubeliek igen megijedtek az óriási jövevénytől, s kétségbeesetten próbálták kifürkészni kilétét. A király megparancsolta az öt bölcsnek, hogy derítsék fel a betolakodót és tegyenek neki erről jelentést.
Mind az öt bölcs más-más irányból közelítette meg a teremtményt.

Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra megy egy idegen.
- Adna egy kis aprópénzt? - motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját.
- Nincs mit adnom, felelte az idegen. Aztán megkérdezte: - Min ülsz?
- Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgök itt.
- Belenéztél már valaha is abba a ládába?
- Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi. - Nézz csak bele!
A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét. Megdöbbenve, hitetlenkedve, majd megmámorosodva konstatálta, hogy a láda tele van arannyal.

Gyakran megkérdezik az emberek a vallások képviselőit: Ha van Isten, miért engedi meg azt a sok szenvedést és bajt, amely sújtja világunkat, benne a sok ártatlan embert és gyermeket? Az alábbi interjú találó választ ad a kérdésre. 
 
Az ismert amerikai lelkész, Billy Graham leányával, Anne Grahammel készítettek interjút az egyik rádióműsorban, amelyben Jane Clayson riporternő megkérdezte őt az utóbbi idők borzalmas eseményeivel kapcsolatban: Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyenek 
történjenek? 
 
Anne nagyon mély, éleslátásra utaló választ adott: 
Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történik, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, a kormányunkból, és távozz az életünkből.

A bölcs király

Sok-sok évvel ezelőtt élt Indiában egy bölcs, aki azt mondta, hogy nagy titkot őriz egy varázsládikában, ami az élet minden területén sikeressé teszi és ezért a világ legboldogabb emberének tartja magát. 

Sok irigy király ajánlott neki hatalmat és pénzt, meg is próbálták ellopni a ládikát, de hiába. 
Minél jobban próbálkoztak a megszerzésével, annál boldogtalanabbak lettek, mert az irigység nem hagyta őket élni.
Így teltek-múltak az évek és a bölcs egyre boldogabb lett.

A mosoly semmibe sem kerül, de sokat ad!

Gazdagabbá teszi azokat, akik kapják, és mégsem
juttatja koldusbotra azokat, akik adják!

Egy pillanatig él csak, de emléke örökre megmarad! 
Senki sem olyan gazdag, hogy meglehetne nélküle,

és senki nem olyan szegény, hogy ne lenne gazdagabb tőle!

Boldoggá teszi az otthont, táplálja a jóakaratot és a barátság biztos jele! 
Nyugalom a megfáradtnak, napfény a csüggedőnek, világosság a szomorkodónak és a természet legjobb orvossága a bajok ellen!

Amit mondok, nem ma történt, 
sok millió év előtt, 
elmesélem, hogy az Isten 
valamikor réges-régen 
hogy teremtette a nőt. 
E legenda őse hindu, 
s oly igaz, hogy ki hallja, 
nem lehet, hogy meg nem indul. 

Szóval az Úr legelőször 
férfiembert alkotott, 
ezzel teltek hosszú évek, 
nappalok és alkonyok, 
ami szép volt, ami jó volt, 
mindent ebbe fektete, 
ő maga is megcsodálta, 
mire készen lett vele: 
domború mell, magas homlok, 
sziklát görgető karok, 
és a többi. Részletezni 
nem is nagyon akarok, 
szeme, füle, lépe, mája, 
lába is, hogy lépne rája, 
hogy így visszagondolok, 
csupa, csupa jó dolog. 

No, de közben hiba történt: 
elfogyott a nyersanyag, 
míg a férfi ily remek lett, 
a szegény nő megfeneklett, 
rá már semmi sem maradt. 
Ám az Isten azért Isten, 
véghetetlen bölcsessége 
mindig jó dolgokra inti, 
tudja, hogy ha segít magán, 
az isten is megsegít. 
Hogy ily nagy volt a probléma, 
csak merészebb lett ő attól, 
és nekiállt nőt csinálni 
- ahogy azt ma mondanátok- 
mindenféle műanyagból. 
Volt abban a nőben minden, 
bizony nem lesz könnyű dolgom 
véges-végig elsorolnom. 

Az ezüsthold kereksége, 
pálma sudár merevsége, 
őszi felhő mélabúja, 
mélyhegedű néma húrja, 
őzikéknek kecsessége, 
majmok csacsi fecsegése, 
május üde tavaszsága, 
csörgőkígyó ravaszsága, 
fák közt nyögő szél fuvalma, 
bősz oroszlán rémuralma, 
pávca tolla, pulyka mérge, 
gyáva nyúlnak rettegése, 
kis verébnek puha pelyhe, 
illatozó rózsa kelyhe, 
mérges fullánk kis darázsba’, 
felparázsló tűz varázsa, 
csorgatott méz édes íze, 
szomjúság a tiszta vízre, 
nyári zápor, rét keserve 
tél dühétől szétseperve, 
bátor tigris vad haragja, 
kis pacsirta trilla-hangja 
és a többi, és a többi, 
az is, ami ki lett hagyva. 

Nem volt már a férfi árva, 
mert az Úr az új teremtményt 
neki adta illetőleg 
rásózta az ő nyakára. 

Nem telt bele alig pár nap, 
hát az Úrhoz mén a férfi, 
s panaszkodik, azt remélve, 
hogy az isten csak megérti. 

Uram!

Történt egyszer, hogy a nagy erdei tisztáson összegyűltek az állatok, és azon kezdtek tanakodni, hogy mi a legfontosabb az életben.

Nagyon régen adtál nekem valamit,
Amit én sohasem kértem.
Egy gyönyörű ajándékot,
Bennem él minden jóságod.

Két karoddal gyöngéden öleltél,
Gyermeki ártatlansággal szerettél,
Szeretetet, játékot, mindent megkaptam,
De ezekért cserébe semmit sem adtam.

Mindig mondták, legyek jó, fogadjak szót neked,
Mert te vagy az, aki értünk oly sokat szenvedett.
De rossz vagyok és neveletlen,
Az ajándékod meg sem érdemlem.

De miért adtad azt oly könnyen?
Miért fáj a múlt, miért folyik a könnyem?

Lelkem mélyén él egy tündér
Ki mindig csak ad, soha nem kér
Békés, szelíd a tekintete
Apró, törékeny a termete
Kicsiny keze oly gyengéden
Puhán, melegen, megértően
Törölgeti verejtéked
Tudja, mit adhatna néked
Ismeri szíved vágyát
Valóra váltaná az álmát
Ha tehetné, fogná kezed
Bölcsőben ringatná lelked
S hintene békességet
Törődést és melegséget
Minden fűre, minden fára
S gyengéden nézne a világra
Megmutatná, hogyan szeress
Biztatna, lépted legyen egyenes
Figyeld a fényes csillagképeket
S merj álmodni merészeket
És nézd a csicsergő madarat
Mely szárnyal, mint a szabad akarat
Közben lassú dallamot dúdolna
Melytől szíved meglágyulna
Talán egyszer eljön az idő
S a tündér álma valósággá nő
A világban béke honol majd
Lesz, ki életednek értelmet ad
Aki helyette fogja kezed
S az éjben suttogja a neved
Szemedben kigyúlnak a fények
S valóra válnak a hiú remények.

Ne engedd, hogy bárki is az utadba álljon,
Űzd el a gonoszt Kedves, jó barátom.
Vigyázzon Rád a szeretet ereje.
Ne hagyd, hogy féltett kincsed bárki is elvegye.
Nem számít, ha esik, ha fúj a szél,
Te akkor is mindig büszke, s bátor légy,
Ha vihar van, vagy tombol a tél,
Szíved ragyogja be szeretet, és fény.
Ha csendben leszel én is, hallgatok,
Engem is sebeznek a Neked fájó gondok.
Mert jól tudod, ha kell, én mindig melletted vagyok.
Mert én a Barátod vagyok.. A felhők felett újra süt majd a nap,
Szívedből eltűnik minden harag,
Arcodon felragyog a szeretet mosolya,
Így lesz határtalan lelked boldogsága!

„Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám.

Nagypapa és nagymama összevesztek valamin, s nagymama annyira dühbe gurult, hogy nem szólt többet nagypapához.

Másnap nagypapa már teljesen megfeledkezett a vitáról, de nagymama továbbra sem figyelt rá, és nem is szólt hozzá. Tehetett a nagypapa akármit, nem tudta a párját kihúzni sértődött hallgatásából.

Végül is nagypapa hozzáfogott turkálni a szekrényekben és a fiókokban.

Miután ez így ment egy darabig, nagymama már nem bírta türtőztetni magát:

- Mi az ördögöt keresel ?

Egy fiatalember elherdálta az egész örökségét. Ahogy az ilyen esetekben lenni

szokott, mikor már nem volt egy vasa sem, észrevette, hogy barátai sincsenek már.

Kétségbeesésében felkereste a Mestert, és azt kérdezte:

– Mi lesz velem? Se pénzem, se barátom.

– Ne izgulj, fiam. Jegyezd meg, amit mondok: Minden jóra fog fordulni ismét.

Felcsillant a remény a fiatalember szemében.

– Gazdag leszek megint?

– Nem. Hozzá fogsz szokni a magányhoz és a nincstelenséghez.

– Hogy nyerhetem el azt a kegyelmet, hogy ne ítéljem meg a szomszédomat?

– Imával.

– Akkor miért nem kaptam még meg?

– Mert nem jó helyen imádkoztál.

– Hol kellene imádkoznom?

– Isten szívében.

– Hogyan juthatok oda?

– Értsd meg, hogy aki vétkezik, nem tudja, hogy mit is cselekszik, és így megérdemli,

hogy megbocsássanak neki.

Hagyományos módszerei ellenére a Mester nem sokra tartotta a tradíciókat és a

szabályokat.

Egyszer vita támadt az egyik tanítvány és a lánya között, mert a férfi nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy lánya tartsa magát azokhoz a szabályokhoz, melyeket vallásuk előír a párválasztásban.

A Mester nyíltan a lány pártjára állt.

A tanítvány persze nagyon meglepődött, hogy pont egy szent ember tesz ilyet. A

Mester így szólt hozzá:

– Értsd meg, az élet olyan, mint a zene.

Egy este két ékszerkereskedő érkezett körülbelül egy időben a sivatagi karavánszerájhoz. Kölcsönösen tudtak egymásról. Az egyik nem tudott ellenállni a kísértésnek, ezért miközben a tevéjét málházta, "véletlenül" leejtett egy nagy gyöngyszemet a földre. Az pontosan a másik kereskedő felé gurult, aki tettetett előkelőséggel felemelte, és odanyújtotta a másiknak:
- Gyönyörű gyöngy, uram. Milyen nagy, és hogy csillog!
- Milyen kedves, hogy ezt mondja - válaszolta a másik.

Zsúfolt reggel volt a rendelőben, amikor 8:30 körül bejött egy bekötött ujjú idős úr. Rögtön szólt, hogy siet, mert 9 órakor van egy fontos találkozója. Kértem, hogy foglaljon helyet, tudván, hogy eltelik még legalább fél óra, míg az orvos megérkezik. Figyeltem, milyen türelmetlenül nézi percenként az óráját. Idő közben arra gondoltam, hogy nem lenne rossz, ha levenném a kötést és megnézném, miről van szó. A seb nem tűnt olyan súlyosnak… az orvosra várva, eldöntöttem, hogy fertőtlenítem a sebet, és egy kis beszédbe elegyedtem.

Volt egyszer egy pici lány,
igaz sem volt talán.
Hitt ő még a csodákban,
gyönyörű tündérpalotákban,
az égig érő fákban,
túl az Óperenciánkban.
Múltak az évek,nőtt a pici lány,
sárguló képek az idő falán.
Még mindig hisz a csodákban,
a ragyogó jobbik világban.Kevésbé ugyan,de bízik még,
tudja hogy álmokból sosem elég.
Mosolyog,kacag,hogy csodás a föld,
ha szíve ezer darabra is tört.
Ha kérdezték hát hazudott.
Köszönöm,én jól vagyok!
A fájdalom elől sosem szalad,
de tudja sírni,csak egyedül szabad.

Isten elhatározta, hogy megteremti az édesanyát. Már egy hete bajlódott vele, amikor megjelent egy angyal és így szólt: 
- Ezzel vesztegettél el egy egész hetet? 
- Igen. De olvastad-e a megrendelőlapot? Mosható legyen, de ne plasztik anyagból. 180 alkatrészből álljon és mindegyik cserélhető legyen, kávéból és az elöző napok maradékából éljen, olyan legyen a csókja, hogy mindent meggyógyitson, és legalább hat pár keze legyen. 

Az angyal hallgatta, és hitetlenkedve rázta a fejét: 
- Hat pár? 
- Nem a kezek megteremtése a nehéz - mondta az Isten -, hanem az a három pár szem, amellyel egy anyának rendelkeznie kell. 
- Olyan sok? 
A jó Isten bólintott.

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.

A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.

Ha elromlik minden, mint megesik néha,
Ha utad csak hegyre föl vezet a célba,
Ha kevés, mit kapsz, de sokkal tartozol,
Nevetnél bár, de sóhajtozol,
Ha úgy érzed, a sok gond leterhel,
Pihenj, ha kell - de soha ne add fel. 

Az élet furcsa dolgokra képes,
Ilyesmit párszor mindenki érez,
Számos hiba épp azért történik,
Mert feladtuk, s nem tartottunk ki végig.
Ne add fel hát, ha lassan is haladsz,
A siker talán már csupán egy arasz. 

A cél sokszor nem oly távoli,
Mint tétova ember balgán képzeli,
Sokszor a küzdő nem várja meg,
Hogy megnyerje a serleget,
És túl késő, mire belenyilall,
Hogy mily közel volt a diadal.

Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja.

Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is. 
Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért.

Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész.

Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon.

Élj a szív törvénye szerint! 
Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség.

Szívemben mindig lesz egy hely emlékednek
Elfelejtem azt, hogy rossz vége lett
És csak az maradsz,
Ki engem boldoggá tett.

Elmentél tőlem kedves,
S én hagytam, hogy menj csak el
Hiába lett volna minden,
Ki menni akar, engedni kell.

Mosolygott hozzá az arcom,
De mögé ,már senki sem néz,
Játszani a közönyös embert,
Most látom csak mily nehéz.

Ha azt kérdezné most tőlem valaki
Mondjam meg, mit jelentesz nekem?!
Egy pillanatra zavarba jönnék,
S nem tudnék szólni hirtelen!

S nagy sokára mondanám halkan
Semmiség, csupán az életem,
S nem venné észre rajtam senki sem,
Hogy könnyes lett a szemem!

Valami őrzi a szobát,

Álomnál csöndesebb.
Mellén egy ágacskát visel,
Nevét nem mondja meg.

Fogdossák, rálehelnek:
Rázzák üres kezét.
Egyszerű súlya odahúz
És nem tudom, miért.

Nem sírnék a helyükben,
A könny gorombaság:
Az erdőbe a tündér
Ijedten visszalép.

A jámbor szomszéd pusmog,
Hogy "korai halál" -
Mi szépen körülírjuk:
Elrebbent a madár.

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és
vonalakat karcolt az autó oldalára.
Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött, nem
ismerve fel, hogy a francia kulccsal üti.
A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a törés miatt.
Mikor a gyermek megkérdezte az apját, szemében fájó tekintettel :...
Apa mikor fognak visszanőni az ujjaim?
Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott.
Visszament az autójához és többször belerúgott.

Egyszer volt, hol nem volt, kerek erdő közepén élt egyszer egy sündisznó. Nagyon mogorva sündisznó volt, legalábbis ezt tartották róla. Mindenkivel csak morgott, mindennel elégedetlen volt, és még ha jó szándékkal közeledtek hozzá, akkor is tüskés gombóccá gömbölyödött, csak úgy meredeztek kifelé a tüskéi. Nem is közeledett hát hozzá senki jó  szándékkal sündisznó-emlékezet óta. Az erdő állatai már nem is tudták,honnan olyan biztosak benne, hogy a sündisznóhoz nem érdemes jó szándékkal közeledni.

Fivér, nővér, állj meg csendben, és próbálj emlékezni.
Felejtsd el az idő hajszáját, még ha csak naponta tíz percre is.
Figyeld önmagad és embertársaidat, és cselekedeteidet is.
Próbáld teljesen őszintén feltárni a dolgok mozgatórugóit, és az eredményt a téged körülvevő valóságban vizsgáld.
Sohase felejtsd el, hogy a bölcs derűs, és az okokat keresi.
Pusztítsd el büszkeséged, mely nevetséges Isten előtt.
Irtsd ki a becsvágyat, amely arra kényszerít, hogy fivéredet vagy nővéredet kínozd.

Valahol az égen, van egy fényes csillag,

Iránytűje lehet a mesés angyaloknak.

Hogy merre is van, azt senki sem tudja,

De biztos, hogy van, hisz mesélnek róla.

Mesélik még azt is, hatávozik egy élet,

Születik egy angyal, s benne újra él a lélek.

Mert angyalok leszünk, csakmég nem tudunk róla,

De így van, én tudom, hisz valahol meg van írva.

Újra élünk ott fenn, kikkel régen találkoztunk,

Anyákkal, apákkal, s kikkel együtt randevúztunk.

Együtt leszünk ismét, s még jönnek utánunk,

Kiket egyedül hagytunk a Földön,de innen fentről látunk.

Valamikor hajdanán, mikor még az utcán köszönt egymásnak ismerős és ismeretlen is egyaránt, élt egy kicsiny kisleány.

Egy szántó-vető házaspár gyermekeként látta meg a napvilágot. Nem voltak játszótársai, mert környezetükben csupa gazdagok éltek, akik nem engedték a szegény gyermek közelébe csemetéjüket. A kislány távolról figyelhette csak a többiek életét. Fájdalmai elől egy képzeletvilágba menekült. Kopott ruháján a foltokat ékszernek látta. Kukoricababáját hercegnőnek nevezte.

Volt egyszer egy fogadó, melyet Ezüst Csillagnak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába. Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát. Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.
- Az lehetetlen - mondta a fogadós.

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. " Milyen szép ! " - gondolta - " Milyen kecses ! " Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

- Milyen egyszerű ! - mondta a páva - Semmi szín, semmi különlegesség !
- Közönséges ! - rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű - Hát hogy néz ez ki ?
" Mind ilyenek vagytok. " - gondolta a farkas a fák közül - " Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót.

Amikor Calvin felébredt, meg volt rémülve.
Bekövetkezett hát - gondolta. Meghaltam és most a mennyországban vagyok.
Körülnézett. Minden olyan tágasnak, fehérnek és ködösnek tűnt, de nem tudta biztosan, hová került. Úgy nézett ki, nos, igen, úgy nézett ki, mint egy óriási garázs.
Te vagy Gyanakvó Calvin? - kérdezte a háta mögött egy hang.
Calvin halálra rémülve fordult hátra, s szemben találta magát egy fehér kezeslábast viselő, hatalmas, szakállas férfivel, aki egy jegyzetfüzetet tartott a kezében.

Álmot láttam, de sehogy sem tudok rájönni, mi az értelme. Kérlek, segíts rajtam!
- Hallgatlak - bólintott a Bölcs.
- Az utcán mentem, a mi utcánkban, ahol minden nap járok.
Olyan is volt álmomban, mint egyébként; nem volt semmiféle változás rajta, csak annyi, hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda. Amikor megrúgtam az egyiket, rájöttem, hogy ezek nem göröngyök, hanem kövek. Egyet zsebre vágtam, hogy megmutassam a Barátomnak, akihez indultam.

Amikor elővettem, kettévált a kezemben.

Egy leány panaszkodott az édesapjának, hogy rosszul mennek a dolgai. Belefáradt az állandó eredménytelen harcba. Nem tudta, hogyan menjen tovább az életében, mert kimerültnek érezte magát. Úgy tûnt számára, hogy valahányszor megold egy problémát, mindig új probléma jelenik meg életében.
Édesapja szakács volt. Kézenfogta õt és elvitte a munkahelyére.

Fogott három fazekat és vizet forralt bennük. Amikor forrni kezdett bennük a víz, az egyikbe sárgarépát, a másik fazékba tojást és a harmadikba kávészemeket rakott.

Egy napon azt kérte az osztálytól a tanárnő, hogy minden osztálytársuk
nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres
hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt
írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és
mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.
Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a
kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.

Volt egyszer egy férfi, aki nagyon belefáradt a mindennapi munkába. Ő mindennap dolgozni járt, a felesége meg csak otthon ült. Szerette volna, ha a felesége is megtudná, mi mindenen megy keresztül nap, mint nap, ezért egy este így imádkozott:

- Mindenható atyám! Mindennap dolgozni járok, és naponta 8 órát robotolok, miközben a feleségem csak itthon ül. Szeretném, ha ő is megtudná, mi mindenen megyek keresztül, ezért kérlek uram, add, hogy egy napra testet cserélhessünk.

Az angyal este érkezett. Fontos küldetése volt : másnap délig egy tiszta embert kellett találnia, különben a város, és a benne lakók felett a Sátán veszi át a hatalmat. Így szólt az Úrral kötött egyezség.
Az angyal először egy öregember testét öltötte magára, és úgy járta a város utcáit. Négyszer rabolták ki egyetlen óra leforgása alatt, utoljára le is ütötték, és alaposan összeverték. Ekkor úgy döntött, hogy anyagtalanul folytatja tovább a kutatást

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember.
Név szerint: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. 
Egy szép napon szóltak Mindenkinek, hogy akadt egy fontos munka, amit sürgősen meg kell csinálni. 
Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, de Senki nem csinálta meg.
Valaki nagyon megdühödött emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna.
Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a munkát.

Jó néhány évvel ezelött a seattle-i paralimpiai játékokon kilenc atléta (akik mind mentálisan vagy fizikailag sérültek) felállt a 100 méteres futás startvonalhoz. A pisztolylövés elhangzásakor elkezdődött a verseny, ahol (bár nem mindenki a lábán futva) törekedett a beérkezés és a győzelem reményében.
A nagy igyekezetben egyszer csak az egyik fiú elesett az aszfalton, és jó néhányat bukfencezett, majd elkezdett sírni.
A többi nyolc versenyző hallotta a sírást, lelassított és hátranézett.

A kisfiú kiment a konyhába, ahol édesanyja épp vacsorát főzött
és átnyújtott neki egy teleírt papírlapot.
Az anya megtörölte a kezét a kötényében, kezébe vette a papírt, és a következőket olvasta:

Fűnyírás 5 dollár.
A szobám kitakarítása ezen a héten 1 dollár.
Bevásárlás anya helyett 5 dollár.
Vigyázás az öcsémre, amíg anya bevásárolt 2 dollár.
Szemétkihordás 1 dollár.
Jeles félévi bizonyítvány 5 dollár.
Szemétszedés és gereblyézés a kertben 2 dollár.

Ha a gyerekek kritizálva élnek, megtanulják, milyen
megbélyegzettnek lenni.
Ha a gyerekek ellenségeskedésben élnek, megtanulnak
veszekedni.
Ha a gyerekek kicsúfolva élnek, megtanulnak szégyenlősnek
lenni.
Ha a gyerekek megszégyenítve élnek, megtanulnak
bűnösnek lenni.
Ha a gyerekek toleráns légkörben élnek, megtanulnak
türelmesnek lenni.
Ha a gyerekek bátorítva élnek, megtanulnak bizalommal élni.
Ha a gyerekek megdícsérve élnek, megtanulják megbecsülve
érezni magukat.
Ha a gyerekek méltóságban élnek, megtanulják az igazságot.

 Egy nagyvállalt vezetőjének fel kellett hívnia egyik alkalmazottját az 
 egyik központi számítógép meghibásodása miatt. Felhívta az alkalmazott 
 otthoni számát, a kagylót pedig egy gyerek vette fel suttogó hangon 
 beleszólva: Hallo?

Apukád otthon van?- kérdezte. 
 Igen,- suttogta vékony hangon. 
 Beszélhetnék vele? A főnök meglepetésére a vékony hang azt suttogta: 
 Nem.

Mivel egy felnőttel szeretett volna beszélni, a főnök azt 
 kérdezte: 
 Anyukád ott van? 
 Igen, - hangzott a válasz. 
 Beszélhetnék vele?

Mendegélt az úton egy ember, a lova meg a kutyája. Egyszer egy hatalmasvihar kerekedett, és mellettük belecsapott egy fába a villám.
Mindhárman meghaltak. De az ember nem vette észre, hogy már elhagyta az élők világát, és tovább bandukolt a két állattal. Néha időbe telik, míg a
halottak megszokják új helyzetüket. . .
Nagyon hosszú volt az út, emelkedőn kellett menniük, a nap is erősen tűzött,
csorgott róluk a verejték, és rettentő szomjasok voltak. Az egyik kanyarban
végre észrevettek egy hatalmas márványkaput, amely egy arannyal kikövezett térre nyílt.

- Holnap reggel, kezdte a sebész, Ki fogom nyitni a szívedet.
- Ott fogod találni Jézust - vágott közbe a fiú. A sebész bosszankodva felnézett

- Fel fogom vágni a szívedet, - folytatta, hogy lássam, mennyi károsodás történt.
- De amikor felnyitod a szívemet, Jézust fogod ott találni...mondta a fiú. A sebész a szülőkre tekintett, akik csendben ültek.
- Miután látom, hogy mennyi károsodás történt, vissza fogom varrni a szívedet és a mellkasodat, és eltervezem, mi a következő lépés.

A kínai parasztok a folyó partján, a rizsföldeken dolgoztak. Kemény, embert próbáló munka. Tűzött a nap, fülledt, párás volt a levegő.
Épp az új rizspalántákat ültették el, mikor egyikőjük arra lett figyelmes, hogy valamit sodor a folyó. Kicsit közelebb mentek és látják, hogy egy öregembert visz a víz, de szemmel láthatólag az öreg nem csinál semmit. Még akkor sem, mikor a sebes áradat a folyó fenekére nyomja. Pár perc múlva meg újra feldobja a víz. A parasztok otthagyták a munkájukat és szaladtak a sebes folyó partján, hogy majd botokkal és kötelekkel kihúzzák az öreget a partra.

- Küzdelem zajlik a bensőmben, - mondta a fiúnak.
Rettentő harc ez, két farkas vívja egymással.
Az egyik gonosz: ő a harag, irigység, bánat, mohóság,
arrogancia, önsajnálat, bűntudat, sértődöttség, kisebbrendűség, hazugságok, önteltség, felsőbbrendűség és ego.
A másik jó: ő az öröm, béke, szeretet, remény, derűs nyugalom, alázat, kedvesség, jóakarat, empátia, nagylelkűség, igazság, együttérzés és hit.
Ugyanez a harc benned is zajlik és mindenki másban is.

Nem érdekel, hogy miből élsz.

Azt akarom tudni, hogy mire vágysz,
és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával,

Nem érdekel, hogy hány éves vagy.
Azt akarom tudni, megkockáztatod-e,
hogy hülyének néznek a szerelmed miatt,
az álmaidért vagy azért a kalandért, hogy igazán élj.

Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal.
Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját,

hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben,
és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már.

Mama miért sírsz? - kérdezi a kisfiú az édesanyját:

- Mert én nő vagyok - válaszolta az asszony.

- Ezt nem értem! - mondja a kisfiú

- És ezt soha nem is fogod megérteni - válaszolta gyermekét átölelve az anya.

Később megkérdezte a fiúcska az édesapját is.

- Papa, miért sír a mama látszólag minden ok nélkül?

- Minden nő ok nélkül sír. - Ez volt minden amit az apa válaszolt.

A fiúcska felnőtt, férfi lett, és még mindig kereste a választ, vajon miért sírnak időközönként a nők.

Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam. 
Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:
- Egy örökkévalóságig fogok itt várni és még annyi más helyre kell mennem. Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel. Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet.Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem átkozni az árakat, azon tűnődve hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak ezekkel a drága játékokkal?

Vak ember ült egy épület előtt a lépcsőn, lábánál kalap táblával, a következő szöveggel:

Vak vagyok. Kérem, segítsenek.
Arra ment egy újságíró és látta a kalapban alig van pénz, csak pár fillér. Lehajolt, dobott a kalapba pár koronát, s anélkül, hogy megkérdezte volna, elvette a táblát és a másik oldalára írt egy mondatot.
Délután visszatért a vak emberhez és látta a kalapban sok pénz van. A vak felismerte lépteit, s megkérdezte tőle, hogy ő írt-e a táblára, s ha ő volt, akkor mit?

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy konzerv-üveget és feltöltötte kb.5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett:
- ugye tele van az üveg. 
- Igen - volt a válasz.Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.A professzor ezután elövett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe.

Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyéről előhúzott  egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévő  érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek  nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte  a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón.  A hat háztömbnyire lévő patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy  vörös Indián Törzsfőnök képe volt látható.

- Cselekedetekkel, vagy szemlélődéssel lehet elnyerni az üdvösséget? 
-Egyikkel sem. Az üdvösség látáson keresztül jön. 
- Mit kell látni? 
- Hogy az arany nyaklánc, amit annyira szeretnél, már ott van a nyakadon. Hogy a kígyó, amitől úgy félsz, csak egy kötél a földön. 

Egy indiai legenda szerint egy férfi minden nap a falu szélére járt vízért egy új és egy régi edénnyel. Az öreg edény már meg volt repedve, csorgott a víz belőle és a hazafelé úton a fele kifolyt. 2 éven keresztül minden nap ugyanazt az utat tette meg a férfi. 
Az új edeny büszke volt, a teljesítményére és tudatában volt annak, hogy teljes mértékben megfelelt arra, amire keszítették. Míg az öreg edény majd meghalt szégyenében, hogy a feladatát nem tudta tökeletesen ellátni még akkor is ha tudta, hogy a repedések a hosszú évek hűseges munkájának a következményei voltak.

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon 
át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne.
Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis 
ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. 

Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál: lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik! 

Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az mindig lerázta magáról és egyre feljebb mászott. 
Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált! 

Az élet minden fajta "szemetet és földet" fog rád lapátolni.

A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tõle: 
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? 
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esõvíz összegyûjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak: 
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok? 
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: 
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva.

Volt egyszer nagyon régen egy sziget, ahol emberi érzések éltek: a Vidámság, a Bánat, a Tudás és még sok más, így a Szeretet is. Egy napon az érzések tudomására jutott, hogy a sziget süllyed. Ezért valamennyien előkészítették hajóikat és elhagyták a szigetet. Egyedül a Szeretet akart az utolsó pillanatig maradni. Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítségért imádkozott. 
A Gazdagság egy luxushajón úszott el a szeretet mellett. 
A szeretet megszólította:
- Gazdagság, el tudnál vinni magaddal?

"Egy ember egy éjszaka azt álmodta, hogy az Úrral sétál a tengerparton.
Jelenetek villantak fel az életéből. Minden egyes jelenetnél két,
párhuzamos lábnyomot látott a homokban:
az egyik az övé volt, a másik az Úré.
Amikor élete utolsó jelenete is véget ért, visszafordult, és szemügyre vette a homokban látható lábnyomokat.
Meglepődve vette észre, hogy élete során több alkalommal
csak egy sor lábnyomot lát. Arra is rájött, hogy ezek éppen
élete legnehezebb és legszomorúbb időszakaira esnek.

Egy szent ember egy nap Istennel beszélget
Mondja neki:
- Uram, szeretném megtudni, hogy milyen a Paradicsom és milyen a Pokol.
Isten odavezeti a szent férfit két ajtóhoz. Kinyitja az egyiket és
megengedi a szent embernek, hogy betekintsen ...
A szoba közepén egy hatalmas kerek asztal volt és az asztal közepén
egy nagy fazék,... benne ízletes raguval.
A szentnek... elkezdett csorogni a nyála.
Az emberek, akik az asztal körül ültek csont soványak és halálsápadtak voltak. Az összes éhezett.