Egyszer két utazó szerzetes egy szép, fiatal nővel találkozott össze a patak mentén. Az ifjú hölgy a segítségüket kérte, mert nem tudott átkelni a folyamon.

Míg a fiatalabb tétovázott, s nem mutatott készséget – az idősebb azon nyomban felajánlotta szolgálatait. Felemelte a nőt, és átvitte a túloldalra.

A lány hálálkodva elbúcsúzott. Néhány mérföldnyi bandukolás után a fiatalabb már nem bírta tovább és megtörve a csendet így szólt társához:

- Testvér, a szellemi útmutatásunk azt tanítja, hogy nem érintkezhetünk nővel!

Ünneplő ruháját
a szív magára ölti,
ember a karácsonyt,
megtisztulva tölti.
A hétköznapi lelkek
megtelnek békével,
egymás iránt érzett
szívszeretetével.
Kár, hogy csak ilyenkor
mozdul meg a lélek,
csak ilyenkor zendül
ajkunkon az ének.
Ilyenkor látjuk csak
a nyomorúságot,

ilyenkor öleljük
az egész világot.
Pedig a világnak
a legszebb ajándék,
ha van bennünk részvét
és jobbító szándék.
Ezért a karácsony
sose érjen véget,
egész évben tanulj
könyörületességet.

Amit ad az élet,
amit ad az isten,
ha nem fogadjuk el,
eredménye nincsen.

Meg akarlak győzni
a magam igazáröl,
de az amit mondok
a lelkedbe gázol.

Győzködsz te is engem,
mást értek, mint gondolsz?
Szavaiddal szépet,
értékeset rombolsz.

S lám nem vesszük észre,
hogy egyről beszélünk,
barátságot adnánk,
de elfogadni félünk.

A szó veszélyes fegyver,
megsebezhet éle.
Gondold át mit mondasz,
mert bánthatsz is véle.

Egy csodás pillangó, apró bábba bújva,
megszületni készült és hogy megtanulja,
hogyan is repüljön fényes szelek szárnyán,
hogyan legyen úrrá égbe vonzó vágyán.
Egy jószívű ember a küzdelmét látva,
úgy dönt segít neki, – ne maradjon lárva!
Kézzel meglazítja bábja selymes szálát,
hiszi, visszaadja a lepke szabadságát.
S lám, a szép pillangó kiszabadult szépen,
s szomorúan verdes bábja közelében.
Amit jó emberünk nem tudhatott róla,
születés küzdelme a szárnyak rugója.

A kis fenyő, a zöld fenyő
az erdőben élt.
A kósza szél, ha arra járt,
mesét mesélt.

A kis fenyő, mint hűs vizet
itta szavát,
és álmodott és látta már,
az új otthonát.

Egy szép napon, a hegytetőt,
már hófedte rég,
a kis fenyő zöld ágait

lehúzta a jég.

És hangokat, hozott a szél
a város felől.
Majd fűrész szólt, s a kisfenyő,
a hóba ledőlt.

Két kesztyűs kéz felkapta őt
és indult vele
egy járműhöz, mely fenyőkkel
volt már tele.

A jó Isten szeret, – megteremtett téged,
s tudd, hogy nincs határa a szeretetének.
Ő, amit kérsz tőle, neked fogja adni,
s hidd el megérdemled! Akard elfogadni!
Ne kétkedj magadban, mert mindig azt teszed,
ami épp a legjobb, amit diktál eszed.
Lehet a döntésed, később majd megbánod,
tanulásra épül az egész világod.
Ám jó Atyád kegyes, s hibád megbocsátja,
imád meghallgatja és valóra váltja.

Figyelj, ha imádat Őhozzá intézed,
sose gondolj rosszra, mert abban lesz részed.

Volt egyszer egy csoport béka,
béka ősök ivadéka.
Akik versenyezni kezdtek,
magas tornyot célba vettek.
Sok-sok néző gyűlt itt össze,
a békákat ösztönözve,
biztatva fakadtak dalra:
- Hajrá békák, fel a falra!
És a békák egyre másztak,
közben nem is tétováztak,
Ám sok néző, – s egyre többen,
szörnyülködik, meg is döbben,

nem hiszi, hogy sikerülhet,
egy béka is felkerülhet.
Ilyeneket mondogattak.
- Milyen magas, milyen vastag!
- Egy sem ér a tetejére!