Volt egyszer egy pici lány,
igaz sem volt talán.
Hitt ő még a csodákban,
gyönyörű tündérpalotákban,
az égig érő fákban,
túl az Óperenciánkban.
Múltak az évek,nőtt a pici lány,
sárguló képek az idő falán.
Még mindig hisz a csodákban,
a ragyogó jobbik világban.Kevésbé ugyan,de bízik még,
tudja hogy álmokból sosem elég.
Mosolyog,kacag,hogy csodás a föld,
ha szíve ezer darabra is tört.
Ha kérdezték hát hazudott.
Köszönöm,én jól vagyok!
A fájdalom elől sosem szalad,
de tudja sírni,csak egyedül szabad.
Keservesek a könnyek,az el nem múló vágyak,
miket csak a szoba,néma falai látnak.
De a lány tudja,szép mégis az élet,
kisüt még a nap,új virágok kélnek.
Tudja hogy a jót,nem kapjuk készen,
eső után ragyog,szivárvány az égen.
Felemelt fejjel járja végig az utat,
mesebeli iránytűje akárhova mutat.
S végül már csak azt szeretné,
ha a világ őt el nem feledné,
senki számára ne legyen talány,
hogy volt egyszer egy pici lány!