A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tõle: 
- Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? 
A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esõvíz összegyûjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak: 
- Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok? 
Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: 
Nem látunk semmit - mondták kisvártatva. 
A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek: 
- Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok? 
A látogatók érdeklõdéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak: 
- Saját arcunkat látjuk a kútban! 
- Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat. 
A látogatók megértették a remete tanítását.