A bogárfekete bogárhátú volánja mögé beült a bogárszemű csodabogár, hogy újabb bogárkákkal gyarapítsa bogárgyűjteményét. 

Elfordította a slusszkulcsot, s mielőtt elindult volna, felcsendült egy rég nem hallott dal: "Cserebogár, sárga cserebogár..." Milyen jó, gondolta, hogy neki már van. Sőt megtalálható  nála a csapó, a májusi, az erdei és a kerti cserebogár is. Nem beszélve a szarvasbogárról és az orrszarvú bogárról. Eszébe jutott másik szenvedélye, a virágok szagolgatása. E tevékenység  közben lelt rá az aranyos és a rezes virágbogárra. A bundásbogárrra viszont akkor csapott le, amikor épp az egyik gyümölcsfájának virágját rágcsálta. A burgonyabogárért sem kellett messzire mennie, csak a veteményesébe...

Most már azonban ideje lenne útra kelni, bogarainak számát szaporítani! Így is tett!  Úgy 2 óra múlva Sárbogárd előtt megállt, kiszállt autójából, hogy kinyújtóztassa  fáradt végtagjait. Egyszer csak egy kis halk hangra lett figyelmes. Jé! Itt valahol egy patak csobog árkon-bokron túl. Lássuk, hátha találok 1-1 példányt a fűz-zsákhordóbogárból és a zöld mentabogárból. Keresett, kutatott, mígnem beesteledett...

"Este van, este van: kiki nyúgalomba                                                                                                      Feketén bólingat az eperfa lombja,                                                                                                             Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,                                                                                                    Nagyot koppan akkor, azután elhallgat."                                                                                               

Na! Én is így járok, gondolta, ám szerencséjére megjelent a nagy szentjánosbogár, s mutatta neki az utat egészen az  autójáig.                                                                                                     Hazaérve holtfárdtan dőlt le ágyára, s csak annyit mondott: "aludj szépen" szembogár!