Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Elfelejtettem a jelszavam 

Nem vagy belépve

Ez a funkció csak regisztrált tagoknak elérhető. Csatlakozz most a Networkhöz vagy ha már tag vagy, lépj be itt:

Gyöngyi blogja

 

Másfél hete Sopronban az utcán megállította egy hölgy elsőszülöttemet, kérdezvén, nincs-e kedve fotózáshoz. Arról lenne szó, hogy egy válogatáson kell résztvennie, s amennyiben megfelel, úgy készítenének róla portréképeket, valamint regisztrálnák is, azaz automatikusan beneveznék az év arca versenyére, melyet az egyik rádióval közösen hírdettek meg. Egy feltétel van, hogy 18 év alattinak kell lennie. Nos, akkor ő kilőve, felelte  lányom, mivel a 20-at is betöltötte.

Címkék: fotózás modell pénz válogatás ügynökség

Tovább 

 

A haiku a japán költészet egyik jellegzetes versformája, mely a 20. század elejétől egyre több nyelv irodalmában megjelent. Három sorból áll, melyek rendre 5, 7 és 5 morásak (szótagosak). Egyebekben formailag kötetlen, a sorvégek – mintegy mellékesen –rímelhetnek, de ez nem előírás. (Az összecsengő sorvégek sokszor csak a fordítók leleményei.) A haikut ugyanakkor nagyon erős zeneiség jellemzi, részben a szimmetrikus forma ritmusa, részben a magán- és mássalhangzók hangulati értéke miatt, melyekre a vers rövidsége miatt a befogadó is nagyobb figyelemmel van.

Címkék: haiku művészet vers

Tovább 

 

 

Elszáradt rózsák,

mint megannyi leélt é-

let várja sorsát.


*


Faarc, fakereszt,

egy elsárgult falevél.

Halovány fénykép.


*


Törött üveg, tö-

rött tükör, ketté tört é-

let. Tűnjünk innen!


*


Keleti szél, nyu-

gati nap, marcona arc.

Magadra  maradsz.


*


Egy szál rózsaszár,

ma már csak kóró csupán,

mit a szél zörget.

 

 

/FNGY.2009.08.12./

 

 

Címkék: haiku vers ősz

 

 

Kora esti nyá-

ri alkonyon ég a tar-

ló a szántáson.

 

*

 

Füst lepi el a

kertet, a házat. Égett

szag mi körbe vesz.

 

 

 

/FNGY.2009.08.12./

 


Címkék: haiku nyár vers

 

 

egy kép a falon

légy koppan az ablakon

kinn madár dalol

 

 

/FNGY.2009.08.12./

Címkék: haiku nyár vers


Fény kihuny...

Redőny lehúz...

Értelmetlen szavak,

Mert

Minek értelem,

Ha te magad

Sem vagy az...


Agy kihagy...

Sötét alkonyat...

Zárt pillák

Mögött

Keresed a függönyt.

 

Hol a határ?

Az ár?...

A sár?...

A mocsár?...

Mi rád

Vár?

 

Mi vár

Rád,

Ha átléped

Korlátolt agyad

Gátjait?

 

Kín...

Gyönyör...

Kinn

Közöny,

Kik közömbösen,

Közösen

Egyet akarnak,

Önmaguk

Dicsőíteni.


Érthetetlen!


De minek

Értelem,

Hisz ők

Csak

Emberbőrbe bújtatott

Lelketlen,

Lelkek.

Címkék: lelketlenek szünet vers

Tovább 

 

 

 

A népi gyógyászat régóta ismeri a héj nélküli tökmagból hidegsajtolással nyert olaj hatásait. Ezeket ma már klinikai vizsgálatok is igazolják.

- Megelőzi és csökkenti a jóindulatú prosztata megnagyobbodás tüneteit. A 40-60 éves férfiak 60%-nak, a  60-70 évesek 75%-nak van ilyen gyulladása.

- Csökkenti a koleszterinszintet, s ezáltal segít megelőzni a szívinfarktust.

- A telítetlen zsírsavak  lassítják az érelmeszesedést és javítják az agyi vérkeringést.

Címkék: gyulladás népi gyógyászat prosztata vérkeringés

Tovább 


Ami biztos, hogy nem én vagyok

- a legokosabb, de a legbutább sem,

- a legboldogabb, de a legboldogtalanabb sem,

- a legegészségesebb, de a legbetegebb sem,

- a legszebb, de a legrondább sem,

- a legszentebb, de a legelvetemültebb sem,

- a legigazságosabb, de a legigazságtalanabb sem,

- a legigazmondóbb, de a leghazugabb sem,

- a legsoványabb, de a legkövérebb sem,

- a legmozgékonyabb, de a leglustább sem,

- a legügyesebb, de a legügyetlenebb sem,

- a legcsinosabb, de a legrosszabbul öltözött sem,

- a legakaratosabb, de a legakaratgyengébb sem,

- a leggazdagabb, de a legszegényebb sem,

- a legjobb, de a legrosszabb sem ...

Címkék: ember jellegtelen lényegtelen

Tovább 


Csak nézem a messzeséget

Lepedőbe csavart fehérséget

Túl időn és téren

A végtelenben, érzem

Fellázad minden ellenem

Minden, mi ellen

Nem tehetek egyebet

Minthogy lefekszem

Helyet adva a lelkeknek

Kik már terhektől mentesek

- Elesettek, de lelkesek -

Mert legyőztek engemet.



(FNGY. 2009.07.12.)

 

Címkék: festés mész

 

Ébren álmodom

fény az arcomon

lecsorog

bele testembe

az ég sötétjébe

         Eggyé válunk

            mi ketten

               s zuhanunk

                  a végtelenbe

Késő őszi éjen

szállnak a gondolataink a légben

mitsem törődve a széllel

rohanunk a képzeletben

feledve gondjaink

mik körbefonva tartják végtagjaink

       És majdnem  csend van

           csak

                a

                   sziklaszárnyak

                       suhogása

                            hallatszik

                                idebenn s odakinn

 

 

(FNGY.

Címkék: beteljesülés vers

Tovább 

Régebbi bejegyzések 

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu