Ébren álmodom

fény az arcomon

lecsorog

bele testembe

az ég sötétjébe

         Eggyé válunk

            mi ketten

               s zuhanunk

                  a végtelenbe

Késő őszi éjen

szállnak a gondolataink a légben

mitsem törődve a széllel

rohanunk a képzeletben

feledve gondjaink

mik körbefonva tartják végtagjaink

       És majdnem  csend van

           csak

                a

                   sziklaszárnyak

                       suhogása

                            hallatszik

                                idebenn s odakinn

(FNGY. 2009.07.05.)