- Még nincs vége, még egyre hull a mag,

A gigászi kéz még egyre szórja,

A nagy példázat még nem vált multtá,

Mert még nem jött el a számadója,

A magvető még egyre szórja...

- Szántóföldek! Ekétlen, vad utak!

Kősziklás, bogáncsos, tüskés helyek!

Esőre szomjas, kiszáradt rögök,

Fájó ugarok, terméketlenek!

A példa nektek szól, ti - emberek!

A magvető - az Isten! A magot,

Az élet-igét még egyre szórja.

   Istenem, Te szent és  igazságos, igaz és hűséges  tiszta és jóságos,  Eléd
   járulok. Ha hozzád jövök,  Mózesként le kell  borulnom, s Péterrel  együtt
   felkiáltanom: Menj el tőlem,  mert bűnös vagyok!  De tudom, hogy  igazában
   ezt kell mondanom:  Irgalmazz nekem!  Bár bűnös vagyok,  s így  érdemtelen
   vagyok irgalmadra, mégis  alázatos bizalom  él bennem, s  a te  határtalan
   irgalmad után vágyódom. Hisz még  nem vagyok végképpen elveszett, hanem  e
   föld  vándora,  aki  örök  javaid  után  sóvárog,  és  aki  készséggel  és
   alázatosan nyújtja ki kezét irgalmad végtelen ajándéka felé.

   Urunk, a föld határáig akarsz küldeni minket, hogy tanúid legyünk. Határok
   azonban bennünk is  vannak, amelyeket önzésünk  és gőgünk által  teremtünk
   magunkban. Taníts  arra, hogy  ezeket a  határokat kegyelmeddel  átlépjük.
   hogy küldetésed parancsát a mi  hétköznapjainkban is betöltsük. És ha  úgy
   érezzük, hogy az  elviselhetőség határához értünk,  add nekünk a  gyermeki
   lélek határtalan  bizalmát  a  te  hatalmadban  és  jóságodban,  és  akkor
   kivezetsz minket saját énünk minden határán túl a te végtelenségedbe.

Magányos csillag fénylik odakint
a messzeségben és felém tekint.
Hunyorgat, mint egy titkos égi szem,
színeit váltja. Vajon mit izen?
Magányos csillag, izen valamit,
ha nem is értem titkos jeleit,
szívem a fénynek, a fénynek örül,
s mint ő, hamar fellobban és lehül.
Fel-feltekintek: ott ragyog-e még?
Mint egy magányos lámpafénybe rég,
gyermekkoromban, kint, a vén tanyán,
ha éjidőn teknőhöz kelt anyám.
Szívemben úgy járkál a jó remény,
mint egykor ő, csak lábujja hegyén,
hogy fel ne költse négy kis gyermekét,
s ne szűkölködjön kenyérben a hét.

   Urunk, Jézus Krisztus!  Szent Péter  apostol egykor  megvallotta, hogy  az
   örök élet  igéi nálad  vannak. Be  kell látnunk,  hogy csak  akkor  tudjuk
   életünket helyes irányba  állítani, ha egyre  jobban megismerünk téged  és
   megismerjük azt az  életformát, amire hívsz  bennünket. Kihez mennénk,  ha
   nem hozzád?  Kit hallgatnánk,  ha  nem téged?  Kit  követnénk, ha  nem  te
   vezetnél minket? Ki  éltetne minket, ha  nem a te  Szentlelked?

   Édes Istenem,  add nekem  magadat,  és azután  magamat vedd  el  magadnak.
   Szeretlek téged egész  szívemből, de ha  ez mégis kevés  volna tőlem,  úgy
   pótold ki a te kegyelmi adományoddal. Imádság:

   Édes Istenem,  add nekem  magadat,  és azután  magamat vedd  el  magadnak.
   Szeretlek téged egész  szívemből, de ha  ez mégis kevés  volna tőlem,  úgy
   pótold ki a te kegyelmi adományoddal. Add, hogy mindig csak feléd tartsak,
   és az életben  soha el ne  lankadjak, míg  hozzád nem érek  az égbe,  ahol
   ölelésre vársz engem.

   Mindenható Istenünk! Magyar népünk Szent István királynak köszönheti, hogy
   a keresztény igazság útján elindult. Lelke mélyéig hívő, keresztény  ember
   volt, aki  cselekedeteiben  Krisztust  követte. Szent  királyunk  azzal  a
   meggyőződéssel igyekezett  a  keresztény hitet  terjeszteni  országunkban,
   hogy ez a vallás erkölcsi mértéket és értéket ad az embereknek, az  ország
   felemelkedését szolgálja  és biztosítja  népünk megmaradását  évszázadokon
   keresztül.