Magányos csillag fénylik odakint
a messzeségben és felém tekint.
Hunyorgat, mint egy titkos égi szem,
színeit váltja. Vajon mit izen?
Magányos csillag, izen valamit,
ha nem is értem titkos jeleit,
szívem a fénynek, a fénynek örül,
s mint ő, hamar fellobban és lehül.
Fel-feltekintek: ott ragyog-e még?
Mint egy magányos lámpafénybe rég,
gyermekkoromban, kint, a vén tanyán,
ha éjidőn teknőhöz kelt anyám.
Szívemben úgy járkál a jó remény,
mint egykor ő, csak lábujja hegyén,
hogy fel ne költse négy kis gyermekét,
s ne szűkölködjön kenyérben a hét.
Alig pitymallott, már indult apám,
zörgetni béresnépek ablakán,
hallottam elmenő lépéseit,
lépéseit és köhintéseit...
Magányosan bolyongok idelenn,
nem is tudom, mi történik velem,
csak a te titkos, távoli szemed
biztat, mint árva csillagizenet.
Álmaim anyja, lámpám olaja,
magányos éjem hajnalcsillaga,
biztass, ragyogj, hadd keljek, mint apám,
zörgetni alvó népek ablakán.
Ébredjetek, ti alvó béresek,
az új napon vezéretek leszek,
fel! fel! a harcok csillaga ragyog!...
Jaj, be magányos csillag is vagyok!.