Sándor Ernő: Adventi hajnal                          

Alföldön, fákon zúzmara,
adventi hajnal zápora,
ezüst mezők, ezüst világ...
Szobánkban csend és béke van,
karácsonyt vár a kisfiam.

Ezüst mezők, ezüst világ,
ti visszatérő szent csodák,
ó, szép adventi hajnalok!
Lelkemben halkan zengenek
rég elfelejtett énekek.

Ó, szép adventi hajnalok,
Istent dicsérő angyalok,
bús tájon, íme, zeng a szó:
az éjszakának vége már,
megtartó Krisztus erre jár...

Bús tájon íme zeng a szó:
Istennel élni volna jó
az ég alatt, a föld felett,
s üdén, miként a kisfiam,
Jézusra várni boldogan.

hogy megteremtettél!
Köszönöm, hogy rajtam kívül
ennyi teremtett él!
Köszönöm a növényeket,
a sok szép virágot.
Köszönöm a fát a bokrot.
Neved legyen áldott!
Köszönöm az állatokat,
hálás vagyok értük,
köszönöm, hogy életemet
színesíti éltük.
Köszönöm az embereket,
jót is, és a rosszat.
Kik szépítik életemet,
s akik rám bajt hoztak.
Mindannyian tanítottak,
világom megélni.
Köszönöm, hogy megmutattad,
miért nem kell félni.
Köszönöm, hogy itt vagy velem,
tudom, itt élsz bennem.

   Uram, ahol ketten  vagy hárman összegyűlnek,  ott vagy te  is. Benne  vagy
   minden kézfogásban, minden  találkozásban. De különösen  ott vagy,  amikor
   szent áldozatod körül gyűlünk egybe.  A szeretet szent találkozása ez,  ne
   engedd hát, hogy figyelmetlen, érzéketlen szívvel vegyek részt benne.

Oravecz Imre: Hátramaradó kedveshez

Mikor utolsót dobban a szívem,
és lefogják szemem,
te behatolsz mindenbe,

beveszed magad az ágy támlájába,
a ház tégláiba,
a kerti rózsákba,
a halottszállító autó rugónyikorgásába,

beköltözöl fölém a kőbe,
a hegyoldal lefutásába,
az ég kékjébe,
a rigók énekebe,

lakást veszel tölgyeimben az erdőn,
a gombák kalapjában,
a kakukkfű illatában,
az őzek délutáni álmában,

ott leszel mindenben,
földben, vízben, tűzben, levegőben,
mindenhol ott leszel,
mert én mindenhol leszek.