Kis türelmet...
Verdi operájának „egyfajta bemutatójára” készül a Magyar Állami Operaház - jelentették be a hivatalos sajtótájékoztatón. A szókapcsolat jelen esetben Vidnyánszky Attila debreceni Végzet-rendezésének budapesti felújítását takarja, amely - szintén a debreceni társulattal - járt már az Andrássy úton vendégjátékon a nyári fesztivál keretében.
Új produkció tehát, mert - amint a rendező rámutatott - a díszleten kívül minden más paraméter megváltozott, hiszen a debreceni énekkart a létszámban bővebb budapesti váltja fel, továbbá minden szólista új az előadásban, a rendezés pedig hozzájuk igazodott a próbafolyamat során. (Vagyis érdemben semmiben nem különbözik a tavaly ilyenkor premierként hirdetett Nabuccótól.)
A végzet hatalma novemberben és februárban három-három alkalommal látható, két szereposztásban.
Az időpontok: 2007. november 3., 10., 13., illetve 2008. február 15., 24., 29. Az operát két részben játsszák, 18 órai kezdettel.
A szereposztások:
Calatrava gróf: Palerdi András, Cserhalmi Ferenc
Leonora: Bazsinka Zsuzsanna, Tokody Ilona
Don Carlos: Kálmándi Mihály, Perencz Béla
Don Alvaro: Kiss B. Atilla, Bándi János
Preziosilla: Pánczél Éva, Wiedemann Bernadett
Gvardián: Rácz István, Polgár László, Kováts Kolos
Melitone: Sárkány Kázmér, Gárday Gábor
Curra: Sánta Jolán, Bokor Jutta
Trabucco: Gerdesits Ferenc, Kiss Péter
Alcade: Ambrus Ákos, Hábetler András
Orvos: Bakó Antal, Farkas Gábor
Karmester: Kesselyák Gergely, Lukács Ervin
Rendező: Vidnyánszky Attila
Díszlet- és jelmeztervező: Alekszandr Belozub
Karigazgató: Szabó Sipos Máté
Opera-Világ
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
Otello
Ágai Karola interjú 5.
Ágai Karola interjú 4.
Ágai Karola interjú 3.