- Közben volt egy állandó munkahelye is…

- Akkoriban a Honvéd Művészegyüttes szólistája voltam; nemegyszer előfordult, hogy vidéki turnéról kellett visszafordulnom, hogy este beugorjak a megbetegedett kolléganő helyett A varázsfuvolába – sejthetik, milyen „könnyű” volt egész napos oda-vissza utazgatás után elénekelni ezt a „kis” szerepet… Nos, így telt el másfél év. Aztán az 1956-os forradalom után új igazgatója lett az Operaháznak, Palló Imre. Neki is próbát kellett énekelnem, Isten tudja, hány Éj királynője után. Nem is akartam elmenni. Ez megint tanárnőm ötlete volt, ő beszélt rá. Meg is lett az eredménye: végre szerződtettek ösztöndíjasnak. Ez 1957 októberében történt, decemberben pedig már meg is kaptam második szerepemet, Olympiát a Hoffmann meséiből. Vagyis idén csak a tagságom ötvenedik évfordulóját ünnepeltem, operaházi debütálásom már ötvenkét esztendővel ezelőtt történt…
Így zajlott tehát a kezdet. Aztán csakhamar bekerültem a vérkeringésbe: 1958-ban volt az Operaház moszkvai vendégjátéka, oda már engem is magukkal vittek, mivel a Hoffmann is műsoron volt. Olympiaként akkora sikert arattam, hogy meg kellett ismételnem az áriát, ami egészen ritka dolog. Persze annak idején az ismétlések általánosabbak voltak, mint ma, a Lammermoori Lucia szextettjét is sokszor kellett ismételnünk. Ma már hiába tapsolnak, tovább kell menni, nem szakítják meg a zene folyamatát. Akkoriban azonban a közönség megkapta a lehetőséget, hogy még egyszer meghallgassa, ami nagyon tetszett neki. Mi pedig szívesen ismételtünk.

- A Hoffmann meséiben aztán később mind a négy női szerepet alakította. Melyik volt közülük a kedvenc?

- Való igaz, később beálltam mind a négy szerepbe – nagy örömmel tettem, én szerettem volna kipróbálni magam. Hogy melyik volt a kedvencem közülük? Talán Antónia jelenetében vannak a leggyönyörűbb zenék. Giulietta egy kacér nőszemély, de a karaktert ott is magamévá kellett tenni. Ez utóbbi esetben nem is annyira a szerep maga volt fárasztó, mint inkább az átöltözés és az átmaszkírozás. Akkor ugyanis még a velencei kép volt középen, és sok sminkkel, vörös parókával kellett játszani Giuliettát, ami után a kis, sápadt, halálán lévő, szőke Antónia következett.

Opera-Világ