művésznő nemrég egyszerre ünnepelte operaházi tagságának 50. évfordulóját és születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte őt az Operaház, kollégái és tisztelői, és mi is ezt az alkalmat ragadtuk meg, hogy pályájáról, emlékeiről kérdezzük Ágai Karolát.
2007-06-06

- Kezdjük talán egy emblematikus szereppel: ha van alakítás, amiről egyértelműen mindenkinek Ön jut eszébe, úgy az az Éj királynője A varázsfuvolából – ezzel kezdődött és ezzel is végződött pályafutása. Mondhatjuk, hogy egy nagy álom teljesült, amikor megkapta a szerepet?

- Való igaz, ezzel robbantam be az Operaházba 1955-ben. Hogy nagy álom volt-e? Az volt, noha magam nemigen hittem benne, de legalábbis magamtól nem mentem volna be az Operaházba próbát énekelni – ha drága tanárnőm, Révhegyi Ferencné – Olga néni – nem készítette volna elő Tóth Aladárnál az utat. Akkoriban is, ahogy általában a világon mindenütt Éj királynője-hiány volt. Tóth Aladár igazgató nagy Mozart-tudós volt, különösen szerette a Mozart-operákat. A varázsfuvola folyó előadás volt, de ennek a szerepnek a kiosztásával bizony gondok voltak. Olga néni tehát kért egy időpontot, el is mentünk. Tóth Aladár nagyon szigorú volt, különösen Mozartot illetően. „Jó, jó” – mondta, de azért adott egy-két utasítást, és kért, hogy egy hónap múlva menjek vissza. Visszamentem, megint meghallgatott, megint adott egy-két instrukciót. Harmadszorra azt mondta, meg akar hallgatni színpadon is, hogy átviszi-e a hangom a zenekart. Kitűzött tehát egy időpontot, és egy délelőtti zenekari próba végén meg is történt az újabb meghallgatás. Orosz Júlia ott ült a nézőtéren, és oda is szólt az igazgatónak: „Aladár, vegye fel ezt a kislányt, hiszen nincs Királynőnk”. „Gondolja, hogy fel kéne venni?” – kérdezett vissza Tóth Aladár. „De mennyire, hogy gondolom” – felelte Orosz Júlia. És – nem vettek föl. Viszont felkérést kaptam mint vendégművész, ettől fogva sorozatban énekeltem az Éj királynőjét.

 

Opera-Világ