Kis türelmet...
A csütörtök reggelt egy különösen fontos látogatás tette színesebbé a vinovói Juventus Center-ben:
John Elkann találkozott a csapattal, aki főként Alessandro Del Pieróval beszélgetett, hiszen Alex nemrég újította meg szerződését a csapattal, illetve a napokban született meg fia, Tobias: „Del Piero szerződéshosszabbítása rendkívül pozitív dolog – mondta a Fiat alelnöke a Juventus Channel-nek nyilatkozva -nagyon örülök, hogy velünk maradt, úgy gondolom a hétvégi gólja bizonyítja, hogy milyen sokat jelent a Juventusnak. Del Piero aláírta a szerződését, gólt lőtt, és közben apa lett, ami egy rendkívüli esemény az ember életében. Magam is átéltem már egy évvel ezelőtt, s újra át fogom élni az év végén, mint ahogy hamarosan Buffon is. Ez az év a gyermekáldás éve, s felnőve ők is a Juventust segítik majd.”
A Fiat alelnöke aztán a csapat jelenlegi jó formájáról és a közelgő meccsekről beszélt: „Erős csapatunk van, de életbevágóan fontos, hogy továbbra is ugyanúgy dolgozzunk, mint tettük azt eddig. A következő 10 napban három fontos meccsünk van, s mindegyikre figyelnünk kell, hiszen a Napoli elleni mérkőzésen is 3 pont a tét, ugyanúgy mint az Inter elleni összecsapáson, s közben a kupában is pályára lépünk az Empoli ellen. Tehát fontos, hogy jó eredményekkel zárjuk az előttünk álló bő egy hetet, de ehhez ugyanaz a hozzáállás kell, mint ahogy eddig tette a csapat. Fontos, hogy a tabella élbolyában maradjunk, hiszen ezért dolgozik mindenki, az edző, a játékosok és a vezetőség is. A szurkolók lelkesek, a csapat mögött állnak, s úgy gondolom leraktuk az alapokat a hasonlóan sikeres folytatáshoz. Most várnunk kell, s meglátjuk milyen eredménnyel zárjuk a következő 10 napot.”
gportal.hu/portal/juveagnelli
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kapcsolódó cikkek:
A klub története 3.
A klub története 2.
A klub születése 1.
Palla hű az Öreghölgyhöz