1955-ben az igazgatói stafétát Uberto Agnelli vette át bátyjától, Giovannitól. A Juve 1958-ban, 1960-ban és 1961-ben is bajnokságot nyert. Az 1967-es év ismét sikert hozott a Juve számára, ekkor már Vittore Catella elnöklete alatt. Ám az igazi kánaán 1971-ben érkezett meg, Giampiero Boniperti egykori játékos vezénylete alatt. Tizenöt évnyi tevékenységének gyümölcse kilenc bajnoki győzelem, kiemelkedő szereplés minden európai és nemzetközi tornán. E tizenöt év után a vezetés három főre bővült. Boniperti maradt, hozzá csatlakozott még Vycpalek és Parola. A csapat ez idő tájt olyan csillagokkal - és világbajnokokkal - rendelkezett, mint Zoff, Scirea, Tardelli, Cabrini, Causio, Rosa, Gentlie, Roberto Bettega, az 1992-es VB hőse Paolo Rossi, valamint az idegenlégiós lengyel Boniek és Michel Platini. Platini tovább színezte az érdemlistát: két bajnoki cím, két Európa Kupa, egy nemzetközi kupagyőzelemmel, három gólkirályi cím és három Arany Labda. Mindezt cirka öt év alatt.
1990-ben a Juve nyerte az UEFA Kupát és az Olasz Kupát is - a jelenlegi klubelnökkel, Vittorio Chiusanoval, és trénerrel, Dino Zoffal a mezőnyben. Az UEFA 1993-ban is hozzájuk vándorolt. 1994-ben új menedzsercsapat állt össze Girando, Luciano Moggi és Roberto Bettega személyében. Edzőként Marcello Lippit alkalmazták. Bár a csapat megnyerte az 1994-95-ös Olasz Kupát, az UEFA döntőjében vereséget szenvedett. A következő év ismét a győzelemé volt, Tokyoban nyertek egy nemzetközi kupát, valamint az Európa Szuperkupában alázták porrá a Paris Saint German csapatát. A Bajnokok Ligája döntő azonban nem kedvezett a csapatnak, a Borussia Dortmundba beletört a foguk. Lippi tevékenysége azonban fontos számmal zárult - a Szuperkupa mellett a 25. bajnoki győzelem is az ő nevéhez fűződik. Napjainkban pedig Zidane, Del Piero, Inzaghi és Davids segítségével törnek újra a csúcsra..
juventushungary.atw.hu
Kapcsolódó cikkek:
A klub története 2.
A klub születése 1.
Palla hű az Öreghölgyhöz
Drogba legszívesebben a Juventusban játszana!