Az elhízás hátterében álló pszichológiai okok sokrétûek. Általában elmondható azonban, hogy a gyermekkori etetési, táplálkozási szokásoknak meghatározó szerepük van abban, hogyan viszonyul a személy az ételhez, az étkezéshez. Fontosak a családi minták is: ha mindkét szülõ elhízott, a gyermek esélye arra, hogy szintén súlyfelesleggel küszködjön 80% körül van.

Igen gyakori azonban az is, hogy az étel nem a szeretetet, hanem a szerelmet van hivatva pótolni, helyettesíteni illetve közvetíteni.

Az izomdiszmorfiának csak egyik jellemzõje a szenvedélyszerû testépítés, tehát, attól, hogy valaki testépít még nem izomdiszmorfiás. A testépítést az egyéb sportoktól az különbözteti meg, hogy az egyén minden esetben azért kezdi el és folytatja, hogy változást idézzen elõ az izomzatában, a testfelépítésében. Ha ez jelentõs klinikai szorongással járó testi elégedetlenséggel társul, akkor az alapja lehet az izomdiszmorfiának. Fokozott figyelmet érdemel, ha a testépítés átveszi az irányítást az egyén élete felett, ami abban nyilvánulhat meg, hogy a személy egyre több idõt tölt el vele, míg más korábbi tevékenységek, személyek és társas programok háttérbe szorulnak.

1993-ban írták le elõször ezt a zavart férfiak körében, késõbb a testépítõ nõk között is találtak izomdiszmorfiásokat. Az izomdiszmorfia (másnéven inverz anorexia nervosa) szenvedélyszerû testépítéssel jellemezhetõ zavar, amelyet gyakran kísér az anabolikus szteroidok túlzásba vitt alkalmazása. Kiemelt vonása a testképzavar: az izomdiszmorfiások magukat hatalmas izomtömegük ellenére is túl szikárnak, vékonynak látják, õk az anorexiásokkal ellentétben nagyobb testtömegre, testméretre vágynak.

A betegség hátterében többféle rendellenesség állhat. Például a fertõzéstõl való félelemmel kapcsolatos kényszerbetegségek, vagy az agorafóbia. Ezt a szorongásos betegséget sokan tévesen a nyitott terektõl való félelemnek vélik, holott gyakran a bezártságtól való rettegést jelenti. Leggyakoribb azonban a ?Szégyenlõs hólyag-szindróma?, amikor valaki fél mások jelenlétében vizelni.

A hazai nyilvános illemhelyekre jellemzõ állapotokat figyelembe véve sejthetõ, hogy magyarországon sem lehet sokkal jobb a helyzet mint az angoloknál.

Vannak hétköznapibb, és vannak különösebb fóbiák. A toalettfóbia ez utóbbihoz tartozik, s bár sokakat kínoz, beszélni róla még mindig tabu.

A szindróma, az enyhébb tüneteket produkálóknál csak abban nyilvánul meg, hogy nem kedvelik a nyilvános illemhelyeket. Másoknál akár mániává is fejlõdhet a kóros állapot, például nem képesek kimozdulni otthonról. Gyakran, ha mégis kimozdulnak, nem hajlandóak folyadékot magukhoz venni (ami károsíthatja a veséket), vagy gyógyszert szednek, hogy elkerüljék a ?baleseteket?.

Az anorexia nervosa kóros mértékû lesoványodást jelent, amelyet a beteg legtöbbször extrém mértékû fogyókúrával, szélsõséges koplalással, önhánytatással, hashajtókkal vagy számos egyéb úton ér el. Ennek eredménye, hogy a személy az egészségét, sõt az életét veszélyeztetõ módon lesoványodik, ennek nyomán az alapvetõ testi funkciói is sérülhetnek. Akár képtelen lehet egy idõ után néhány méternél többet menni, vagy akár annyira legyengülhet, hogy az egyébként alapvetõen hétköznapi tevékenységekre, mint pl.

Az efféle tünetek szorongásoldókkal és antidepresszánsokkal jól kordában tarthatók. A kezeléseket mindig egészen kis mennyiségû gyógyszerrel kezdik, és fokozatosan állítják be a szükséges, de legkisebb adagot. Késõbb a leszokás is fokozatosan, de még lassabban történik. Ha szükséges, bármikor vissza lehet térni az eredeti adagra. Fontos azonban a folyamatos pszichoterápiás kezelés. A nem kezelt pánikbetegek ugyanis gyakran alkoholba vagy kábítószerbe fojtják szorongásaikat, esetleg a súlyosodó depresszió miatt öngyilkosságot kísérelnek meg.

Az efféle tünetek szorongásoldókkal és antidepresszánsokkal jól kordában tarthatók. A kezeléseket mindig egészen kis mennyiségû gyógyszerrel kezdik, és fokozatosan állítják be a szükséges, de legkisebb adagot. Késõbb a leszokás is fokozatosan, de még lassabban történik. Ha szükséges, bármikor vissza lehet térni az eredeti adagra. Fontos azonban a folyamatos pszichoterápiás kezelés. A nem kezelt pánikbetegek ugyanis gyakran alkoholba vagy kábítószerbe fojtják szorongásaikat, esetleg a súlyosodó depresszió miatt öngyilkosságot kísérelnek meg.

A szindróma legalább kétszer olyan gyakori nõknél, mint férfiaknál. Ennek egyik oka talán az, hogy az erõsen férfidomináns világban gyakran túl nagy nyomás nehezedik a nõkre. A rendszeres és nagymértékû stressz pedig kiválthat akár pánikbetegséget is. A lelki nyomást pedig gyakran csak tovább súlyosbítja, ha egy nõ nem bírja a rá nehezedõ terheket és lelkileg kiborul. Kirohanásait a környezete tévesen hisztinek tekinti. A kálvária általában huszonévesen kezdõdik és körülbelül negyven éves korig érinti a lakosságot.