Egy nő (31)

Van egy nő. Hát…, szeret. Gulyással traktál. Evvel akar lekenyerezni. Óvtam, tartsa magát távol ettől a dologtól, mert ez az anyámra emlékeztet, az idők múltán anyám tudniillik főként a gulyása emlékében él tovább. „Az édesanyja gulyása” – ennél pimfebb közhelyet! És mégis.

Ettől kezdve szorong. Mondhatok én akármit, lehetek elbűvölő, előzékeny, kimutathatom a szerelem foga fehérjét, gorombáskodhatom, mégsem érek el semmit. Bármit teszek, tettem, teendek, tettem lett légyen, a tervezett evés napján – nem vacsora ez és nem ebéd, inkább ozsonna és villás (!) reggeli, egyszóval helyénvalóbb volna az egész napot gulyásnak nevezni, nem hétfő vagy péntek, de gulyás –, remegő hangon rákezd, évek óta, kitartóan remegő hangon rákezd, és teszem azt megkérdi, hogy köményt szokott-e volt beletenni. Mindig van kérdés, mindig marad. Ha megemlítem, hogy ezt már tisztáztuk, ingerült tirádába kezd, hogy ezek a gondok, problémák, ügyek, ezek a nehézségek nem kiragadhatók az összefüggéseikből, és ezen összefüggésekhez, nem tartja kizártnak, hogy ez engem nyomaszt, ő maga is hozzátartozik, és mit tudhatok én arról, hogy ő éppen most miként van a fazékkal, mert pedig ő van a fazékkal, s ha belepillant ezen fazék mélységes mélyibe, a fortyogásba, a formálódó káoszba, így kell mondja, az mindig más és más – kétszer nem léphetünk ugyanabba a gulyásba!, de kussolok –, a paprika barnás-pirosa, a megmoccanó elemek: a krumpli, a zöldség (kevés!) és a hús, külön a szín, külön az állag, a cubákos színtelen remegés, lábszár! lábszár!, nincsen elavult kérdés meg időszerű kérdés, kérdés van, vagy esetleg nincs, de szerinte ezt a nincset mi nem fogjuk megélni, és az nem is volna jó, sőt rémisztő volna, ha ő szó nélkül meg tudná főzni ezt a gulyást, nem, nem is rémisztő, inkább kiábrándító, amivel nem azt akarja állítani, hogy ő élvezné vagy szórakoztatónak találná ezt a kérdezősdit, a saját szorongását, aggódását, őrlődő nyugtalanságát, ezen aggodalmaskodó vágyát és igényét a tökéletességre nem tekintheti a szenvedélye bizonyítékának, márpedig csakis akkor élvezné vagy találná szórakoztatónak, ha annak tekinthetné (a gulyás mint szenvedélypöcsét), és ezt a hosszú kitérőt mind megtakaríthattuk volna, ha végre hajlandó volnék fölfedni a kömény helyzetét, szerepét, súlyát, vagyis státuszát abban a régi fazékban.

Az anya szó nem hangzik el, én se, ő se. Fölengedődött, alápirítódott, így kerüljük meg az alanyt. És mi a helyzet a tésztával. Nehezíti a dolgát, hogy én időnként összekeverem a csipetkét a lebbenccsel. Elcsuklik a hangja, olyan izgatott. Mintha én nem őrizném anyám emlékét eléggé. A francba evvel az egész zabálással. Addig hergel, míg én is izgalomba nem jövök. Mielőtt elindulok, fölindultan telefonozok hát, hogy lenyugodott-e már a leves, mert azt föl sem tételezem, hogy ne volna kész, de hogy eléggé lenyugodott-e, kisimult-e, mert izgékony levesbe nincs értelme belevágni, akkor inkább… Ne tökölj!, és rám csapja a kagylót.

Az egész utca gulyásszagú, mondom szemrehányást mímelve. Szaglászva járom be a lakást; repesek. Egyértelmű, némileg közönséges, az ágy irányába mutató fejbökdösésemre, testnyelv, háborogva mondja, ilyenkor? ebédidőben? Kitartóan szaglászom. A gulyásé, az anyám szaga, meg az övé, ez a jó fiatal.

  Egy nő (32)

Van egy nő. Az anyám. Szabad? Van egy anyám. Gyűlöl. Hímsoviniszta-disznó fogalmazással élve, harmadosztályúnak mondható, endékás kinézetű, kifejezetten ordenáré (rúzsozás, öltözködés, fogak), de ekképp figyelemre méltó illető, aki (egyszer) napozás közben, hanyatt fekvén kissé széttárta és megemelte a lábait, ami által valahogy meggyűrődött a combja tövénél hátul a hús, hullámozni kezdett, s e hullámok kevéske szőrt, fanszőrt is napvilágra sodortak, mutatóba. Miután elcsöndesült a mozgás, úgy maradt minden, tártan.

Évekig nem tudtam onnét elvenni a tekintetemet. Nem: soha, soha nem tudtam elvenni a tekintetemet.

  Egy nő (33)

Van egy nő. Hagyjuk ezt a szeret-gyűlöl-hagymázt. Ez a hímsovinisztán harmadosztályúnak mondható, kifejezetten endékás és kifejezetten ordenáré kinézetű (rúzsozás, öltözködés, fogak), de ekképp figyelemre méltó nő napozás közben most, hanyattfekvén kissé széttárja és megemeli a lábait, ami által a combja tövénél hátul meggyűrődik a hús, hullámozni kezd, és a hullámok kevéske szőrt, fanszőrt is napvilágra sodornak, mutatóba. Elcsendesülvén a mozgás, így maradt minden.

Minden pina más, gondoltam acsarkodva, mohón.