Egy nő (18)

Van egy nő. Gyűlöl. Momentán a Mein Körper, das Ferkel írást olvassa Reinhard P. Grubertől. Testem, a malac, mondja. Testem, a coca. Momentán, mondja, Indiában vagyok a testemmel. Csak azért jöttem vele, mert nem akartam egyedül hagyni. Annyi mindenen ment át szegényke az utóbbi időkben. Decemberben még a szegycsontját is eltörtem neki. Rossz néven vette. Be kellett vele feküdnöm a balesetibe. Az ellátásra nem panaszkodhatom, de ő, a testem, folyton fájdalmat okozott.

Ma is egy csupa élmény nap volt ám!

Délelőtt egy érdekes találkozás részese voltam.Egy különleges embert ismertem meg.

Ráadásul jól is szórakoztam...Nagyon.Horváth Ferenc színművész"Mikor Noé a szőlőt ültette" című műsorán.Köszönöm Feri!

Este pedig egy elő esküvői vacsorán voltunk.Jó kaja,kellemes társaság,zene,tánc!

Hát így....

Jó éjszakát!

Egy nő (14)

Van egy nő. Gyűlöl. Ezen vajon nem azt értem-e, hogy én gyűlölöm őt? Ellenben ha meglát, mondjuk a fürdőszobájában, ahogy keservesen kuporgok a bidén, vagy a konyhájában, amint beleeszem az időközben kocsonyássá dermedt tyúkhúslevesbe (lényegében a szárnyakat rágicsálom), vagy amikor a gyerekeinek segítek a lecke megírásában (kivált a háromszögszerkesztések okoznak ez idő szerint gondot, de volt már baj a másodfokú egyenletekkel meg az úgynevezett nyitott mondatokkal, nem beszélve az egyenlőtlenségek diszkussziójáról és a halmazelméletről általában; élővilágból meg a szarvasbogár), vagy ha ledőlök délutánonként kicsit aluszkálni a hátsó szobájában, de ténylegesen kicsit, mert egyébként, mintha fejbevágtak volna, és estig nem keveredem elő a délután barna mélyéből, de házon kívül is, városon, útkereszteződésben, konkrétan zebrán vagy álldogálva a könyvkirakatok előtt sóváran egy Etimológiai szótár után, vagy ha az éttermek kifüggesztett étlapjait tanulmányozom fontoskodva épp, falun, a temető oldalában vagy fácánvadászaton – meglát, és ott helyben, a fürdőben, a konyhában, a hallban, a hátsó szobában, városon, falun, a temető oldalában, a mezőn, ott helyben elcsábít.

Egy nő (11)

Van egy nő. Szeret. Természetbarát. Szakadatlan a kozmoszról povedál, a természet csodájáról, az ott föllelhető rendről és szabályosságról és a magunkban – ez által – föllelhető szépségről, vagyis a pillanat és örökkévalóság egybeölelkezéséről, ám elárulta, hogy ilyenkor Istenre gondol, csak őt nem meri szóval illetni. Hogy könnyebb a tölgyfa által vagy egy szitakötővel, e a legbonyolultabb gépeket is fölülmúló paránnyal, közel kerülni az Istenhez, mint… mint a templomokban vagy a sok tudós írással. Mi köze, mondom, nem értem, a tölgyfának a tudós írásokhoz?

Igen,ma este két remek zenekar koncertjét hallgattuk meg :az egyik a Kerekes,a másik a Csík...:D:D Ugye most mindenki irigy?:)))))

Most nem teszek ide zenét,mert egyrészt lusta vagyok keresni,másrészt meg ki-ki nézzen utánna....Na jóccakát!Mert holnap is nap(vagy ma)és nem is akármilyen!:))))))

Kerekes

Csík

Egy nő (8)

Van egy nő. Gyűlöl. Szeret, szeretett, egész délután szeretett. Nem szeretem a kefélni szót, a dugnit pláne nem, a basznit szeretem, de az meg a szöveget nem szereti, hogy tréfával éljek: szétkúrja azt. Odáig meg nem züllhetek, hogy azt mondjam, persze kurzívval: azt csináltuk. Okádnék. Ha picikét távolabb volna a mondat egyes szám első személye tőlem, vagyis kevesebb felelősséget éreznék, ami jó volna, ezen dolgozunk, szabadabb volnék, és főként nem kényszerülnék szünös-szüntelen, ha részlegesen vagy ironikusan is, jó színben föltűnni, akkor, vagyis ha tetőtől talpig regényhős volnék, híd „én” és „mi” közt (hogy csupán a legfontosabb függőhídfajtákat említsem: egyszerű, külön lehorgonyzott, önmagában lehorgonyzott, azután a kábelhíd, a ferdekábeles hárfahíd, a ferde csillagkábeles, a ferde legyező alakú és az egypilonos ferde hárfakábeles), nos, akkor – a noson felül – azt mondanám, hogy egész délután bibiztünk.

Egy nő (5)

Van egy nő. Szeret. A múlttal küszködik, jelesül az egyén és a közösség, a saját és az ország múltjával. Nem tud belenyugodni. Például képtelen megemészteni a világosi fegyverletételt. Talán ha Dembinskibe parányival több tehetség szorul… Vagy mért nem szerette Kossuth Görgeyt? Tudja maga, nekem micsoda seggem volt? Nem, maga ezt nem tudja. Ó, ne afféle kancás farra gondoljon, valami tuti barokk örvényre, ne ilyen, megengedem, igényes trivialitásra… Maga csak azt látja, ami van.

Egy nő (1)

Van egy nő. Szeret.

  Egy nő (2)

Van egy nő. Gyűlöl. Árnyék, így hív. Például ezt mondja: Hát itt?, ólálkodol, árnyék? Máskor meg ezt: Kelkáposzta lesz, árnyék, ebédre, rendben? Olykor pedig így tréfál: Előre vetem az árnyékom. Ez bizony én vagyok, rám vonatkozik. A tréfa nem okvetlenül jelent jókedvet, ám ha jókedvű, akkor előfordul, hogy fölkurjant: Árnyékvilág! Ezt is magamra kell vennem. Ha viszont kedvetlen – mondjuk telefonált a nővére Lübeckből, vagy úgy érzi, kövér, és hiába esküdözöm, hogy élek-halok a húsáért –, akkor odanyilatkozik, hogy én volnék az a fa, amelytől ő nem látja az erdőt.

Azt hittem ilyen napokat csak írók találhatnak ki,és színeznek rózsaszínre és tökéletesre.Hát nem!Elmesélem ami ma velem történt.......

Reggel gyanútlanul arra ébredtem,hogy névnapom van.Mivel csak fél 10-re kell mennem,úgy gondoltam a reggelbe belefér egy kis net.perszehogy nem tudtam olyan korán felkelni,hogy a barátném meg ne előzött volna köszöntésével!(ami melepőbb,hogy Réka is korán kelt:D:D)De ez is teljesen rendben lévő dolog,amiből még mit sem sejtettem....