Nem tetszhalott…

   / Hommage a Klaus Schulze: ’Contemporary Works – Set 2. Timbres of Ice’/

Nem tetszhalott -,

Tetsz-élő ő;

A harmóniátlanságba zuhanó,

Még lélegző kő gyanánt.

A szénné vedlett gyémántok

                                között.

Az elköltözött remények

Porladó csonkjain.

Hol csókjaim –

                  mára már sebek.

Így, többé én nem vétkezek…

S hiába ráncokat

                  sem szenvedek miattuk:

Hisz’ Mi, – hasonlók –

       bizony

                  az életünket adtuk

Létezésünkért…

De cserébe – csak e SEMMI ajtaja

Csapódik már reánk.

Ám ne bánd…

     ha tetsz-élőkké lettünk...

S levedlettünk

                   magunkról mindenféle álmot.

- Bár hámokat aggattak nyakunkba –

Az emberek között, - így -

    elvadulva-bújva,

                   csöndesen, ma magunkba’

Sírunk.

Majd sírunk peremén -

                   írunk még pár sort…

Valami  (…rég volt)…

                  utolsó semmiig…!

                                                    /2010/