S mintha csak egy nagy, ’s üres - mészkőlabirintus volna az idő, és benne az emberek, áttetsző és néma, lélegző kövek.

Különös, furcsa színjáték az élet. Hol az őszinteségek mint szétmálló rügyek. Nevetni valók. A magány csak az - ami igaz, és valódi itt.  A magány-nélküliségek pedig, ügyes marionett-bábosok, vagy pimasz pantimímesek csalóka játékai.

Persze, lehet derűvel szemlélni ezt… Sokszor, még magam is - próbálgatom… Próbálom ezt.