Az ócsó nyulakat bokorbul kiverni,
Fiatal madárkák fészkét felkeverni,
Hegyet-völgyet megkerülni,
Friss források mellett ülni,
Ebédre megtérni,

Jó lakáshoz férni.

A sötét gondokat magos szegre tenni,
Feladott étkekbül jóizüen enni,
Enni, meg nem csömörleni,
Közbe vigan beszélleni
Friss borokat inni,
A vizet dicsirni.

Eszem-iszom után könyökére dülni,
Egy fél órácskáig álomba merülni;
Könnyü testtel felserkenni,
Holmi dolgán általmenni,
Nagy labdát ugratni,
Játékkal mulatni.

Diana udvarát megint látogatni,
Ernyős sátoriban mint regvel mulatni,
A kakukkal szerencséjét
Megpróbálni jövendőjét,
Hegyek ellen állni,
Ekhóval tréfálni.

Pintyőke sirását, galambnak nyögését,
A játékos rigók hangos fütyülését,
Gerliczéknek busulásit,
Társak után bujdosásit
Szemre, fülre venni,
Más gonddal nem lenni.

Erdőkbül kimenni mezők térségére,
A lenyugvó napnak nézni szekerére,
Pásztor után sétálgatni,
Musicáját meghallgatni,
Corydon dudáját,
Mopsus furugláját.

Görbe trombitákat otthon fuvattatni,
Vacsora után is nyugtig igy mulatni:
Ugy-e pajtás, megpróbáltad,
A mint mondám, ugy találtad:
Királyi mulatság,
Ártatlan bolondság.

Vers a költőtől: Faludi Ferenc .

A jó Isten hozzánk
sohasem szólt szebben,
soha meghatóbban,
mint a szeretetben.

Szivünk dobogása
az Isten beszéde,
megérti a földnek
minden nemzetsége.

Minden falat, amit
megfelezel mással:
fölér Isten előtt
egy-egy imádsággal.

S mig födeled védőn
hajlik az árvára:
ha szalmafödél is
az az Isten háza.

Mert az Isten hozzánk
sohasem szól szebben,
mint a könyörülő
édes szeretetben.
(Turmezei Erzsébet)

Gyertyát gyújtok Néked, Édesapám,
sírod körül ég ezernyi fehér láng,
elköltöztél oda, hol semmi se fáj,
emléked csupán, ami maradt reánk.

Emléked, apám, mindig itt él bennünk,
Tudd, hogy szeretünk és sohasem feledünk,
bárhol is jársz, mi veled leszünk,
minden csillagban Téged keresünk.

Elmentél tőlünk, bár ne kellett volna,
de nincs mit tenni, ez a sors fintora.
Álmod örök, a nyugalom otthona,
sír a lelkem fejfádra borulva.

Kéklő tengernek partján, ott, hol mosolyog az ég.

Ott, hol illattal, fénnyel van tele a lég;
Ott, hol zeng a madárdal fény árad szerteszét,

Ott kérdezte meg Jézus: "Mondd, szeretsz-e még?"

Jézus megkérdi újra: "Péter, szeretsz-e még?

Érted jöttem e Földre, mert szeretlek rég.

 Érted ontottam vérem ott fenn a keresztfán;

  "Uram, tudod jól, szeretlek én!
A Tiéd lettem, Te az enyém.
Tiéd a szívem, az életem!

Szívem virágit nyújtom át itt,
S kívánom szívből igazán:
Az Isten éltessen sokáig.

Legyél te is az, ki szeretet ad,
ki szétszórja lelkéből a fénysugarakat,
hogy melengesse annak szívét, kinek fájdalma
megcsorbult hitét már halálra marta.

Legyél te is az, ki megáll néhány percre,
hogy mások bánatát szóval könnyíthesse,
melengető szóval, melynek puha ragyogása
életet visz majd a csendes elmúlásba.

Legyél te is olyan, ki mindig tudja azt,
annyit érsz, amennyit másoknak majd adsz,
mert azok emelnek fel egészen az égig,
akiknek szívedbe zártad könnyes szenvedésit.

 Ma
reggel Isten azt kéri tőled, hogy becsüld meg ezeket az embereket! Imádkozz értük, legyél hozzájuk őszinte. Krisztus szeretetével őszinte. Vedd észre mindazt a jót, amiben általuk részesített téged a Mindenható, és légy hálás.

Köszönöm mindenkinek a kedves látogatást!,,
Jó érezni a szeretet hangulatát!!! Mindenért hálás vagyok ,hogy sok jó embert ismerhettem meg.Nem vagyunk egyformák ezért is vagyunk különbözők.
Isten gyermeke vagyunk, adott nekem is és neked is küldetést.

 Lévai Piroska

Halottak napjára

Egyedül sétálok kinn a temetőben,
Lassan-lassan közeleg az est.
Mindenütt, mint két könyörgő kar
tűnik elém egy-egy fakereszt.

Rajtuk koszorúk - borostyánlevéllel,
s elmosódott régi-régi nevek.
Minden síron gyertyák, csonkig leégve,
ellobbannak, mint az életek.

A síroknál a hozzátartozók
könnyes szemmel, némán álldogálnak,
gondolatban az elhunyttal együtt
egy régi, boldogabb időben járnak.

Amott egy sír bújik - szegényen, árván,
senki nem sír felette könnyeket...