Egy pálya útja véget ér, a gyorsvonat megáll, s a búcsúzó útitárs más vonatra száll. Az idő vonatán lassan döcög tovább, s ha kinéz ablakán, nem fut el úgy a táj, ahogy elfutott az ifjúság. Ha az ember a múltba egyszer visszanéz, szeretné újraélni mindazt, ami szép. Lassítaná az időt, s megállítaná a legszebb perceket, de az idő kerekét megállítani nem lehet, amilyen hosszú volt az út annyi szépet rejt a múlt! Ahogy este a nap leszáll, úgy válik múlttá a jelen, míg pirkad a hajnal, a jövő csak sejtelem az ember a múltba ezerszer visszanéz, könnyűnek látszik a búcsúzás, de búcsúzni mindig nehéz.

Jó reggelt Adj hálát reggel az ébredő világnak,
örökbe kaptál egy újabb szép napot.
Engedd az érzést áradni szívedben,
szeresd hogy itt vagy, e föld az otthonod.

Pihenjetek, töltődjetek, és induljon az új év új tervekkel,
 új otthonokkal és új lehetőségekkel.
Boldog ünnepeket! 
Az év végén megállunk egy pillanatra,
 és hálásak vagyunk mindazért, amit együtt elértünk.

Teremtő Lélek, légy velünk!
Látogasd híveid szivét!
Töltsd malaszttal a kebleket,
melyeknek alkotója vagy.  

Te kit Védőnknek mondanak,
s mellénk a magas Ég adott!
Tűz, élő forrás, szeretet!
Te lelkek lelki olaja!  

Ajándékoddal hétszeres!
Te ujj az Isten jobbkezén!
Te, ki az Atya megigért
szavával áldod torkaink!  

Gyújts fényt érzékeinkbe! Öntsd
szivünkbe szent szerelmedet!
S mi bennünk testi gyöngeség,
örök erőddel izmosítsd!  

Ellenségünket űzzed el!

Miért örüljek, tél, neked?
Nem hív havad, nem hív jeged.

Valamikor, fagyok, havak,
hogy vártalak, szomjaztalak.

Minden csicsonkát délcegen
kihúztam utca-széleken.

Íveltem pengő korcsolyán,
és társam volt egy régi lány.

Kezét meleg muff-oduban
fogtam, szorítva boldogan...

Hol a fiú, a víg s vitéz?
Hol az a jég? Hol az a kéz?

- Vigyázz, kerüld a sík jeget -
mondják. Örüljek, tél, neked?

Esik a hó. A csend csak most ébredt.
Csalitok alján fehér a párna.
Ösvények selymén nincsen még nyom egy
Sem, nem látszik a völgy és nem látszik a hegy.
Az erdő mintha várna, csak várna.

Esik a hó. A hűvös hófelhők
Leszállnak néha. Nézik: elég-e?
Leszállnak újra. Kérdik: elég-e?
Rázzák a zsákot, hófehér mákot,
S nézik a tájat: elég fehér-e?

Szeretni még egyszer,
halálosan , aki vár.
Mosolyt venni még,
mielőtt a bolt bezár.
Napot látni még,
mielőtt az est leszáll.
Élni még egy kicsit
mielőtt a szív megáll.

Utoljára valakiben
hinni volna jó,
ne vesszen kárba
a kimondatlan szó.
Örülni valaminek ,
ami szép, ami jó,
mielőtt a szívben
esni kezd a hó,
Mert a maradék idő
már nem eladó.

Leemelte a Nap aranykoronáját,
másnapra eltette tündöklő csodáját,
gyémántszobájában fényingét levette,
hűs felhőpárnáján fejét pihentette...

...ezüst Hold üstökén csillagporos mámor,
általa utat lel egy eltévedt vándor -
nem zavar már senkit csendes monológja,
elkíséri messze hűvös télnek csókja,

kristályalkonyokon gyöngyös csillagpettyek
kialvatlan várnak - sajnos, szárny-szegettek,
óceán-hajnalok tajtékja elmosta,
távoli tűzmadár fénye aranyozta,

aranyló köntösben visszatért a hajnal,
illan a fák felett gyöngyöző kacajjal,
felkelő bíbortól hegytetőkre bomlik -
tengernyi zuhatag - dérhaja leomlik...