Jönnél-e velem, dombon-hegyen át,
mikor lehullják levelüket a színes őszi fák,
s dühödt szelek marcangolják büszke ágait,
hogy porba temessék a nyarak álmait.


Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e akkor,
mikor égi mennydörgés vad ereje tombol,
s útmutató csillagfények nem világlanak,
azon a kavicsrögös úton, hol lépteink halad.

Jönnél-e velem, mondd, jönnél-e kedves,
ha tudnád, hogy vesztes minden olyan perced,
ami felém, űz, felém, hajt, felém, vezérel,
s aminek az igazában magad sem hiszel.

Jönnél-e, parancs nélkül, önként, kéretlen,
hogy szebbé tedd, s jobbá tedd röpke életem,
s hogy könnyebben viseljem el a magány hidegét,
mely nélküled, lassan végleg felemészt.

Vagy inkább maradnál, messze, tőlem távol,
hol minden szerelem hűlt parázson lángol,
ahol az élet is, csak ütött-kopott hangszer,
melynek elszakadt húrján két szív sóhaj halt el.

Mindannyiunknak örömet szerez a minket körülvevő természet szépsége, ha képesek vagyunk meglátni. Még a nagyvárosok forgalmas utcáin is megesik, hogy apró növénykék törnek elő merészen az útburkolat repedéseiből. Álljunk meg egy pillanatra, vegyük szemügyre, és csodáljuk meg "elszántságát", élni akarását. És adjunk hálát, hogy egy ilyen csodálatos, lenyűgöző és varázslatos világban élünk - a növények világában."
(Jane Goodall)

Egy napsütötte reggel kinézek a szobám ajtaján,
látom a színes madárkákat fennt a fán.
Boldog röpködnek ide-oda,
szomorúak nem tudnak lenni soha.
Szabadon szállnak az égbe
lelkükben mosolyogba mennek a fénybe.
Oly,tiszták,mint az ártatlan kis bárányok,
hozzájuk nem tapadnak az emberi kátrányok.
Bárcsak lehetnék én is madár,
egész nap ujjongva repkednék,és nem lenne több gondom már!

Királyi mulatság erdőkben sétálni,
Árnyékos utczáin fel s alá járkálni,
Fülemile éneklésén,
Gyönge szellők legyezésén
Örömét nevelni,
Kedve szerint élni.

 

Az ócsó nyulakat bokorbul kiverni,
Fiatal madárkák fészkét felkeverni,
Hegyet-völgyet megkerülni,
Friss források mellett ülni,
Ebédre megtérni,

Jó lakáshoz férni.

A sötét gondokat magos szegre tenni,
Feladott étkekbül jóizüen enni,
Enni, meg nem csömörleni,
Közbe vigan beszélleni
Friss borokat inni,
A vizet dicsirni.

 

Eszem-iszom után könyökére dülni,
Egy fél órácskáig álomba merülni;
Könnyü testtel felserkenni,
Holmi dolgán általmenni,
Nagy labdát ugratni,
Játékkal mulatni.

 

Diana udvarát megint látogatni,
Ernyős sátoriban mint regvel mulatni,
A kakukkal szerencséjét
Megpróbálni jövendőjét,
Hegyek ellen állni,
Ekhóval tréfálni.

 

Pintyőke sirását, galambnak nyögését,
A játékos rigók hangos fütyülését,
Gerliczéknek busulásit,
Társak után bujdosásit
Szemre, fülre venni,
Más gonddal nem lenni.

 

Erdőkbül kimenni mezők térségére,
A lenyugvó napnak nézni szekerére,
Pásztor után sétálgatni,
Musicáját meghallgatni,
Corydon dudáját,
Mopsus furugláját.

Görbe trombitákat otthon fuvattatni,
Vacsora után is nyugtig igy mulatni:
Ugy-e pajtás, megpróbáltad,
A mint mondám, ugy találtad:
Királyi mulatság,
Ártatlan bolondság.

 

Vers a költőtől: Faludi Ferenc .

 

 

A jó Isten hozzánk
sohasem szólt szebben,
soha meghatóbban,
mint a szeretetben.

Szivünk dobogása
az Isten beszéde,
megérti a földnek
minden nemzetsége.

Minden falat, amit
megfelezel mással:
fölér Isten előtt
egy-egy imádsággal.

S mig födeled védőn
hajlik az árvára:
ha szalmafödél is
az az Isten háza.

Mert az Isten hozzánk
sohasem szól szebben,
mint a könyörülő
édes szeretetben.
(Turmezei Erzsébet)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

     

Gyertyát gyújtok Néked, Édesapám,
sírod körül ég ezernyi fehér láng,
elköltöztél oda, hol semmi se fáj,
emléked csupán, ami maradt reánk.

Emléked, apám, mindig itt él bennünk,
Tudd, hogy szeretünk és sohasem feledünk,
bárhol is jársz, mi veled leszünk,
minden csillagban Téged keresünk.

Elmentél tőlünk, bár ne kellett volna,
de nincs mit tenni, ez a sors fintora.
Álmod örök, a nyugalom otthona,
sír a lelkem fejfádra borulva.

 

 

Kéklő tengernek partján, ott, hol mosolyog az ég.

Ott, hol illattal, fénnyel van tele a lég;
Ott, hol zeng a madárdal fény árad szerteszét,

Ott kérdezte meg Jézus: "Mondd, szeretsz-e még?"

Jézus megkérdi újra: "Péter, szeretsz-e még?

Érted jöttem e Földre, mert szeretlek rég.

 

 Érted ontottam vérem ott fenn a keresztfán;

 

  "Uram, tudod jól, szeretlek én!
A Tiéd lettem, Te az enyém.
Tiéd a szívem, az életem!

Szívem virágit nyújtom át itt,
S kívánom szívből igazán:
Az Isten éltessen sokáig.

Legyél te is az, ki szeretet ad,
ki szétszórja lelkéből a fénysugarakat,
hogy melengesse annak szívét, kinek fájdalma
megcsorbult hitét már halálra marta.

Legyél te is az, ki megáll néhány percre,
hogy mások bánatát szóval könnyíthesse,
melengető szóval, melynek puha ragyogása
életet visz majd a csendes elmúlásba.

Legyél te is olyan, ki mindig tudja azt,
annyit érsz, amennyit másoknak majd adsz,
mert azok emelnek fel egészen az égig,
akiknek szívedbe zártad könnyes szenvedésit.

 Ma
reggel Isten azt kéri tőled, hogy becsüld meg ezeket az embereket! Imádkozz értük, legyél hozzájuk őszinte. Krisztus szeretetével őszinte. Vedd észre mindazt a jót, amiben általuk részesített téged a Mindenható, és légy hálás.

Köszönöm mindenkinek a kedves látogatást!,,
Jó érezni a szeretet hangulatát!!! Mindenért hálás vagyok ,hogy sok jó embert ismerhettem meg.Nem vagyunk egyformák ezért is vagyunk különbözők.
Isten gyermeke vagyunk, adott nekem is és neked is küldetést.