Lefonnyadt rég az áfonya, deres a medve lábnyoma. Lecsupaszult a málnavész. Minden toboz a földre néz. Hályogod szemmel pillogat olykor néhányat még a nap. Se cirpelés, se csipogás, hallgat minden kis muzsikás. Csak a szél, csak a szél, egyedül ő zenél.
Ág se moccanhat nélküle, minden kis hang az ő műve. A medve helyett ő morog. Övé minden csőr és torok, ő játszik minden furulyán, harsonán, dobon, pikulán. Táncoltat erdőt, bokrokat, lebbent az égre fodrokat, s annak, ki ellene szegül, annak a hátán hegedül.

Egyszer csak, észrevétlenül  A fa alá avarszőnyeg kerül.  Megállsz a mélázó napsütésben,  Gyönyörködhetsz az őszi ködben.  Ezer színnel festett képek,  Mind a szívedbe égnek.  Nincs még egy évszak,  Mely ennyi pompát rejt  Fejedre kedvesen gesztenyét ejt.  Nézheted a vadludak vonulását  Ahogy őz keresi tisztáson a párját,  Szürettől hangos a hegyoldal  Itt, ott felcsendül egy dal.  A kertekben érik a dió  Hangosan kárál a szajkó.  Este, ha begyújtasz, fával a kályhába,  Tehetsz almát, krumplit a parázsba.  Mesebeli illat lengi át a szobát,  Megidézheted régi korok hangulatát.  Forralt borral kezedben, a karosszékben,  Gyönyörködhetsz szebbnél-szebb zenékben.  Este a csillagos eget nézve,  Felidézhetsz meséket,  Amiket egykor hallottál,  Amikor tiszta és jó voltál.  Ne bántsd az Őszt,  Fedezd fel inkább,  Amit nyújt,  Az összes titkát.