Az Életrevaló Fánkok Boltjában lélekszitán léleklisztet szitál a pék, abból süti a fánkot. Hanem a cukrot hol elfelejti, hol nem, hol tesz bele, hol nem. Jönnek a vevők, kérdezik:

- Keserű fánk az élet? Vagy édes?

- Én azt honnan tudhatnám - mondja a pék.

- Meg kell venni, meg kell enni. Abból megtudhatják.

Reggel óta motoszkál ez a vers a fejemben.  Gondoltam leírom ide is, olvassa akinek kedve vagyon hozzá.

Byron: Childe Harold búcsúja

Üdv! üdv! - hazámnak partja már
Víz kékjén szürke folt,
Az éji szél sír, zúg az ár,
A vad sirály sikolt.
Ott túl a nap most űlt el ép
S míg űzzük őt, nyomon,
Zeng búcsuszóm felé s feléd:
Jó éjt, szülőhonom!

Pár óra s újra kél a nap
És hajnalt szűl megint,
S köszöntlek ég és messzi hab!
De már honom nem int.
Ős csarnokom már puszta rom,
A tűzhely is bedőlt,
A vén sáncot bekúszta gyom
S kivert kutyám üvölt.

A Hulló Könnyek Boltjába jönnek a vevők, hull a könnyük, mit akarnak éntőlem akkor? kérdezi a boltos, hiszen hát hull!

- Hogy hulljon szebben, záporozzon, a pillákon rezgő harmat, hogy a szívre hasson, a szívre, a szívig!

- Ilyeneket én nem tudok – mondja a boltos.

- Akkor maga csak egy semmi kis esőmester – mondják a vevők, és kimennek a boltból, sírva.

hány út van még
melyeket nem taposott lábam
hány arc vár még
melyeket sohasem láttam

vágyak viszik lelkem
a csukott szemhéjak alól
távoli, messzi egekbe
hol az igaz szél dalol

/Komáromi János/

Ma voltak nálam a könyvtárban az elsősök. Beszélgettünk, rajzoltak és a végén nekem ajándékozták az elkészült munkákat. Az egyik kisfiú ezzel lepett meg:

Szép, ugye? Most egy jó hónapig meghatározó lesz az életemben.

 "Mint a Nap és a Hold,

mint a víz és az arany,

légy világos és fényes,

s azt tükrözd vissza,

ami a szívedben van."

Assisi Szent Ferenc

Naphimnusz

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás.
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és aki reánk deríti a te világosságod.
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.

Csepeg a csendes eső, csepeg,
Fénylenek az utcán a kövek,
Fényesednek, s fénylenek, fénylenek
Ahogy rajtuk lépdelek.

Sötétszürke járókelők
Szaladnak a füstfelhők alatt,
S egy kirakat üvegtükrén
Keresem arcodat.

Mindenki elmegy, távozik,
Mindenki máshová szalad,
Mindenki mássá változik,
Mindenki kerget álmokat.

Csepeg a csendes eső reám,
Fényes már tőle a ruhám,
Fényes már, mint a kövek,
Ázom, s várom jöttödet.

/Color: Fényes kövek/