Az utazási kedv növekedésével nálunk is mind többen mennek külföldre. A trópusi országokba igyekvők a helyi ételspecialitásokon kívül kóstolják meg az arrafelé honos gyümölcsöket is, mert csak így kapnak teljes képet az ott élők gasztronómiájáról. Ha nem is fog ízleni mindegyik, legalább elmondhatjuk, hogy: ezt is megismertük. Azért is célszerű megismerni a trópusi gyümölcsöket, hogy kibővíthessük velük az étrendünket. Dr. Velich István ismeretterjesztő könyveiből megtudhatjuk, hogy a világon 1500 fajta gyümölcs létezik, ebből 150-et termesztünk, és csupán kéttucatnyi az, amit rendszeresen fogyasztunk. A tájékozódás megkönnyítése érdekében most tekintsünk át a legfinomabb, és ennélfogva a leggyakrabban fogyasztott egzotikus gyümölcsöket. Mellesleg ezek közül jó néhányat nálunk is lehet kapni, bár nem olcsón, és nem mindenütt. (Legnagyobb a választék a Vámház-körúti Nagycsarnokban. A kínálat azonban alig haladja meg a kéttucatnyit. Aki ennél többre vágyik, keresse fel Bécsben a Naschmarkt-ot, vagy Münchenben a Viktualien Markt-ot. A teljes választék azonban csak az eredeti termőhelyen, a trópusi országokban ismerhető meg.

Még mielőtt elkezdenénk a legnépszerűbb fajták ismertetését, fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a héjastól ehető gyümölcsöket fogyasztás előtt alaposan meg kell mosni. Erre nem csak azért van szükség, mivel a hosszú út során sok szennyeződés rakódhat rá, hanem azért is, mert különféle vegyszerekkel bepermetezik, hogy minél tovább elálljon, ne penészedjen meg. A helyi piacokon vásárolt gyümölcsöknél ez az eljárás nem véd meg bennünket a betegségektől, mert a trópusi országokban többnyire a csapvíz is fertőzött. Ez esetben fogyasztás előtt minden gyümölcsöt hámozzunk meg. Leveles zöldségeknél erre nincs lehetőség. Ez esetben csak a hőkezelés segít. Rutinos világjárók így foglalták össze ezt a szabályt: "Hámozd meg, főzd meg, süsd meg; vagy felejtsd el!"

A helyi lakosság által készített főzött, sütött ételek fogyasztásánál is kellő gonddal járjunk el. A hőkezelés ugyan elpusztítja a baktériumokat, mégis az éttermekben történik a legtöbb fertőzés. Ennek eredete az asztalra kirakott fűszeres ételízesítőkben keresendő. Ezekben a szószokban ugyanis a nem megfelelő higiénia, és a nagy meleg következtében hemzsegnek az Escherichia coli baktériumok. A fertőzött élelmiszerek egyébként évente 20 millió turistának okoznak hasmenést a forró égövi országokban. Sajnos ezek egy része még gondos kórházi ápolás esetén is halállal végződik. Egyébként az asztalra kirakott ízesítőkkel, nassokkal itthon is vigyázni kell. Az egészségügyi hatóságok a sörözőkben és bárokban kirakott sós mogyorón 12 féle vizeletnyomot fedeztek fel. Ez annak a következménye, hogy 12 vendég nem mosott kezet vécéhasználat után, és így vett a tálból.

A citrom különleges változatáról a zöldcitrom-ról, más néven limette-ről vagy lime-ról már volt szó az ivóleveknél. Harmadik változata a citronád vagy citronátcitrom, illetve keserű citrom. Ezt nem a levéért, hanem a vastag, illatos héjáért termesztik, amelyet kandírozva használnak fel sütemények, édességek, likőrök készítésénél. (Az angolszász országokban a cukrozott citromhéjat is citronádnak nevezik. Másutt, így nálunk is a kandírozott citromhéjat citronátnak hívják.) A citronád különleges változata a florentina^. amit a citrom és a citronád keresztezésével állítottak elő. Külsőre abban különbözik a citronádttól, hogy többnyire kúp alakú, az alja kicsúcsosodott; de vannak hagyományos citrom alakú egyedei. Leve kissé savasabb a normál citronádnál. A Távol-Keleten a citronádnak egy ritka, ujjasan tagolt fajtáját is termesztik. A cédrátcitrom vagy ujjas citronád lelógó nyúlványai leginkább egy vízből kiemelt poliphoz hasonlítanak, csak nem olyan hosszúak. Vastag húsú, 1-3 kilogrammos termésében magok ritkán fejlődnek. A termést a lelógó nyúlványok alkotják. Piacra már ezek kerülnek, ezért ott nem látunk mást belőle, mint egy kosárnyi rövid bot alakú fura citromot.

Kevés leve miatt jobbára csak az üdítőipar használja a Japánban őshonos vadcitromot. A diónyi gyümölcs jellegzetessége, hogy igen illatos. Mint tudjuk a citromot főleg a mediterrán és a szubtrópusi országokban termesztik. Trópusi változata a jambhiri citrom. Valamivel nagyobb, mint a közönséges citrom, és vastagabb a héja. Legfőbb jellegzetessége a durva, szemölcsös, ragyás héja. A gyümölcshús gerezdjeit is vastag hártyák választják el egymástól. A közepén egy 1-1,5 cm vastag szivacsos központi rostállomány van, ami ugyanúgy ehetetlen, mint a héj alatti fehér kéregállomány. Íze és illata ugyanaz, mint a mediterrán citromé. Ez valószínűleg annak tudható be, hogy a szaporításnál mindenütt ezt a fajtát használják oltóalanyként. A citromhoz közel álló sárga bogyójú faj még az édes citrom. Bár vannak ragyás héjú változatai is, külsőre alig különbözik a normál citromtól. Leginkább az különbözteti meg tőle, hogy a csúcsán levő kidudorodást egy váll veszi körbe. Úgy néz ki, mintha leesett volna a fáról, és a csúcsa belenyomódott volna a gyümölcshúsba. Az ízes is csak annyiban tér el a szokványos citromtól, hogy édesebb; leve nem annyira összehúzó hatású, ezért nyersen is fogyasztható.

Citrom ízű különleges gyümölcs a mundu vagy festő mangosztán is. A max. 9 cm átmérőjű gömbölyded bogyó alul rövid csőrben keskenyedik el. Fényes, sima héja megérve sárga. A vékony héj alatt bő levű, kénsárga gyümölcshús található. Az íze savanyú, akárcsak a citrom, de zamatos. A terméshúsba 1-5 db barna, kemény, bab alakú mag ágyazódik be. A C-vitaminban gazdag belét cukorral megszórva nyersen fogyasztják. Zamatos lekvárt, zselét és ivólevet is készítenek belőle. A citromhoz hasonlóan ételek ízesítésére is használják. Nálunk nem kapható a savanyú mandarin. Ránézésre semmiben sem különbözik édes fajtársától. Csupán a leve savanykás, kissé fanyar. Sajátossága, hogy hámozás nélkül is fogyasztható. Sima, zsírfényű héjában sok olajraktározó mirigy képződik, ezért gyógynövényként szintén használják.

A narancsnak is van egy különleges, sötétebb héjú fajtája, a koktélnarancs, hivatalos nevén a kumquat (kumkvat). Ez a kínai eredetű, szilva méretű törpenarancs éretten is meglehetősen savanykás. Apró, lédús gerezdek találhatók benne, legfeljebb 3-4 maggal. Mivel a héja nem keserű, nem kell hámozni, héjastól is ehető. (Előtte alaposan mossuk meg.) Koktélokba, illetve szeletekre vágva torták, desszertek díszítésére használják. A termőhelyén finom lekvárt, zselét, likőrt és csatnit is készítenek belőle. Nálunk erre a célra nem alkalmazzák, mert meglehetősen drága. Kemény, fajsúlyos darabokat válasszunk, mert a puha, könnyű példányok ízetlenek és szárazak. Létezik egy japán változata, amely csupán annyiban különbözik a világszerte ismert fajtársától, hogy nem hosszúkás, hanem kerek. A kínai kumquat dísznövényként is igen kedvelt.

A növénynemesítők kísérletezésének következménye a lájmkvat ami a zöld citrom és a kumkvat összeházasításából született. Mivel a kumkvat japán változatát használták alanyként, a lájmkvat is gömbölyű, de általában a tojás alakú változatait termesztik. Kisebb a citromnál, hossza átlagosan 4 cm. Élénksárga héja sima és vékony. Savas ízű, bőlevű húsa sok C-vitamint tartalmaz. A lágy pulpába néhány világos színű mag ágyazódik be. Kereskedelmi forgalomba nem került, mert semmi különleges nincs az ízében, a fogyasztók nem igénylik. Termesztői főleg páclevekben alkalmazzák, és szeletekre vágva alkoholos italokat díszítenek vele. Amerikában előszeretettel tartják a bar-be-cue partikat örökzöld és folyton termő lájmkvat fák alatt. Ráadásul ez a hibrid a hűvösebb éghajlatot is kedveli, ágai nem tüskések, és ellenáll a betegségeknek.

A citrusfélék túltengő hibridizálása még számtalan új fajt eredményezett, de ezek egyike sem keltette fel a déligyümölcs-kedvelők érdeklődését. Csak szakmai körökben ismert, az átlagember nem is hallott róluk. Ilyen pl. a mandarin lime, ami a mandarin és a zöld citrom keresztezéséből született. A baj ugyanaz vele, mint a citranccsal. Mandarinnak túl savanyú, citromnak pedig túl édes, és mivel nincs markáns íze, a megszokottól eltérő zamata, csak a hobbikertészek termelik, saját használatra. Ezért magyar neve sincs. A kereskedők sem foglalkoznak szívesen ezekkel a hibridekkel, mert már a közismert citrusfélék listába vétele, állandó raktáron tartása is gondot okoz nekik.

A Dél-Amerikából származó narannyilla kisebb a narancsnál, de íze és illata nagyon hasonlít rá. A külseje azonban inkább a félig érett paradicsomra emlékeztet. Jellegzetessége, hogy a termés betakarítása során a kocsányán rajta maradnak az ötágú csészelevelek. Sima, fényes héja kezdetben zöld, de megérve narancssárgává válik. A 2-4 mm vastag, bőrszerű héját csillagszőrökből álló nemezes bevonat borítja, ami letörölhető róla. A négy rekeszre tagolt gyümölcshúsa is inkább a paradicsomhoz hasonlít, mert rengeteg apró, zöldesfehér mag található benne. Többnyire nyersen fogyasztják. Kettévágják, és a gyümölcshúst magjaival együtt kikanalazzák belőle. A termőhelyén lekvárt, zselét és szirupot készítenek belőle. Cukorral keverve rostos léként is szívesen isszák. Sokan díszfaként ültetik, mert különleges, díszes levelei vannak.

Igazi kuriózum a papeda^, más néven hosszútövisű narancs. Külsőre jobban hasonlít a jambhiri citromhoz, mint a narancshoz, de nem sárga, hanem méregzöld. Savanykás íze is inkább a citromra emlékeztet, mint a narancsra. Ráadásul meglehetősen kesernyés. A termőhelyén citromként használják. Átmérője elérheti a 7 centimétert is. A mandarinnak van egy mediterrán országokban termesztett változata is, a klementina. Kisebb méretű mint a mandarin, és finom, édes ízű. Jellegzetessége még, hogy mag nélküli, és rendkívül vékony héja nehezen választható le. Ízre és állagra szinte semmiben sem különbözik a mandarintól. Legnagyobb termőhelye Dél-Spanyolország.

Különleges mandarinfajta viszont a szatszuma. Méretre, színre nem különbözik a mandarintól, de nem annyira lapos. A teteje kissé magasabb, domborúbb, kevésbé korongszerű. Létezik egy enyhén kicsúcsosodott nyakú változata is. Héjának színe világosabb, mint a mandariné. A különböző változatok színárnyalatai a sötétsárgától a világosnarancsig terjednek. Gyakori a naranccsal árnyalt sötétsárga színű is. Íze nem olyan jellegtelen, mint a mandariné. Bár továbbra is nagyon édes, aromásabb. Hasonlít kissé a narancsra, ezért nagyon üdítő. Nem véletlenül örvend egyre nagyobb népszerűségnek. A héja is nehezebben távolítható el, és több illóolajat tartalmaz, mint a mandarin. Gyümölcshúsa magtalan. Különleges zamata folytán befőttet is készítenek belőle. A kereskedők nem mindig különböztetik meg a mandarint a szatszumától. Mivel az áruházban nem lehet megkóstolni a gyümölcsöket, csak ránézésre tudjuk megállapítani, hogy mit kínálnak nekünk. Kézbe véve érezhető, hogy a héja nem olyan laza és lágy, mint a mandariné. Ebben a tekintetben hasonlít a klementinára, de a klementina ugyanolyan lapos, mint a mandarin csak apróbb nála. Az íze pedig olyan, mint a mandariné. Csak héjának színében térhet el. Amíg a mandarin mindig sötétvörös, léteznek világosnarancs, sőt sötétsárga színű klementinfajták is.

Könnyebbé válik a válogatás, ha a gyümölcs több hétig állt a raktárban. A fokozatos beszáradás következtében a mandarin teteje behorpad, amitől még laposabbá válik. A szatszuma azonban a kiszáradástól nem esik össze, hanem megkeményedik. Ez ellen könnyen védekezhetünk. Tegyük egy hideg vízzel teli befőttesüvegbe, és lezárás nélkül rakjuk a hűtőszekrénybe. 2-3 napi áztatás után olyan friss és illatos lesz, mint amikor leszedték a fáról. Egyébként ez a módszer más citrusféléknél is jól használható. Arra azonban ügyeljünk, hogy ne legyen romlott a gyümölcs. Ha rothadt szemek is találhatók közöttük, akkor a még épek annyira beszáradtak, hogy a pórusaik nem képesek vizet felszívni. Ilyenkor az is elfordulhat, hogy vízben megerjednek, megposhadnak.

Szintén különleges mandarinfajta a tangerin. Kisméretű, narancsvörös, vékony héjjal. Nem annyira lapos, mint a mandarin, a teteje kissé megnyúlt, domború, de nem gömbölyű, mint a narancs. Egyes változatainak a teteje annyira megnyúlt, hogy ettől a gyümölcs trapéz, illetve harang alakúnak látszik. Ezt a fajtát, csak héjának színe különbözteti meg a megnyúlt tetejű szatszumától. A szatszuma héja mindig világosabb, a tangeriné pedig sötétebb a narancsnál. Léteznek azonban korong alakú változatok is. Ezek csak annyiban különböznek a hagyományos mandarintól, hogy a héjuk feszesebb, simább, és valamivel világosabb. Ránézésre inkább egy nagyméretű klementinának tűnnek. A tangerin nagyon édes, markáns ízű, lédús gyümölcs. Íze inkább emlékeztet a narancsra, mint a mandarinra. A héja is nehezebben jön le. Héjának illóolaja intenzívebb, mint a mandariné. Könnyen szétválasztható puha, ízletes gerezdjei általában tele vannak magvakkal. A különféle nemesítések és természetes kereszteződések következtében újabban már kevesebb magot tartalmazó változati is vannak.

A citrusfélék között legnagyobb méretű a pomeló Mérete az óriás grépfrútét is meghaladja, és a héja zöldessárga. Egyes fajtáinak átmérője eléri a 20-30 centimétert, és a 4-5 kilogrammot is. Héjának vastagsága is nagyobb, mint a grépfrúté, az óriáspéldányoké 4 cm. Sárga vagy vöröses árnyalatú terméshúsának íze a narancshoz hasonlóan édes, de nem annyira kesernyés, mint a grépfrút. Léteznek savanyú fajtái is. A grépfrúttal megegyező módon ehető. A gerezdjeit kemény, bőrszerű hártya borítja, ami könnyen lefejthető. Többnyire nyersen, vagy ivóléként fogyasztják. Vastag, szivacsos héjának magas illóolaj- és pektintartalmát az ipar hasznosítja. A grépfúttal ellentétben a pomeló nem termeszthető a mediterrán országokban, így csak az utóbbi évtizedekben, import útján került Európába. Valószínűleg ennek tudható be, hogy sok országban nem tesznek különbséget a két gyümölcs között. Mindkettőt ugyanazzal a névvel illetik, ami számos félreértést okoz.

A szatszuma és a pomeló természetes úton létrejött kereszteződésének eredménye az ugli, melynek őshazája Kelet-India. Formája és íze a pomelóhoz hasonló, de annál kisebb méretű. Héjának színe is sötétsárga, és durva felületű. A pomelóhoz hasonlóan ennek is vannak kicsúcsosodott tetejű, harang alakú változatai. Ugyanolyan vastag héjú, mint a pomeló, de a húsa nem annyira savas. A harang alakú tangerine és a grépfrút hibridizálásával jött létre a tangeló. Alakja gömbölyű, de a szára felé kicsúcsosodik. A héja vékony, színe sötétrózsaszín. A tengerinhez hasonlóan ennek is sok a magja. Nem bírja a szállítást, ezért jobbára csak a helyi lakosság fogyasztja. Egyelőre még csak a termőhelyén, Puerto Rico hegyvidékén ismert a csironja. Ez a vadon termő gyümölcs a narancs és a grépfrút természetes kereszteződéséből származik. Szerencsésen ötvözi magában mindkét fa összes értékes tulajdonságát. Sárga színű, lapított gömb alakú termése a grépfrúttal megegyező méretű, és a narancshoz hasonlóan édes. A leve kellemes, üdítő. Könnyen lefejthető héja, nagy gerezdjei, és finom aromás húsa következtében ez az egzotikus gyümölcs ígéretes jövő előtt áll.

A citrusfélék közötti hibridizációnak se vége, se hossza. Először a természet majd a növénynemesítők bővítették a választékot. Tanulva a citrancs kudarcából ők is keresztezték a narancsot a grépfrúttal, melynek eredménye az oranzseló lett. Sem ízben, se alakban nem különbözik jelentősen a csironjától. Ugyancsak mesterséges beavatkozás következménye a tangor, mely a narancs és a mandarin keresztezésével jött létre. Több változata is létezik. Közülük legismertebb a Royal mandarin, a Murcott mandarin és a King mandarin. Külsőre annyiban különböznek egymástól, hogy szabályos gömb vagy lapított gömb alakúak, illetve a tetején kissé kicsúcsosodnak. Egyes források szerint a három eltérő forma annak tudható be, hogy a lapos és a csúcsos változathoz a mandarin különböző hibridjeit használták alanyként. A lapos fajta (Murcott) pl. a tangerin (Citrus nobilis deliciosa) és a narancs keresztezésével jött létre. A vékony sötétpiros héj alatt bő levű, narancsszínű gyümölcshús rejlik, melynek íze a narancs és a mandarin keveréke. Nem annyira édes, mint a mandarin, illetve a tangerin. Kissé savasabb, de aromásabb, üdítőbb. Az eredeti narancshoz és a mandarinhoz hasonlóan a tangor is tartalmaz magvakat.

Mivel ezek a citrushibridek meglehetősen újak, és a különféle változatok szerteágazóak, sokszor még a szakemberek sem ismerik ki magukat közöttük. Ennek a helyzetnek tudható be, hogy a szakirodalomban szinte minden forrás más-más citrusfélét jelöl meg kiinduló alanyként. Ezért sok helyen a szatszumát, a tangerint, a tangelót és a tangort egyszerűen mandarinváltozatként jelölik. Nem teszi könnyebbé a helyzetet, hogy ezek a változatok egymás között is hibridizálódnak, elfajzanak, így botanikus legyen a talpán, aki eligazodik ebben a dzsungelben. Növelik a zűrzavart a termő fákról közölt fényképek. A fotós ugyanis ritkán érkezik a helyszínre gyümölcsszüret idején. Először minden mandarinfajta zöld, majd sárga, és csak az érés legutolsó fázisában alakul ki a jellegzetes színe. Egy félig érett mandarinhibridről lehetetlenség megállapítani, hogy melyik fajtához tartozik.

A laikus vásárló sincs könnyű helyzetben, ha ezeket a hibrideket meg szeretné különböztetni egymástól. Egyrészt azért, mert mind ízre, mind kinézetre nagyon hasonlítanak egymásra, másrészt léteznek a szokásostól elütő változataik, amelyek viszont egyáltalán nem hasonlítanak az alapváltozatra. A sötétpiros héjú, kicsúcsosodó tetejű hibridnek pl. lehetnek narancsszínű és lapított gömb alakú változatai is. Az is lehet azonban, hogy ezek az eltérések a rossz fajtaazonosítás következményei. Így ne csodálkozzunk azon, hogy nem egy esetben a kereskedő sem tudja, hogy mit árul.

A nagyüzemi termesztés, az egymás közel telepített ültetvények közötti elfajzás következtében a mandarin is úgy járt, mint a narancs. A szabályos gömb alakú mellett megjelent a kicsúcsosodott-, a begyűrődött tetejű narancs, a vérnarancs, és ezek keveréke. Héjának színe is igen változatos, a sötétsárgától a vörösig terjed. A világosabb színűek többnyire enyhén lapított gömb alakúak. Szicíliában termesztenek egy olyan narancsfajtát, amely mélyvörös héja alapján inkább tekinthető tangornak, mint narancsnak. Gerezdjeinek színe is különleges. Nem sötétsárga, mint a közönséges narancsé, és nem is sötétvörös, mint a vérnarancsé, hanem élénk, szinte világító piros. Már a citrusfélék magja sem tekinthető megbízható támpontnak. A fogyasztó ugyanis nem szeret bíbelődni a magvakkal, ezért a növénynemesítők sorra állnak elő a különböző gyümölcsfajták magtalan változataival. A fajtaazonosítók tehát nincsenek könnyű helyzetben, és a későbbiekben a helyzet tovább fog romlani. Hedonista társadalmunk ugyanis egyre rafináltabb ízekre vágyik, ami azt fogja eredményezni, hogy a hibrideket tovább keresztezik más hibridekkel, melynek eredményeként már a termelő sem tudja majd, hogy valójában mit termel.

A mindenki által kedvelt mangó általában öklömnyi méretű, de vannak néhány dekagrammos, és több kilós változatai is. Többnyire ovális, de lehet vese, szív vagy gömb alakú is. Általában kissé lapított. Vékony, viaszos héjának a színe a sárgától a pirosig változó. Alatta a húsa sárga, édes, lédús és egyetlen nagy, kagyló alakú magot tartalmaz. Vannak narancssárga húsú fajták is. Íze a sárgabarack és az ananász keveréke. Az aromás íz kellemes illattal párosul. A trópusi gyümölcsök közül az egyik legfinomabb. Széleskörű piaci értékesítését a magas ára akadályozza. A termőhelyén azonban olcsón beszerezhető, így a mangó a narancs és a banán után a világ harmadik legnagyobb mennyiségben termelt trópusi gyümölcse. A legnemesebb, legfinomabb fajtája a Fülöp-szigeteken terem. Fogyasztásának legcélszerűbb módja, hogy meghámozzuk, és az óriási magja körül szeletekben levágjuk a húsát. Előtte azonban ajánlatos lehűteni, mert így nem lép fel semmilyen kellemetlen utóíz. Az őszibarackhoz hasonlóan konzerválható is. Szeletelve, szárítva aszalható. Kompótot, zselét, lekvárt is főznek belőle. A belőle készült rostos mangónektár közkedvelt ital. Őshazájában, Indiában csatnit (fűszeres lekvárt) készítenek belőle. Egyébként pörkölve a féltenyérnyi méretű magbele, is ehető. A mangó virágja szintén fogyasztható.

Kevésbé ismert változata a szürke mangó. Gömbölyded termése nem lapított, és 10-14 cm átmérőjű. Ennek héja nem ehető, mert 4-5 mm vastag, és ragacsos. Felülete fénytelen, sima vagy rücskös. A színe zöld vagy barnába hajló, gyakori foltokkal. Lágy, bő levű terméshúsa kissé savanykás, de kellemesen édes. Külföldre nem szállítják, mert jóval intenzívebb a terpentines mellékíze, mint a hosszúkás mangónak. A terméshelyén is jobbára hőkezelve fogyasztják, párolt feltétként, vagy sós-ecetes savanyúságokat készítenek belőle. Kb. 8 cm hosszú, fehér színű, ovális magja van. Ugyancsak terpentin mellékízű és erősen rothadás szagú a kwini vagy illatos mangó. Alakja hasonlít az általánosan ismert rokonához. Kb. 2 mm vastag, zöld színű, fénytelen héján barnás foltok találhatók. Bő levű gyümölcshúsa nagyon lágy és rostos. Színe a kénsárgától a sötét narancsig terjed. Édes, zamatos íze gyantás aromával párosul. Maró hatású, bőrirritáló leve miatt a héját gondosan el kell távolítani. A lapos fehér kőmag itt is erősen tapad a gyümölcshúshoz. Ugyanúgy fogyasztják és használják, mint a szürke mangót. Ezt a változatot sem exportálják. A magjából fűszerlisztet állítanak elő.

Még kevésbé elterjedt a pompás mangó. Szintén tojás alakú, de kisebb méretű, mint a közkedvelt változata. Csak teljesen megérve édeskés. Alapvetően savanyú íze itt is terpentines mellékízzel párosul. A terméshúsa nem rostos, és a kemény, fényes, bab alakú, fehér színű magja nem tapad hozzá. Kb. 2 mm vastag világoszöld héja barnán pettyezett. Sima, kissé fényes vagy enyhén érdes. Nagyon zamatos húsát főleg gyümölcssalátákhoz vagy fűszeres krémekhez, mártásokhoz használják. Délkelet Ázsiában a csatni kedvelt alapanyaga, és eltett formában piacon árulják. Éretlenül leszedve savanyúságot is készítenek belőle.

A körte vagy inkább vízcsepp alakú, 3-6 cm hosszú gandária héja sárga vagy narancsszínű. Enyhén fényes, sima és éretlenül ragacsos tejnedvet tartalmaz. A narancssárga színű terméshúsa igen zamatos, és a nagyon savanyútól az édesig terjed. A közepén egy nem túl nagy, ovális mag található. Színe vörösesbarna, és fényes. Érdekessége, hogy a szélén erősen összenőtt a gyümölcshússal, de másutt szabadon áll az üregében. Jobbára nyersen fogyasztják, de ebből a gyümölcsből is gyakran készítenek csatnit, befőttet és lekvárt. Éretlenül leszedve fűszermártáshoz használják. Ecetben, savanyúságként eltéve szintén közkedvelt. Rokon faja a szilvamangó, melynek hossza max. 2,5 cm. Mivel nagyon savanyú, éretlenül szedik le, és zöldségként fogyasztják. A gandariát sokan összetévesztik a tojásfa gyümölcsével. Valóban nagyon hasonlít a kanisztel csúcsos változatára, nem csak kívül, hanem belül is. Az egyetlen szembeötlő különbség köztük, hogy a gandária tetején, a szára körül megmaradnak az egymást átfedő kerekded, kb. 7 mm széles csészelevelek, míg a kanisztel szártöve csupasz. Az ovális változatait is nehéz felismerni, mert ezek meg a mangóra hasonlítanak.

Az arany mombinszilva vagy tahitiszilva, illetve hivatalos nevén az ambarella tojásdad alakú termése 2-10 darabos laza fürtökben lóg az ágakon. A bogyók hossza elérheti a 9 centimétert is. Sima fénytelen és kissé szemölcsös héja a mangóhoz hasonló, de annál keményebb. A kb. 2 mm vastag héj éretten aranysárga, barna foltokkal. C-vitaminban gazdag gyümölcshúsa fehéres vagy sárgászöld. Tömör, de nedvdús. Az íze édeskésen savanyú, néha kissé gyantás mellékízzel. Csak teljesen megérve válik édessé, és veszíti el savasságát. Ekkor viszont nagy mennyiségű cukor halmozódik fel benne. A rokonaihoz képest nem túl illatos. Éretten meghámozzák, és nyersen eszik. Cukorral felfőzve lekvárt, zselét vagy rostos levet készítenek belőle. Éretlenül leszedve párolják, és zöldségként fogyasztják. (Ezeknek a példányoknak a héja zöld, és a helyi piacokon is árusítják.) Fűszerező, ízesítő adalékként szintén használják. Ennek az egymagvú gyümölcsnek is viszonylag nagy, kb. 2,5 cm hosszú, ovális, fehéres kőmagja van. Felülete nem sima, hanem szőrős, tüskés. Ezek a kemény, rostos nyúlványok beágyazódnak a terméshúsba. Tüskés kőmagja semmire sem jó.

A gandária rokona a mariannszilva, de inkább az ambarellára hasonlít. Csupán annyiban különbözik az ambarellától, hogy héjának színe egyenletes aranysárga. Gyümölcshúsának állaga, és íze is hasonló. Nagy, fehér tüskés magja szintén belekapaszkodik a pulpába, rostos nyúlványait nehezen lehet elválasztani tőle. A hosszúkás, ovális kőmag itt a gyümölcs túlnyomó részét kitölti. Az ambarella rokon faja a sárga mombinszilva szintén tojásdad alakú, de jóval kisebb méretű. Legfeljebb 4 cm hosszú, és üveges, aranysárga színű. Vékony, tömör héja sima és fényes. Teljesen érett állapotba íze és állaga nagyon hasonlít a kontinentális sárga szilvához. Gyümölcshúsa lédús, sötétsárga, és édeskésen savanyú. Illata kissé csípős. Fehérje és cukortartalma kiemelkedő. Ugyanúgy használják, mint mi a hosszú szilvát. Nyersen fogyasztják, vagy lekvárt főznek belőle. Kisajtolt levéből üdítőital is készül. Ovális, keskeny magja 1-3 cm hosszú. Krémszínű és a felülete ráncos. A magbél szintén ehető.

A citromhoz hasonló méretű és alakú vörös mombinszilva héja élénkvörös. Teljesen megérve lilába hajló lesz. Lágy, lisztes gyümölcshúsa nedvdús és kissé rostos. Az íze édes, de kissé savas. Aromája a kesudióra emlékeztet. Az apró szemű fajtáknak fanyar mellékízük van. Ebben a szilvában is egy nagy, elliptikus kőmag található. Mérete elérheti a 3,5 centimétert is, így meglehetősen kevés terméshús veszi körül. A nagy méret oka, hogy csonthéja alatt 4-5 kis magbelet zár magába. Többnyire nyersen vagy szárítva fogyasztják, de cukorral felfőzve zselét és szirupot is készítenek belőle. Gyakran kandírozzák. Az éretlenül leszedett gyümölcs savanyúságként feldolgozva ugyancsak kedvelt. Mivel finomabb, mint a sárga változat, nagyobb mennyiségben termesztik. Ennek ellenére nem exportálják, mert csak éretten leszedve finom, és rövid ideig tárolható. Kissé nyújtott gömb alakú trópusi szilvafajta az ikakószilva. Hossza kb. 4 cm. Héjának színe sárga vagy vöröses árnyalatú, de léteznek sötétkék, csaknem feketére érő változatai is. Vékony héja alatt fehéres színű, nem illatos gyümölcshús található, amely egy nagy, ovális magot zár körül. Frissen fogyasztják, de kedvelt kompótnyersanyag. A szubtrópusi országokban szintén termeszthető, mert fája az enyhe fagyokat is átvészeli.

Az ínyencek a mangó és az ananász után a csirimojót (eredeti indián nevén cserimoja) tartják a legfinomabb trópusi gyümölcsnek. Tömege fajtától függően néhány dekagrammtól 2 kilogrammig terjed. Többnyire gömbölyded, szív alakú, de lehet szabálytalan, hosszúkás is. Zöld színű felülete zsindelytetőszerűen rovátkolt. Úgy néz ki, mintha ujjal körös-körül benyomkodták volna, illetve pikkelyek borítanák. Fehéres-sárgás, lédús, zamatos bele néhány babszem nagyságú barna, illetve fényes, fekete magot rejt. Édes-savanykás, kásás, fehér húsának íze az ananász és a banán sajátos keveréke. Akkor jó, amikor a héja ujjal benyomható. A kemény példányokat az avokádóhoz hasonlóan néhány napig érlelni kell. Utána vágjuk ketté, és a gyümölcshúst kanalazzuk ki belőle. Gyümölcssalátát, zselét, jégkrémet is készítenek belőle. Ivóléként, turmixolt italként szintén közkedvelt. Nyomásra érzékeny, ezért nem bírja a szállítást, és csak rövid ideig tárolható. Ennek ellenére megtalálható az európai piacokon is, mert kedveli a mediterrán éghajlatot. Így nem kell a trópusi országokból importálni. A csirimojó vagy ahogy mifelénk nevezik a krémalma nem olcsó gyümölcs, mivel kézzel kell beporozni, és egy fa max. 30 db termést hoz. Bársonyos levelű örökzöld fája fehér, illatos virágokat hoz, ezért dísznövényként is kedvelt.

Az egyenlítő környékén élők kedvelt gyümölcse a cukoralma vagy más néven gyömbéralma. 5-8 cm méretű termése többnyire gömb alakú, de vannak megnyúlt, és szív formájú változatai is. Sárgászöld vagy lila héja leginkább a krokodil bőrére hasonlít. Félgömbölyű kidudorodások alkotják, amelyek úgy tapadnak egymáshoz, mint a karfiol virágai. A kb. 2 mm vastag rücskös héj alatt fehéres színű, lágy, pépes, krémes állományú gyümölcshús található. Ez a kiemelkedően finom gyümölcs csak teljesen érett állapotban élvezhető. Éretlenül leszedve néhány napig szobahőmérsékleten érleljük, amíg újjal benyomhatóvá válik a héja. A szaftosra érő, édes-savanykás gyümölcsöt héjából kivájva frissen fogyasztják, de üdítőitalt, jégkrémet is készítenek belőle. Sütni, főzni nem lehet, mert a hőkezelés tönkreteszi az aromáját. Apró, bab alakú, sötétbarna, fényes magjai mérgezőek. A cserimoja és a cukoralma keresztezésével állították elő az atemoját. Íze a cserimojához hasonló. Előnyös tulajdonsága, hogy mindkét szülőfaj termésénél jobban tűri a szállítást; nem esik szét, mint a cukoralma.

Nem kevésbé ízletes a biribá. Gömbölyded vagy szív alakú termésének átmérője max. 15 cm. Színe sárgászöld vagy világosbarna, és körös-körül húsos, tüskeszerű nyúlványok fedik. Duzzadt héja alatt a gyümölcshús fehér vagy vajszínű. Bő levű, édes, kellemesen savas mellékízzel. Nagyon finom, zamatos. Hosszában kettévágva kikanalazzák a húsát. A piacra vitt termést éretlenül szedik le. Ekkor néhány napot várni kell a fogyasztásával, amíg a héja ujjal benyomható lesz. Zöld héja a tárolás során bebarnul. Max. 2 cm hosszú lapított, sötétbarna magjai elszórtan ágyazódnak be a terméshúsba. Mivel a cukoralma, a biribá, a cserimoja és az atemoja mind külsőre, mind belsőleg nagyon hasonlítanak egymásra, sokszor még a szakembereket is megtévesztik. Főleg az Interneten gyakran találkozhatunk helytelen fajtaazonosítással, oda nem illő fotókkal.

Formájáról kapta a nevét az ökörszívalma vagy más néven ökörszív-annóna. Színe narancsvörös, zöldes foltokkal. Az érdes, ragyás, max. 1 mm vastag, fényes héj alatt egységes, fehér színű gyümölcshús található, viszonylag sok maggal. Magjai is a kontinentális almáéhoz hasonlítanak, csak nagyobbak nála, és elszórtan ágyazódnak be a bélállományba. A terméshús állaga és színe szintén megegyezik a mi almánkkal. Teljesen megérve azonban kissé benyomható a héja. Savanykás, édes íze zamatosabb. Ezt a tenyérnyi méretű almát is nyersen fogyasztják, vagy sütemények töltésére használják, illetve ivólevet készítenek belőle. Nagy mennyiségben forgalmazzák almaborként feldolgozva. Az almamag lenyelését kerüljük, mert sötétbarna héja ennek is mérgező. Egyébként a levelei és a kérge szintén tartalmaz toxikus anyagokat.

A mirtuszalma, vagy ahogy a szakemberek nevezik, a jambóza nem igazán zamatos, de azért kedvelt gyümölcs. Tojás alakú bogyós termése sárgászöld színű, és hossza nem nagyobb 4 centiméternél. Jellegzetessége az alján látható csészelevelek. A vékony, fényes héj alatt kb. 5 mm vastag sárgásfehér gyümölcshús található, ami édeskésen savanyú, és rózsaillatú. A többi helyet a kb. 2 cm átmérőjű barna, kemény, érdes héjú mag tölti ki. Frissen és kandírozva egyaránt fogyasztják. Cukorral felfőzve a mi birssajtunkhoz hasonló desszertet készítenek belőle. A belőle főzött kompótot, lekvárt, zselét, szirupot citrommal dúsítják, hogy markánsabb legyen az íze. Desztillált levéből értékes rózsavizet gyártank. Attraktív, csillagszóróhoz hasonló virágja miatt díszfaként is igen kedvelt. Erős rózsaillatáról kapta nevét a rózsaalma Alakja gömbölyded, húsa ropogós, lédús, és nagyon édes. Ezért egyszerre csak keveset lehet belőle fogyasztani. Éretten a héja baracksárga színű, és nagy fehérjetartalmú belébe 1-2 mag ágyazódik be. Mivel megtévesztési hasonlít hozzá, sokan összetévesztik a mirtuszalmával. Nehezíti az azonosítást, hogy a rózsaalma, illetve mirtuszalma ránézésre nagyon hasonlít a guáva egyes fajtáihoz is. Csak a felvágása, a magvak szemügyre vétele után dönthető el egyértelműen, hogy melyik gyümölcsről van szó.

Mint a neve is mutatja a maláj szigetvilágban honos a malájalma. Általában körte alakú, de vannak tojás vagy henger formájú változatai is. Mérete 5 és 10 cm közötti. A héja barnásvörös, sárgás foltokkal, vagy zöld pettyekkel, csíkokkal tarkított. Kissé viaszos bevonatú, de azért fényes, nagyon vékony, és nem húzható le. Nincs is rá szükség, mert héjastól is fogyasztható. A nem túl leveses fehér gyümölcshúsa almaszerű. Íze üdítő, de nem nagyon zamatos, almalére emlékeztető. A közepén egy kb. 3 cm átmérőjű, gömbölyded, kemény, barna mag található. A kontinentális almához hasonlóan többnyire nyersen fogyasztják, de ebből is gyakran készítenek kompótot, süteményeket, valamint lekvárt és gyümölcszselét. Ezt a fajta almát is általában szegfűszeggel és fahéjjal fűszerezik.

Ugyancsak formája alapján kapta nevét a kei alma vagy vadbarack. Mérete sem különbözik nagyon a kontinentális almák átlagától. Az igazság azonban az, hogy inkább hasonlít a ringlószilvára, mint az almára. A héja is ugyanolyan bőrszerű és fényes, de nem vörös, hanem sárga. Íze savanyú, de frissítő hatású. A zamata leginkább a sárgabarackra emlékeztet. Az emberek és az állatok egyaránt kedvelik. Sokan úgy fogyasztják, hogy kettévágják, kikanyarítják a magházát, és meghámozzák, majd megszórják cukorral, és néhány óráig állni hagyják. Gyümölcssalátába is gyakran használják. A háziasszonyok szirupot, gyümölcstortát, dzsemet, zselét és ecetes savanyúságot készítenek belőle. Almaszerű termése van a spanyol tamarindnak is. A max. 5 cm átmérőjű, gömbölyű bogyó héja általában zöld, itt-ott barna, rozsdaszerű elszíneződéssel. A vékony, tömör, kissé fényes héj alatt fehér, almához hasonló gyümölcshús van. Az íze is az almához hasonlít, édeskés és kissé savas. A közepén 4-6 üregű kamra található, amelyben egy-egy sötétbarna, bab alakú, max. 2 cm hosszú mag foglal helyet. Az érett gyümölcsöt nyersen, héjastól fogyasztják, vagy lekvárt főznek belőle. Éretlenül leszedve megpárolják, és zöldségköretként tálalják.

Jóval intenzívebb ízű a mexikói alma vagy fehér szapota.. Max. 12 cm átmérőjű, lapított gömb alakú termésén alul keresztirányú bordák, benyomódások láthatók. Héja sárgászöld, sima és fényes. Az 1 mm vastag héj alatt a krémszínű terméshús lágy, bő levű és édes, savas mellékízzel. Egyes fajták, főleg a héj alatt gyantás aromájúak, és emiatt enyhén kesernyések. Belül a 3-5 kemény falú magkamrában egy-egy barna színű, fényes, max. 3,5 cm hosszú, keserű mag húzódik meg, amit eldobnak. A terméshúst szeletekre vágva nyersen fogyasztják, de sokan lekvárt főznek belőle. A háziasszonyok tejes ételekhez adva használják. Nem csak a magja, hanem a levele és a kérge is mérgező.

A görög mitológiában is nagyra becsült gyümölcs volt a gránátalma^. A nevét onnan kapta, hogy teljesen megérve a terméshéj megszárad, melynek következtében felreped. Ekkor robbanásszerűen szétszórja magvait a környeztében. Az alma formájú gyümölcs jellegzetessége az alján levő koronaszerű csészelevelek. Vékony szívós héjának színe a sárgától a piroson át a lilásvörösig változó. Sem a héja, sem a gránátpiros bélállománya nem fogyasztható. Csupán a szivacsos belsejében található, bab alakú, általában skarlátvörös, lédús magvai, illetve azok magköpenye ehető. Az apró magvak körül max. 9 mm hosszú, vékony hártyával körülvett tömlő képződik, amely rendkívül zamatos levet tartalmaz. Egyes fajtáknál a magköpeny színe sárga. Kiskanállal kikaparva igen üdítő csemege, de akinek ehhez nincs türelme, a csiszolt gránátkőhöz hasonló tömlők savanykás levét citromfacsaróval is kinyerheti. A gránátalmalé külön is kapható. Amerikában igen kedvelt üdítőital. A termőhelyén zselét és szirupot is készítenek belőle. A termés más részeit az ipar hasznosítja, illetve a gyógyászat tart rá igényt. Sokan dísznövényként ültetik. -10 °C-ig fagytűrő, ezért a mérsékelt égöv alatt is termeszthető. A törpe gránátalma szobanövényként nevelhető, és gyümölcse szintén ehető.

Tojás alakú, és max. 8 cm hosszú a sötétlila héjú marakuja vagy passiógyümölcs. A kb. 3 mm vastag, tömör, bőrszerű, fényes, sima héja az érés során ráncossá válik, és megfeketedik. Zöldessárga, zselés állagú, csillogó húsába sok apró, fekete mag ágyazódik be, amelyek szintén ehetők. Fogyasztásának legcélszerűbb módja, hogy keresztben kettévágjuk, és az édes-, savanykás-, lédús húsát kikanalazzuk. Markáns, egzotikus íze semmilyen más gyümölcshöz nem hasonlítható. Átható, különleges zamata és illata folytán gyümölcssalátákba, dzsemekbe és koktélokba is előszeretettel alkalmazzák. Lekvárként, zseléként vagy szirupként sütemények kedvelt ízesítőanyaga. Aromás üdítőitalt, joghurtot és fagylaltot is készítenek belőle. A marakujára különösen igaz az a megállapítás, hogy a trópusai gyümölcsök ízét szokni kell. Aki soha sem kóstolta őket, kifejezetten undorodik tőlük. Mások viszont nagyon kedvelik őket.

A marakuja sárgászöld színű, viaszos héjú változata a sárga passiógyümölcs. Aranysárga gyümölcshúsa savanyú, markáns ízű. Zamata még a bíbor színű változatnál is aromásabb. A max. 6 mm hosszú, lapos magok itt is ehetők. Elsősorban gyümölcslevesek, dzsemek, lekvárok, zselék, szirupok készítésére; jégkrémek, joghurtok ízesítésére használják. Sokáig nem szabad főzni, mert a hosszú hőkezelés során lebomlanak az ízanyagai. Az üdítőitaloknak, desszerteknek ugyancsak kedvelt adalékanyaga, mert különleges, egzotikus aromát kölcsönöz nekik. A passiógyümölcs különleges változata a futóbanán néven is ismert banánmarakuja. Ennek a növénynek is nagyon szépek a virágai, ezért sokan díszfaként ültetik. Orsó alakú gyümölcse sötétsárgára érik. Hossza 7-14 cm, szélessége pedig 3-4 cm. Gyümölcshúsa narancs ízű, és sok fekete magot tartalmaz. Az ipar rostos levet és jégkrémet készít belőle. Dél-Amerikában koktélok kedvelt alapanyaga. Tejturmixot és gyümölcszselét is készítenek belőle.

A passiógyümölcsnek van még vagy húsz ehető fajtája, melyeket többnyire granadijja néven forgalmazzák. Ezek egyike az édes granadijja. Tojás alakú, vörös foltokkal tarkított, narancssárga színű, max. 7 cm hosszú termésének jellegzetessége a rajta maradt szára. Csak késsel lehetne levágni a fáról, ezért rövid szárral árusítják. A vékony, kemény, enyhén fényes héj alatt szivacsos állagú, fehér védőburok található. Ez fogja körbe a világosbarna terméshúst, amely szintén tele van ehető magvakkal. Az íze édes, zamatos, de nem annyira markáns és illatos, mint a passiógyümölcs. Ezért többnyire nyersen fogyasztják. Érdemes még megemlíteni az óriás granadillát, melynek formája a spárgatökhöz hasonló. Nem fán terem, hanem kúszónövény. Hossza elérheti a 35 centimétert is, a tömege pedig a 3 kilogrammot. Sárgászöld héja sima, fényes. Vékony héja alatt 4 cm vastag, üveges fehér magköpeny található, ami szintén ehető, de nem túl jó ízű. Általában párolva fogyasztják, vagy cukros lében kifőzve kompótként tálalják. Gyakran keverik zöldségsalátákba. A magokkal telített gyümölcshús itt is a termés belsejében található. Ennek már intenzívebb az íze, de nem annyira egzotikus, mint a marakuja. A savanykás terméshúsból szirup, és italok készülnek. Különlegessége, hogy gyógyhatással rendelkezik.

Nevével ellentétben nem hasonlít az almához a fásalma. A max. 10 cm átmérőjű, gömb alakú bogyó héja fénytelen, homokszemcsés. Színe világosbarna, sötétebb barna foltokkal. Az 5 mm vastag fás héj alatt aranybarna, szívós, rostos bélállomány található. A száraz, lisztes terméshús íze savanykás, édeskés, gyantás mellékízzel. Elszórtan nagyszámú, világosbarna, lapos, ovális, kb. 5 mm hosszú mag ágyazódik bele. A keresztben kettévágott gyümölcsből kikanalazzák a terméshúst. Általában a magjával együtt eszik. Szirup és rostos lé is készül belőle. Sokan kókusztejjel keverve zselét és csatnit készítenek a müzliszerű húsából. Felhasználását fokozza, hogy gyógyhatással rendelkezik. Régen a szultánok fája volt a kepel, és gyümölcse a gyakori gyermekáldás megakadályozását szolgálta. Fogyasztása a nőknél átmeneti sterilitást vált ki. A legfeljebb 6 cm átmérőjű, gömbölyű vagy tojás alakú termés kocsány felőli vége kicsúcsosodik. 1 mm vastag barna, érdes héján egy hosszirányú varrat látható. A sárga, teljesen megérve rózsás árnyalatú gyümölcshúsba 4-6 elliptikus mag ágyazódik be keresztben. A rendezetlenül elhelyezkedő barna magok hossza elérheti a 3 centimétert is. A keresztben kettévágott gyümölcsöt nyersen eszik.

Ősidők óta ismert és termesztett gyümölcs a szúrszop vagy más néven tüskés annóna. Formája sokféle lehet. Többnyire tojás alakú, az alján elgörbült csúcsban végződve. Nem ritka azonban a körte, vese és szív alakú változat. Tömege elérheti a 6 kilogrammot, hossza pedig a 35 centimétert is. (Az átlagos súlya: 2 kg.) Sötétzöld héjából kb. 1 cm hosszú, kúp alakú, lágy tüskék állnak ki. A vékony, keserű héj alatt az erős aromájú, illatos gyümölcshús hófehér, benne babszem méretű, sötétbarna vagy fekete magvakkal. A magvak itt is elszórva ágyazódnak be a homogén bélállományba. A lágy, rostos, bő levű terméshús inkább savanyú, mint édes, és különleges zamata van. Illata és íze az ananászhoz és a mangóhoz hasonló. Fogyasztási és feldolgozási módja megegyezik az ökörszívalmával. Kedvelt alapanyaga még a gyümölcssalátáknak. Tejszínnel felfőzve önálló desszertként tálalják. Kettévágva a húsa hamar bebarnul. Magjának lenyelésétől itt is tartózkodjunk. Éretlenül leszedve zöldségként használják, vagy levesbe főzik.

Nem sokban különbözik tőle a hegyi annóna. A tojásdad gyümölcsöt gyengén kirajzolódó pikkelyek fedik, és ezekből állnak ki a kb. 2 mm hosszú lágy tüskék. A színe világoszöld, és max 18 cm hosszú. Az éretten vajsárga gyümölcshús lágy, rostos, és bő levű. Íze édeskésen savanyú, kesernyés mellékízzel. A sok barna mag hossza elérheti a 2 centimétert is. Mivel nem annyira finom, mint a tüskés annóna, nyersen nemigen fogyasztják. Főleg üdítőitalt készítenek belőle. A hegyi annónánál jóval finomabb a vörös annóna vagy szonkoja. Tojás alakú, vagy gömbölyded termésének héja úgy néz ki, mint egy tüskésdisznó. Itt a sűrűn egymás mellett álló rombusz alakú tüskék barna színűek, mint a fenyőtoboz. A tüskék hossza és vastagsága a tüskés annónánál is nagyobb, de ezek is lágyak, nem szúrnak. A vastag héj alatt a gyümölcshús aranysárga színű. Rostos, lágy, benne ugyancsak sok maggal. A legfeljebb 3 cm hosszú, sötétbarna és szintén mérgező magokat vékony, fehéres hártya veszi körül. Az ehető bélállomány édes, zamatos íze leginkább a mangóra emlékeztet. Ezt is kettévágva, és terméshúsát kikanalazva fogyasztják. Sokan szitán áttörik, és vízzel felhígítva, rostos léként isszák. Ízletes húsa miatt a fán élő állatok is előszeretettel dézsmálják ezt a gyümölcsöt.

Egyébként a meglehetősen népes annónacsalád alapváltozata az annóna. Gyümölcse apró termésrészekből tevődik össze. Ezért zöld színű héja rücskös. Illatos, édes húsa krémszínű. Frissen és feldolgozva egyaránt fogyasztják. Mivel nem olyan finom, rokonainál kevésbé népszerű. Sajátos gyümölcs a balzsamalma. Nem fán terem, hanem egy kúszónövényen. Fára csak akkor kerül, ha felfuttatják rá. Úgy néz ki, mint egy óriási citrom. Tömege 0,5 és 1 kg között van. Aromás sárga gyümölcsét bolyhos burok veszi körül, ami igen különleges látványt nyújt az érésben levő termésnek. Viaszos tapintású, enyhén fényes, szemölcsös sárga héja alatt finom gyümölcshús található, amelybe sok mag ágyazódik be. A fekete magok hossza 2-3 cm. Igen elterjedt a gömbölyű fajtája is. Ez kisebb méretű, a héja is vékonyabb, és narancssárga színű. Az íze is jobb, mint az ovális fajtáé. Az illata egyiknek sem kellemes. Többnyire frissen fogyasztják, de gyümölcssalátákhoz is gyakran használják. Éretlenül leszedett terméséből főzeléket készítenek. Gyógyhatással is rendelkezik. Charantin-tartalma folytán csökkenti a vér cukorszintjét, optimalizálja a cukorháztartást. Emellett koleszterin- és triglicerid-szint csökkentő hatással is rendelkezik.

A mi sárgadinnyénk trópusi megfelelője a papaja vagy dinnyefa. Alakja a sárgadinnyéhez hasonló, de az egyik végén elkeskenyedik, a sonkatökhöz hasonlóan csúcsos. Sima, kissé fényes héjának színe a világossárgától a sötét narancsszínig változó. A vékony héja alatt sárga vagy narancsvörös színű, lédús, édes hús van. Általában sárgadinnye ízű, némi kajszibarack beütéssel; de olyan változat is van közöttük, melynek zamata inkább a málnára emlékeztet. Mérete eltérő, 10-30 cm hosszú, és 0,5-3 kg tömegű. Legfinomabb a Hawaii szigeten termelt kisméretű fajta. Vannak hosszúkás, cukkini formájú fajtái is. Ezeknek a hossza elérheti az 50 centimétert is. Az ízük azonban nem túl jó. A sárgadinnyéhez hasonlóan a papaja közepében végighúzódó üregben is sok apró mag található. A kb. 5 mm hosszú, tojás alakú, sötétbarna magvai csípősek, a zsázsához hasonló ízűek. A trópusok alatt szinte mindenütt termesztik. Jól bírja a szállítást, ezért az európai gyümölcspiacon is megtalálható. Sajnos az exportált példányok nem a legfinomabbak, mivel éretlenül szedik le őket. Emiatt ízük meg sem közelíti a nálunk termelt sárgadinnyéét. (Citromlevet csepegtetve rá valamit javul a zamata.) Turistaútjaink során azonban a helyi piacokon hozzájuthatunk érett papajához is. Fogyasztási módja megegyezik a sárgadinnyével. Kettévágják, a magjait kikotorják, majd az édes húsát szeletelve, hámozva, nyersen eszik. A kisebb példányokat nem szeletelik, hanem kanállal kivájják a húsát. Rostos levet, befőttet, szirupot és jégkrémet készítenek belőle. Éretlenül leszedve sokan kandírozzák, vagy ecetben savanyítják. Nagyon szapora, akárcsak a tök.

Különleges fajtája a hegyi papaja. Kisebb méretű és ízletesebb, mint a jól ismert rokona. Alakra hasonlít rá, de nem kerekded, hanem bordás. Hossza 6-15 cm, és éretten a héja sárgászöld. A zöldes- vagy sárgásfehér árnyalatú gyümölcshúsa üveges, és nagyon bő levű. Savanykás ízű, és intenzív gyümölcsillata van. Max. 7 mm hosszú barna magjainak héja ráncos, és áttetsző, fehér magköpeny veszi körbe őket. Bár nyersen is ehető, többnyire párolva fogyasztják, vagy zselét, rostos levet készítenek belőle. Tejnedvében fehérjebontó enzim található, ezért az ipar főleg húspuhításra használja. Magvai bélpanaszokat okoznak, ezért eldobják. Ez a fajta papaja rövid ideig a fagypont körüli hőmérsékletet is kibírja. Ennek tudható be, hogy bár trópusi gyümölcs, a hegyekben is terem. A dinnyefa oldalági rokona a babakó. Ennek az Új-Zélandon nagy mennyiségben termesztett fajtának az íze legjobban az ananászhoz hasonlít. A másik trópusi dinnye a tüskésuborka vagy kiwano. Termése elliptikus, max. 15 cm hosszú és 70 dg súlyú. A héja világító aranysárga, melyből erőteljes, kúp alakú tüskék merednek ki. A sárga gyümölcshús legfeljebb 1 cm vastag. Az angolok által tüskés dinnyének nevezett gyümölcs túlnyomó részét nagyszámú 7 × 4 mm-es tojás alakú lapos mag, és azok magköpenyei foglalják el. Az üveges, méregzöld magköpeny színe sötétzöld. Íze édeskés, a citrom és a banán keveréke.

Zöldségként és gyümölcsként egyaránt fogyasztják a pepinó cserje termését, a perui uborkát. Gyümölcsének íze a sárgadinnyéhez és a körtéhez hasonlít. A gömbölyű vagy szív alakú termés hossza: 10-15 cm. Színe sárga, hosszanti kékes vagy vörösesbarna sávokkal tarkítva. (Van egy hosszúkás változata is, amit főleg Irakban termesztenek.) A vékony héj alatt világossárga, lágy, lédús gyümölcshús rejlik. A kb. 3 mm nagyságú homokszínű, lapos magvak itt is a termés közepén található üregben vannak, egy csomóban. Léteznek magvatlan fajták is. Akkor tekinthető érettnek, ha ujjainkkal megnyomva puhának érezzük. Ha nem elég puha, papírzacskóba rakva, szobahőmérsékleten 1-2 hétig érleljük. Mivel a kontinentális dinnyékkel ellentétben a pepinó utóérő gyümölcs, nem fog megromlani. Az érett gyümölcs azonban 1 hétnél tovább már hűtőszekrényben sem tárolható. A terméshúst általában nyersen, héj nélkül fogyasztják, vagy lekvárt főznek belőle. Sokan párolják, és zöldségként tálalják. Feldolgozás esetén érdemes néhány csepp citromlevet hozzáadni, ami kiemeli az aromáját. A kontinentális sárgadinnyével ellentétben nem csak egynyári, hanem évelő bokrokon is termeszthető.

Nem csupán a nevében, hanem az ízében is meglehetősen egzotikus gyümölcs a durián. 15-30 cm hosszú, zöld színű, illetve sárgára érő ovális termését kemény, fás héj, és durva, gúla alakú tüskék borítják. Tömege elérheti a 8 kilogrammot is. Belsejében öt ovális magház található. Mindegyik rekeszben 1-5 gesztenyeméretű mag húzódik meg a gyümölcshúsba beágyazódva, amelyek pirítva szintén fogyaszthatók. A kókuszdióhoz hasonló páncélszerű héját baltával vagy bozótvágó késsel törik fel. Sárgásfehér, selymesen szálas, krémszerű húsa finom, édes, zamatos, de a szaga igen kellemetlen. Egyesek szerint a rothadt hagymához, mások szerint a túlérett sajthoz hasonló bűzt áraszt magából. Akinek sikerül leküzdenie a kénes szaga által kiváltott undort, kellemesen csalódik benne. Aromája leírhatatlan; a vanília, a camembert sajt, a tojáslikőr, a fokhagyma és a retek egzotikus keveréke. Nem célszerű felvágva tárolni, mert óráról órára erősebb lesz a szaga. Az ínyencek szerint akkor a legfinomabb, amikor a legbüdösebb. Ilyenkor már a bennszülöttek sem tűrik meg a lakásban, kint szabad ég alatt tárolják. Számukra életveszélyes is lehet ez a gyümölcs. Akinek a fejére esik, azt a kókuszdióhoz hasonlóan agyon is ütheti. Leszedni ne kell a fáról, mert éretten lehullik. Délkelet-Ázsiában a gyümölcsök királyának nevezik. Lehet benne valami, mert ez az egyetlen gyümölcs, amelyet a tigris is elfogyaszt. Mancsával berepeszti a héját, és a karmaival élvezettel kikanalazza a belsejét. Feldolgozva is népszerű gyümölcs. Mártást, jégkrémet készítenek belőle. Sokan pasztává főzve ételízesítőként használják. Éretlen állapotban a fehérjékben, zsírokban és szénhidrátban gazdag terméshúsából főzeléket csinálnak.

A világ legnagyobb gyümölcse a dzsekfrút. Hossza az 1 métert, szélessége a 0,5 métert, tömege pedig a 40 kilogrammot is elérheti. (Az átlagos hossz: 50-60 cm.) Alakja körte, vagy henger formájú. Barnászöld héját apró, hatoldalú piramis alakban kihegyezett rücskök, rövid tüskék borítják. Kb. 1 cm vastag fenyőtobozszerű kemény héját csak fejszével lehet felvágni. Az alatta található lemezes terméshús egy központi, vastag, fehér terméskocsány köré rendeződik. Minden termésrészben egy-egy mag található, amelyet fajtától függően sárga színű, kocsonyás, lágy vagy szilárd húsú magköpeny vesz körül. Összesen 500 db 2-4 × 1,5-2,5 cm méretű mag is lehet benne. Nem nehéz meglelni őket, mert a több száz mag a belső, szilárd terméskocsány körül helyezkedik el. Aranybarna színű, sajátos ízű mézédes húsát darabokra vágva frissen fogyasztják, de aszalva és befőttként is kedvelik. Ezenkívül lekvár, zselé, csatni és szirup készül belőle. Kandírozva szintén kedvelik. Szárítva vagy kandírozva az európai ízlésnek is jobban megfelel az állaga. Frissen fogyasztva az édes íze meglehetősen átható, a duriánhoz hasonló illattal párosul. Az éretlen, sárga húsú termésből főzeléket vagy savanyúságot készítenek. Mandula méretű héjas magjait feltörik, majd megfőzik vagy pirítják. Lisztté őrölve és gabonaliszttel keverve finom süteményt sütnek belőle. Ez a több napon át kitartó kiadós gyümölcs fontos népélelmezési cikk. A közép-amerikai országokban a szegények eledele.

A dzsekfrút rokona az indonéziai kenyérfa. Fajtársával ellentétben nem a fa törzsén, hanem az erős ágakon fejlődik. Ovális termésének mérete kisebb, max. 35 cm hosszú, és 15 cm átmérőjű. A héja is vékonyabb. Súlya: 1-5 kg. Rücskös, apró dudorokkal teli héja éretten sárga vagy sárgásbarna. Nevét onnan kapta, hogy nem gyümölcsként, hanem főleg zöldségként fogyasztják. Kókusztejben megfőzik, vagy levest csinálnak belőle. Malajziában rizslisztből készített palacsintatésztába mártják, és bundázott gyümölcsként forró olajban kisütik. Bő levű, édes, zamatos, sötétsárga gyümölcshúsa azonban nyersen is fogyasztható. Intenzív íze folytán jobban kedvelik, mint a dzsekfrútot. A szaga is erősebb. Évente háromszor terem.

Az igazi kenyérfa valójában nem gyümölcs, hanem zöldség, fontos népélelmezési alapanyag. Nevét onnan kapta, hogy beérés előtt illata a friss kenyérhez hasonló. Alakja gömbölyű vagy tojás alakú. Átmérője 10-20 cm, súlya pedig meghaladja az 1 kilogrammot. Héja zöld vagy sárgászöld, fénytelen. A számos termesztett fajta két különböző csoportra osztható. A magot tartalmazó fajtákon kúp alakú, max. 1 cm hosszú, lágy, zöld tüskék találhatók. A magvatlan fajtákat szemölcsszerűen kiemelkedő pikkelyek borítják. A vékony héj alatti zöldes gyümölcshús lisztes, lágy, leveses, pépszerű és keményítőben gazdag. Ebbe ágyazódnak be a kb. 3 cm hosszú tojásdad vagy bab formájú barna magok. Héjuk fényes, sötétbarna, és alatta ehető magbél húzódik meg. A magvatlan fajták húsa hófehér. Ezt mindig éretlenül takarítják be, hogy a terméshúsa ne színeződjön el, és szilárd, lisztes maradjon. Többnyire a burgonyával megegyezően fogyasztják. Meghámozva, szeletekre, illetve kockákra vágva megfőzik, vagy megsózzák és olajban, vajban megsütik. Igen tápláló, és kellemes ízű, dióra emlékeztető zamattal. Ecetes savanyúságot is készítenek belőle. Megszárítva és őrölve kekszet, kenyeret sütnek a lisztjéből. A magvas fajták termését is éretlenül szedik le, és szintén hőkezelve fogyasztják, mert nyersen hashajtó hatású. Egy részét azonban hagyják teljesen megérni, sőt megvárják, hogy lehulljon a fáról. Ennek már csak a magja fogyasztható, amelyet főzve vagy pörkölve gesztenyeként tálalnak. Vastag héjénak feltörése nem könnyű. A kenyérfagyümölcs húsának magas latextartalmát kivonva enyvet és rágógumit is előállítanak belőle, a fák kérgéből pedig fonalat készítenek. Levelei gyógyhatással rendelkeznek.

A harmadik kenyérfa a baobab, vagy más néven majomkenyérfa. Ovális, illetve vaskos uborkaalakú termésének hossza max. 35 cm, szélessége pedig legfeljebb 16 cm. Fás, rostos, nemezszerű héja megérve sárgásbarnává válik. Vastagsága 0,5-1 cm. Alatta nyálkás, savanykás pulpa található, amelybe számos gömbölyded vagy elliptikus mag ágyazódik be. A kemény héjú, világos színű magvak hossza kb. 1,5 cm, és fehér, lisztes magköpeny veszi őket körül. Ízletes húsát nyersen fogyasztják, de gyakran megszárítják, és felhasználás előtt vízbe áztatják. Magvait sem dobják el, hanem leszopogatják róla a lisztes magköpenyt, és megszárítják. A belsejében meghúzódó olajban gazdag, mandulaízű magbél igen tápláló, de vastag héja nehezen törhető meg. Ennek a sokoldalúan hasznosítható fának a fiatal hajtásai és a gyökerei is ehetők. Megszárított zsenge leveleiből készítik a "lalo"-nak nevezett kalciumban gazdag élelmet. Kérgéből tartós kosarat, kötelet, kenderszerű textíliát és cserzőanyagot gyártanak. Tannintartalmú kérge lázcsillapításra is alkalmas. A majomkenyérfa őshazája Afrika. Rendkívüli szárazságtűrése és igénytelensége folytán még a Sahel övezetben is ültetik.

A dzsekfrúthoz, a magvas kenyérfához és az indonéziai kenyérfához hasonló gyümölcs a marang. Ránézésre a dzsekfrút és a tüskés bőrű kenyérfa közötti átmenetnek tekinthető. Alakja ovális. Hossza: 15-20 cm, átmérője 10-13 cm. Súlya max. 1 kg. Vastag kérgét kb. 1 cm hosszú lágy, széles tövisek borítják. Amikor a gyümölcs megérik ezek keménnyé és törékennyé válnak. Megérve nem esik le a földre. Akkor kell leszedni, amikor még kemény, és hagyni kell érni, amíg megpuhul. Ekkor zöld színe sárgává válik. A gyümölcshúshoz a kéreg körbevágásával juthatunk hozzá. Ezt követően el kell fordítani egymáson a két féldarabot, és finoman szét kell húzni. Leveses gyümölcshúsa hasonlít a dzsekfrúthoz, de fehérebb. Erős szaga, és édes zamatos íze van. Magjai viszonylag nagyok. Színük fehér, és 12 × 8 mm méretű magbelet tartalmaznak. Felnyitása után a marangot néhány órán belül el kell fogyasztani, mert gyorsan elveszíti a zamatát, és a gyümölcshúsa oxidálódik (bebarnul). Magjai főzve vagy pörkölve finomabbak.

A paradicsomfa amarijja a paradicsom rokona. Íze azonban nem hasonlít a paradicsomra. Tojás alakú, hossza a 10 centimétert, tömege pedig a 10 dekagrammot is elérheti. A héja tömör, sima és fényes. Ennek a C-vitaminban gazdag gyümölcsnek három fajtája ismert. A sárga héjú a legzamatosabb. Enyhén kesernyés, de alapvetően édes. Íze a szilvára emlékezetet, de annál zamatosabb. Ezért gyümölcsként fogyasztják, illetve citrommal keverve dzsemet, lekvárt vagy szirupot készítenek belőle. Befőttként is tartósítják. A levéből kitűnő üdítőital állítható elő. A piros és bordó héjú fajták kívül-belül úgy néznek ki, mint egy nagyméretű Lucullus paradicsom. Az ízük is meglehetősen savanykás, enyhén sós mellékízzel. Emiatt karikára vágva főleg zöldségsalátát vagy csatnit készítenek belőle, illetve pikáns ízt kölcsönöznek vele a gyümölcssalátáknak. Párolva köretként is kedvelt. Lédús húsukban a paradicsomhoz hasonlóan sok apró, sötétbarna, ehető mag található. Zárt, bőrszerű héjuk következtében hűtőszekrényben hetekig tárolhatók. A paradicsomnál vastagabb héjuk könnyen hámozható. Ha néhány percre forró vízbe dobjuk, kés nélkül is lehúzhatjuk. Ebben az állapotában sokan szitán áttörik, és sóval borssal fűszerezve kenyérre kenik. Ízre és formára kísértetiesen hasonlít a kontinentális paradicsomhoz a kannibálparadicsom. A Fidzsi-szigetekről származik, és úgy eszik, mint mi a paradicsomot. Leveleit is felhasználják salátának. Nevét onnan kapta, hogy régen a kannibálok ebből a paradicsomból készített szósszal ették az emberhúst. Mi már nem esszük meg egymást, de a főtt marhahúshoz most is a legkedveltebb köret a paradicsommártás.

Aki először kóstolja meg, nincs túlzottan elrag