Születésnapomon

Hetven hat év morzsolódott szét
Ujjaim között
Emlékeim kőhalmaza tetején,
Kettétörött
Világom jobbik felét keresném


Hová nyúljak a lényegért még
Nem tudom
Megtalálni mivolt belóle szép
Próbálkozom
És feledem azt mi sallangokra tép


Vagy ami belém égett, mint bélyeg
Ami, ki nem törülhető
Vagy mi felemelt és kemény tények
El nem kerülhetők
Mert velük minden nap együtt élek


Napok, évek, kitudja mennyi még:
Visszanézni van idő
Minden emlék mi velem történt szép
Mit tartsak meg midőn
Az élet, ha vég felé jár, számadásra kér


Mi jó, mi rossz, szétválasztani akarom.

   A csipkebokor

 

 

Meg akaszt a csipkebokor

Tovább menni nemtudok

Karvaj csőrű tüskéjével

Nadeágomba harapott

 

 

Engedj tovább te gyenge ág

Engem ott a munka vár,

Neked nálam jobb a sorsod

Kötekedni hidd el kár.

 

 

Amig állok elmerengve

nyurga szél vész közeleg

Átsuhant a bokrok között,

S a hegytetöre költözött

 

 

Látni nyomát amerre járt,

Levél hullott ág törött,

Borzongott a gyenge nádszál,

S fű remegett a föld fölött

 

 

Nadtág reccsent,gyenge ág tört,

A csipke bokor engedett

Kettőnk harca igy ért véget

Győztes nélkül vesztesen

 

     Csáji Lajos

 

 

Anyámhoz

 

 

Zsellér népség szépleánya

Hoszonnyolc évesen,

Ötödik ként engem szültél

Egy sötét november éjjelen,

Életnek, halálnak.

Az én imám

Én esténként nem imátkozom.

Akaratod előtt meghajtom magam.

Megadtál mimdent áldott volt napom.

Hagylak pihenni jó uram.

Hogy mi jó nekem te jól tudod,

Többre vágyni is csak általad lehet.

Te kergetsz ha pénzután futok,

S te állitasz meg ha túl mohó leszek.

Mit kérhetnék tőled többet, jobbat?

Gazdagságot?hü asszonyt? ,gyereket?

Nekem te kérés nélkül is megadtad

Áldom is érte nevedet.

Reggel parancsodra nyitom ki szemem,

Kezem imára kulcsolni nemtudom.

Így ment el

Müszerek közt fehér ágyon

Még fehérebb agg asszony.

Az éltért küzd élni vágyón.

De túl van már az álmokon.

Álványról csöpög testébe az élet,

De szárnyát bontja ,repülne már

Tépett fészkéből a lélek

Még egy utólsó biztatásra vár.

Ajka rebeg még néhány mondatot,

Remedve nyúl egy másik kézut5án.

Vér idegen kéz mit megfogott,

Ez ápolta bár szomszéd volt csupán.

Mert férjétől és istenétől

Gyermek áldást nemkapott.

Veled

Vad vihar dúl lelkemben

Forgó szele téged keres.

Be bujik sötét celláiban,

És kázen fogva elém vezet.

Mért mentél el és hagytál egymagam,

Nélküled béna lettem én.

De kezem a felhők mögé érne,

Szivem onnan vissza hozna még.

Ülsz most csillagok tövén,s könnyed pereg

Értem,hogy enyhisd vele megárvult életem,

De jó lenne veled ott fent lenni már,

Nyilna értünk itt lenn sok virág.

Hogy ki voltál nekem már nem hallhatod,

S,hogy kivoltam én neked,te nem mondhatod.

Itt maradok

Vágtassatok gondolatim lovaim,

A gyeplő szárát közétek dobom.

Repítsetek multam tág mezein,

Sikon, hegyen ,hegyoldalon.

Járjátok be vad buija gondok,

Bús moha lepte útjait.

Találtok e napsütötte dombot?

Hol szárnyra keltek egykor vágyain.

Hol találtok tágas rétet?

Erdő szélén kanyargó patakot?

Hol találtok meleg fészket

Hol zúgó fejem álomra hajthatom?

Lassitsatok, nagy ez a rohanás.

Néhány helyen töltsünk kis időt.

Amíg alszol

Ágyad mellett állok,nézem arcodat,

Behunyt szemed körül,mélyülő ráncokat

Ajkad szögletében,bujkáló mosolyod,

A beömlő napsugártól fénylő homlokod.

Nyugodt lehet álmod vajon merre jársz?

Álmaid útján mond, lehetek a társ?

Vagy vidám angyalokkal mint pihe úgy lebegsz,

Tarka rétek,hegyek,s a mindenség felett?

Bár merre jársz,léted ide vissza hoz,

A múló időt tenyeredbe hiába markolod.

Egy vétlen érintéssel álmod véget ér,

Ha simogató kezem az arcod hoz ér.