Az én imám

Én esténként nem imátkozom.

Akaratod előtt meghajtom magam.

Megadtál mimdent áldott volt napom.

Hagylak pihenni jó uram.

Hogy mi jó nekem te jól tudod,

Többre vágyni is csak általad lehet.

Te kergetsz ha pénzután futok,

S te állitasz meg ha túl mohó leszek.

Mit kérhetnék tőled többet, jobbat?

Gazdagságot?hü asszonyt? ,gyereket?

Nekem te kérés nélkül is megadtad

Áldom is érte nevedet.

Reggel parancsodra nyitom ki szemem,

Kezem imára kulcsolni nemtudom.

Mert őket te fogod míg beszélsz velem.

Ezért uram reggel sem imátkozom.

Én napközben ha fáradtan megállok

Izzadt vállmon ott érzem kezed.

Ilyenkor veled imátkozom ,

Mert te is szóba állsz velem.

A földi ima csak kérés, könyörgés.

Hozzád imátkozik ki tenni rest.

Csodára várva a napnak végén,

Buzgólkodva ima házba megy.

Ha haza hivsz ha haza vársz,

Könyörgésem hallani nem fogod.

Akkor is csak annyi lesz imám.

Uram legyen meg a te akaratod.

              Csáji lajos

Nemkészülök

A halálra nem készülök,addig akarok égni,

Még tudok hinni,még tudok remélni

Ha majd bús dalokat penget a szivem húrja,

Ha felbukom,s nincs ki utánam nyúlna,

Mátr nem akarok élni.

Békét kötök mindennel,mielött elmegyek.

Megkövetem a vizet, a fákat, a hegyeket.

A földet,mert a testébe gödröt ások,

Mert be fogad és el nem átkoz.

Nincs vétkem mit megbocsásson.

Ha meghalok ne szórjátok szét hanvamat.

Ne lepje be szürke hamu a fákat virágokat.

Ahogy jöttem elmenni ugy akarok,

Boruljon a sírom virág koszorúba,

Nem halok meg haragomba.

Őrizze a föld szikár vázamat,

Századokon át.

Lepjem meg ha kutatná multamat.

Az antropológiát.

De nyigodni háborítlanúl lenne jó,

Még forog velünk a vén födgolyó.

Ha jön a feltámadás és szól

A mennyei harsona.

Hallani akarom a kolompoló,

Csonthangokat

De addig pihenni, nyugodni vágyok.

Gerincemmel támasztani a dőlni kész világot. 

  Csáji Lajos

,