Születésnapomon

Hetven hat év morzsolódott szét
Ujjaim között
Emlékeim kőhalmaza tetején,
Kettétörött
Világom jobbik felét keresném


Hová nyúljak a lényegért még
Nem tudom
Megtalálni mivolt belóle szép
Próbálkozom
És feledem azt mi sallangokra tép


Vagy ami belém égett, mint bélyeg
Ami, ki nem törülhető
Vagy mi felemelt és kemény tények
El nem kerülhetők
Mert velük minden nap együtt élek


Napok, évek, kitudja mennyi még:
Visszanézni van idő
Minden emlék mi velem történt szép
Mit tartsak meg midőn
Az élet, ha vég felé jár, számadásra kér


Mi jó, mi rossz, szétválasztani akarom.
 Nem lehet.
Nem sikerülhet, bár meddig is válogathatok
Elhúzom hát a kezem
Mert az emlékek, kőhalmaza én vagyok



Csáji Lajos