Így ment el

Müszerek közt fehér ágyon

Még fehérebb agg asszony.

Az éltért küzd élni vágyón.

De túl van már az álmokon.

Álványról csöpög testébe az élet,

De szárnyát bontja ,repülne már

Tépett fészkéből a lélek

Még egy utólsó biztatásra vár.

Ajka rebeg még néhány mondatot,

Remedve nyúl egy másik kézut5án.

Vér idegen kéz mit megfogott,

Ez ápolta bár szomszéd volt csupán.

Mert férjétől és istenétől

Gyermek áldást nemkapott.

El kell menni most  utód nélkűl

Meddőn, szárazon.

Szomszéd asszony ez már a vég

Mindent köszönök.

És mint öreg Kun-né egy Ady versben,

Már tüdőt kőhögött.

Ki hunyt kétszemének csillaga,

Mint éj-ben tünő szentjános bogár

Lelke föönt jár halkan kopogtat,

Szent Péter kapuján.

S a kéz mit előbb keresett

Hideg homlokára tapad.

Zokogva hullajt könnyeket

S a fénytelen szemekre szempillát takar.

Csáji Lajos