GONDOLATOK

Vágyak, gondolatok, ösztönösen űz,

    a sorokat, írni kel!

Valamihez remény fűz,

   benned lobog, mint a tűz.

Érzed, muszáj!

   -valami hajt, szorít belül,

    ha nem sikerül,

    akkor is légy derűs!

 Versé formálni,

    az örökké tolakodó,

    gondolatokat, szavakat:

    - ha nem sikerül?

    az sem számit,

    ne csüggedj el!

Csak az számit,

    mikor azt hiszed,

    nem szabályok, rímek,

   formálják versé, versedet.

Ringott karcsú dereka, mint búzakalász a szélben,

Táncra kértem Őt, táncolva zenét hallgattunk az éjjben.

Kedves hangja, bele olvadt a természet hangjába, maga volt a mámor!

Csak táncoltunk, táncoltunk, jártuk a mámorító táncot.

Együtt örültünk, nevettünk, zenget belé, erdő, mező, és Ő, csak táncolt!

Velünk dalolt, játszadozott, minden, ami körülöttünk látszott.

Enyhe szellő fáklombjait simogatta, ők suttogtak,

keringőt járt a természt, és mi velük táncoltunk dúdolva.

 EGY GONDOLAT BÁNT ENGEM

 Amint közeleg az út vége,

   meg-megállok, emlékezek,

   hogy, mély sokat adott az anyám nékem.

Egy gondolat bánt engem,

    mely nyugtalanít szüntelen,

   hogy nem köszöntem meg elégé a sok jót,

   amit anyám adott nékem.

Minden anya jó, szereti gyermekét,

   ha kell feláldozza életét.

Az én anyám - oly sokat szenvedett,

  hogy szerethesse gyermekét.

Szegény volt, olykor kenyérből sem tudott adni eleget,

    de gazdag volt lélekben,

    szeretettel pótolta a hiányzó kenyeret.

       Azt gondolom, hogy sokan vagyunk akik szeretjük a lovakat, hiszen ősidők óta, harcban, munkában, szórakozásban, hüséges társa az embernek, és a leg nemesebb, és tiszta a háziálatok között. Ez a csodálatos teremtmény, hajland az emberfiát hátára venni, vágtázi velünk, olyan élménybe részesit enibenünket, melyet csakis azok ismerhetnek, akik megülik a büszke paripát.    

           LÓHÁTON

Az ember önmagában félember,

lován ülve, már egész ember.

             ÖREG DIÓFA

Sűrű a lombja árnyékában heverek én,

Keresztül süt a nap a diófa levelén.

Erős ere látszik, öregfa, öreg a sóhajtása,

Kemény hóna alatt meglebben sok új hajtása.

Hűs árnyékot nyújt a házőrző ebeknek,

A csendet megzavarja zsivajgása a sok gyereknek.

Bámulom a sok új hajtásokat, kissé megrezzen a fa,

Gyönge csúcsán gyermek szelőcske üldögélni akar.

Hallgatózom, mintha nyögne, hallom valamit akar,

Ágainak ösztönzésére, még mindég nőni akar!

                          A LÁTHATÓ HALOTT ARC

            Huber Ottó, a gazdasági - iskola elvégzése után, mint gyakornok érkezett a grófi birtokra.

  A segédgazdatiszt, hamarosan megtapasztalta, hogy a cselédek számára a gazdájukhoz való hűség többet jelentett, mint saját magukhoz, testükhöz való hűség, vagy saját becsületüknek megőrzése. Például ha előfordult, hogy valamelyik cselédfeleség félrelépett és még ha származott is belőle valami baj, de nem azért, hogy megcsalta az urát, hanem, hogy kivel csalta meg.